Ismét csipogott az olvasói levelek számára létrehozott postaláda jelzője. Egyik olvasónk szeretne megosztani a friss élményét, ami Csongrádi sugárúton történt olyan autóssal, aki mégsem ismeri olyan jól a környéket.

 

 Kedves Szegedbicaj!
 
 Szeretném veletek és az olvasókkal megosztani egy autóssal adódott konfliktusomat, amely véleményen szerint többet jelent egy szimpla nézeteltérésnél.
Történt ugyanis, hogy edzésből hazafele tekerve (versenybicaj, mez, sisak, negyvenes tempo) a Csongrádi sugárúton nem sokkal a diófa után a belső sávból rám dudált egy autós, aki mindeközben ujjával a járdára mutogatott. A Media Markt-nál levő lámpánál mellécsorogtam és megkérdeztem, hogy az iménti véleményét ugyan mire alapozza. Az egyébként jól szituált hölgy elmagyarázta nekem, hogy a Rózsa utcánál indul egy tök jó kis kerékpárút, miért nem azt használom. Felvilágosítottam a felől, hogy az a bizonyos kerékpárút úgy 15 méter hosszú, ráhajtásához járdáznom kellene (ami ugye tilos), és csak egy szimpla szervizútba torkollik, amely egyáltalán nem tök jó. A drágám erre csak annyit tudott reagálni, hogy ne mondjam már mert 28 éve erre jár. Szerettem volna még a véleményét arról is kikérni, hogy lakott területen belül milyen esetekben dudálhatunk, de sajnos zöld lett a lámpa és mindenki ment a maga útjára.
 
Ezzel az egésszel gyakorlatilag arra akartam kilyukadni, hogy egyrészt milyen agyament kerékpáros infrastruktúrákat képesek megvalósítani (és mindeközben csodálkoznak hogy azok használói is néha agyament módjára közlekednek), másrészt pedig bicajos és bicajos között is iszonyatos különbségek adódhatnak. Nem tudok elmenni amellett, hogy 20.000 kilométerrel a lábamban ha letekerek 90-100km-t a megyében, akkor Szegedre beérve miért kell ilyesmivel szembesülnöm. Köszönöm szépen, de én már megtanultam kerékpározni, aki pedig még nem, az magától is járdázik meg szervizutazik eleget. 
 
Jómagam napi rendszerességgel közlekedek a Csongrádi sgt-n Sárosi utcától Szent István térig, végig közúton haladva, idestova 5 éve. És nem vagyok ezzel egyedül, sokszor még tapasztalt kerékpárosként meglepődök, hogy kevésbé rutinosak is közlekednek Rózsa utca és Diófa közti, külön kerékpáros infrastruktúra nélküli szakaszon.
 
 
És megerősítem az olvasó állítását, a Rózsa utcánál található rövid kerékpárút nem a sugárút folytatása, nem is párhuzamos vele, hanem az ottani épületek lakói számára nyújt könnyítést. A Makkosházára tartóknak nem segít, mivel a szervízút elkanyarodik. Így nekik marad a közúton való haladás.
 
Tudjuk, hogy a Margaréta utcában van gyalog- és kerékpárút*, de az sem jó megoldás, mivel le kell térni a sugárútról, és nem túl kellemes ott közlekedni, jelentősen rontja a komfortot, és az elpocsékolt időről már ne is beszéljük.
 
*:A szabályok szerint lakó- pihenő övezetben nem is lehetne gyalog- és kerékpárút. Az úttest mellesleg széles, és az autózók is csak 20 km/h-val haladhatnak.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr912352109

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikailag korrekt kerékpározás 2011.01.18. 16:37:03

Mit tegyen az egyszeri kerékpáros annak érdekében, hogy megfeleljen a rendszer által támasztott kívánalmaknak? Értem én ez alatt azt a mondanivalót, amely a békéscsabamegyei (SIC!) és szegedi rendőrség valamint Szalai Annamária nyilatkozataib...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szegedbicaj 2010.10.07. 10:44:13

Egyáltalán miért mer bárki átlagpolgár fizikai agressziót alkalmazni (dudálás) egy másik közlekedővel szemben, és kiosztani, hogy hol menjen a forgalom kellős közepén? Persze, kis hazánkban mindenki nagyon tudja, mit kéne csinálni a másiknak, még akkor is, ha az képtelenség.

CSI

ex-dr. vuk 2010.10.07. 11:06:55

Hja erdekesek ezek a beszologatos emberek.. Hagy tudjam mar hol kell mennem. Miert zavarta vajon ot a belso savbol egy kulsoben tekero bringas?...
De ebbol is latszik, hogy az autosnak fogalma sem volt, hogy mi van ott valojaban, ugy osztja az eszt.

Neotryum 2010.10.07. 11:40:34

Hát én Veszprémben lakom és itt is szoktam bicajozni. Tudni kell, hogy itt a bicajos infrastruktúra a nullával egyenlő. Egyik nap leelőz egy kocsi aztán dudálva rám kiált, hogy takarodjak fel a járdára.
Bízom benne, hogy ~10 év és változni fog a morál. Vagy nem...

szegedbicaj 2010.10.07. 12:53:36

@Neotryum: Kicsit nőnie kell a bringások számának. Ha azon az úton még mennek egyszerre 10-en, akkor már nem fog beszólogatni, mert ráunna. :)

Amúgy minden közút biciklis infrastruktúra is egyben, szóval nyugi. :)

Aki dudál, az tuti frusztrált. Vagy mert nem áll föl neki, vagy mert sikertelen a munkájában, felhúzták az ABC-ben a visszajáróval, vagy szipmlán azért stresszel, mert nem tud vezetni, és ha meglát valakit az úton, ideges lesz.

CSI

ex-dr. vuk 2010.10.07. 14:34:53

@Neotryum:
hat igen. kotelezove kellene mar tenni az autosoknak a kresz megtanulasat - ugy latszik sokan nem tudjak, hogy jardan tilos biciklizni.

ex-dr. vuk 2010.10.07. 14:35:54

@CsImi: hja. itt Londonban mar lassan bringas dugok alakulnak ki a buszsavban (nem keskeny).
Itt senki nem akar beszologatni senkinek. Cserebe a rendor intezkedik (akar utolag kamera felvetelet megnezve).

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.10.07. 17:12:06

@vuk_: Mondtam mar, hogy irigyellek? Rendszeresen nezegetem az angol bicajosok videoit, hat maga a menyorszag itthoni viszonyokhoz kepest. Legjobban az tetszik, hogy 18 mph felett ignoralhatod a gyaszokat.

ex-dr. vuk 2010.10.07. 17:33:35

@atomboy: Mit ignoralhatok? Nincsenek is gyaszok :D
De egyebkent tenyleg ugy mukodik a belvarosi parkolas birsag, hogy ha rossz helyen parkoltal akkor kb. fixen 2 het mulva jon a csekk. Kamera latta, utolag visszanezik es megy a csekk ennyi.. (120, ha 8 napon belul fizetsz csak 60) Igy aztan senki nem parkol szanaszet.

Es persze senki nem akar megnevelni senkit, mert nem erzi, hogy dolga lenne. Arra ott a rendor.

szegedbicaj 2010.10.07. 18:17:32

@vuk_: Azért átni videókat kivételekkel... :)

CSI

ex-dr. vuk 2010.10.07. 18:54:06

@CsImi: Idiotak mindenutt vannak. Csak masok az aranyok :)

Jóskapista 2010.10.07. 20:11:30

Én is utálom az ilyen beszólogatós népeket, különösen amikor pusztán annyi a bajuk a másikkal, hogy nem tetszik, hogy ott megy ahol ő is! Jó lenne tudatosítani az emberekben, hogy csak a rendőrnek van joga még rendre utasítani is, büntetni meg pláne!

Jóskapista 2010.10.07. 20:33:34

Ja, amúgy szerintem nincs semmi meglepő azon, hogy akár kevésbé rutinos biciklisek is használják a Csongrádit: ott mennek, ahol lehet. A járdán nem is szabad, nem is lehet, a szervízútról meg sokkal körülményesebb elkutni bárhová, rádásul tele van fekvőrendőrrel, és a sugárút közepe felé meg is szűnik.
A vidón szereplő anyuka pedig nem biztos, hogy jó illusztráció, mert nem csak egy versenyző lehet rutinos. Lehet, hogy ős is sok éve közlekedik bicajjal, végülis, ha nem is túl gyorsan, de stabilan és szabályosan haladt.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.10.07. 23:33:31

@Jóskapista: Pozitiv peldamutatasnak szantam a videot, megcafolni a varosuzemeltetes allitasat.

nemvicces név 2010.10.08. 10:14:05

Én vagy bemék a szervízútra, vagy eleve nem a Csongrádin megyek, hanem Ősz utcán végig, majd Margaréta utca.
Igaz én nem Makkosháza irányába, hanem a Vértói domb mellett el.
Viszont az egyébként sem túl jó szervízút most a "k***aanyjukat" színvonalon van, kétoldala fel van szedve, nagyongáz.
Hanem a minap ott haladva az út végén egy nénivel szembesültem aki szintén emiatt kezdett épp anyázni. Rámosolyogtam, hisz hasonló húron pendülünk, de akkor utánam kiabálta, hogy jobb lesz majd ez, mert bicikliút épül, azért van feltúrva.
Úgylegyen!

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.10.08. 11:48:56

@nemvicces név: Egeszen pontosan hol volt a szitu a nenivel?

nemvicces név 2010.10.08. 21:15:46

@atomboy: a szervízút végén, ahol jobbrafordul a kenyérgyár irányába.
Én ott mentem fel balra a járdára, a néni meg jött volna le.
De csöcsnek szaladt, mert a megszokott ösvényen akart legurulni, hogy elkerülje a padkát.
Terve meghiúsult, mert az úti munkálatok miatt kirakott szalagkorlát megállásra késztette, ez pedig a bűnösök felmenőinek emlegetésére. :))
Ezért kénytelen volt pár métert visszatolni és a járdapadkáról megközelíteni az utat, itt haladtam el mellette. Valsz sorstársának érzett, ezért közölte az infót az útbontás okáról.
Nemtom mi lesz belőle, a lényeg, hogy az út jobb és bal széle is fel van szedve kb 2 méter szélesen. Csodálnám ha a két szélén kerékpárút lenne.
Mindenesetre a jómunkásemberek dolgoznak az ügyön, bármi is legyen az.

Vegaaa 2010.10.08. 21:30:42

@nemvicces név: "Szeged - Az útfelújításra kiírt közbeszerzés a túl magas árajánlatok miatt sikertelen lett, második nekifutásra sikerült kivitelezőt találnia a szegedi önkormányzatnak az idei nagy aszfaltozási csomagra."

eddigi tapasztalataim alapján munkálkodnak még a hont ferenc utcai végállomásnál és megcsinálták a Metro-nál található lámpa elötti igen hullámos részt is.

Jóskapista 2010.10.09. 16:50:55

Nekem az útfelújítások közül most a Népkert sori tetszik nagyon: felmarták az utat sok helyen, így kialakultak 2-4 centis szintkülonbségek (persz semmi lejtő!), amket láni nem lehet, csak amikor már késő, és jó nagyot ütnek még autóval is! De se egy bólya se semmi egyéb nincs ott, ami figyelmeztetné a gyanútlan arra haladót!

Jóskapista 2010.10.09. 16:52:48

Nekem az útfelújítások közül most a Népkert sori tetszik nagyon: felmarták az utat sok helyen, így kialakultak 2-4 centis szintkülonbségek (persz semmi lejtő!), amket láni nem lehet, csak amikor már késő, és jó nagyot ütnek még autóval is! De se egy bólya se semmi egyéb nincs ott, ami figyelmeztetné a gyanútlan arra haladót!

Ui.: Ha dupla lesz, elnézést, a blogmotor meg monnyon le, mert most rohadtul nem látom a hozzászólásomat!

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.10.09. 20:13:15

@Jóskapista: Ha mar utfelujitas, igazan nekilathatnanak vegre a Belvarosi hid ujszegedi lehajtonal, a kerekparsav reszen iszonyat az aszfalt, parszor banta a csuklom. :/

Vegaaa 2010.10.09. 21:55:48

@Jóskapista: majd figyeld meg az út szélét. szinte biztos vagyok benne, hogy van ott harmincas tábla meg esernyős emberke. még friss jogsisként anno nagyon megtanultam az ilyesmit.
régen minden lehetőséget megragadtam hogy vezethessek, ezért egy csomó ismerösömhöz beálltam soförnek. persze mindig akkor kellettem, amikor az ismerösök bulizni mentek és az autó tulaja is ivott, szóval a hajnali háromkor hulla fáradtan 4-5 ember hazafuvarozása adott volt. ilyenkor az ember akarva/akaratlanul is rutinból közlekedik, ezért pedig nekem egyszer majdnem elvékonyodott a pénztárcám, de úgy rendesen. a felsö tiszapartról lefordultam az etelka sorra, az út szélén levő harmincas és útfelbontás táblát pedig olyan halványan világitotta meg az autó. ilyet szinte minden nap lát az ember és közben nem esik bele egy 3 méteres gödörbe, szóval mentem tovább olyan hetvenes tempóval. pár másodperc múlva olyan szépen beleszaladtunk egy útfelmarásba, hogy csodával határos módon nem repültünk le az útról és a kerekek is a helyükön maradtak. na azóta tudom miazhogy rutinból vezetés...

szegedbicaj 2010.10.09. 23:47:18

@Vegaaa: Nahát, akkor Te is jogosítványos biciklis vagy? Mik vannak :)

CSI

Vegaaa 2010.10.10. 21:11:36

most igy belegondolva az ismeröseim közül azok kerékpároznak a legidiótább módon, akik többségében autóval közlekednek. ki érti ezt...:)

Jóskapista 2010.10.11. 16:35:10

@Vegaaa: Ami a te történetedet illeti, ha megsérült volna az autó, én biztos vagy a Közútkezelőnek, vagy a városvezetésnek küldtem volna a számlát! Mert ha egy akkora gödör van az úton, akkor azt körbe kell keríteni, nem egy alig észlelhető táblával jelezni!
Ami a Népkert sort illeti, nem hinném, hogy lenne tábla az út szélén, mert azon az oldalon parkoló van, amögé meg hiába raknának táblát, azt senki nem látná. Azon az úton nem nagyon lehetne táblát jól látható helyen elhelyezni, inább egy bólyát kéne kirakni a felmart rész elején, vagy méginkább egy piros-fehér csíkos oszlopot, villogó sárga fénnyel (nem tudom a megnevezését, de remélem sikerült kellőképpen körülírnom az adott műtárgyat)!

Vegaaa 2010.10.11. 22:57:09

@Jóskapista: az útfelmarással az a probléma, hogy nem kikerülendő, hanem ráhajtandó. innentöl pedig bukott az általad vázolt összes alternativa.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.10.22. 20:40:59

@atomboy: Nemtom, én azt szeretem. Adott a 30km/h-ról 40km/h felé konvergáló sebesség, az ember feje forog, hogy belássa a soron következő zebrát (ha Clinn tiszta, akkor parketta!), és az a kis rázkódós rész tök jól aláfesti a gyorsulás érzését.
Életemben kétszer ültem repülőn és először teljesen zavarba jöttem attól, hogy lehet sebesen suhanni érdemi zötykölődés nélkül is...
süti beállítások módosítása