Néhány héten belül már 4. forgalmi rend van a szegedi Kálvária sugárút belső szakaszán a bicikliseknek. A külső részen pedig még készen sincs a bicikliút, de már kötelező használni. A krátereket semmi nem jelzi előre, a keresztutcákra nem lehet biciklivel eljutni.  A Nagykörútnál egyszerűen képtelenek voltak a bicikliseket átvezetni, így kitettek két táblát, hogy a kerekezők tolják a járművüket. A szabványok letojva, villanyoszlopok bepakolva az út közepére, a járda 80 cm.

A Móravárosi körúton kívüli szakasz köztudottan lepusztult, és ez nem változott. A kettes kórház elől indul az új szakasz befelé. A járdán semmit nem változtattak, csak kitettek egy kék táblát, amitől a tekeréshez veszélyes és tiltott hely egyszerre alkalmassá és biztonságossá vált - szerintük. A táblák mellesleg egymásnak mondanak ellent. Egyik sincs letakarva, így kötelezően használni kell a bicikliutat, ami több szakaszon még csak földút, vagy törmelékkupac. Ezt persze semmi nem jelzi előre, így könnyű bemászni a csőbe. Érdemes eleve az úttesten menni, nem dudálnak a biciklisre.
A tervezőnek még az sem tűnt föl, hogy a bicikliútról nem lehet átjutni a sugárútra merőleges utcákra. A Kálvária tér körforgalmánál a kubizmus uralkodott el, sehol egy ív, csak szögletes szegélyek, össze-vissza táblázás. Utána oszlop-szlalom gyalogosokkal és kinyíló autóajtókkal izgalmasabbá téve.

A Nagykörútnál már majdnem kialakították a biciklis átvezetést, mikor kiderült, hogy az egész úgy rossz, ahogy van. Erre is megtalálták a megoldást, megszakították a bicikliutat, és gyaloglásra szólító táblákat tettek ki a járművezetőknek. A belső szakaszon alig 80 cm a járda, a gyalogosok a biciklis részen is mennek. Végül a biciklis elhalad az egyetemi kar bejárata előtt, ami egyben buszmegálló, és végetér átvezetés, minden nélkül.

Legalább polgármesterünk újabb km-eket mondhat a bicikliutak kapcsán elrebegett öndicshimnusz közben, hogy aztán beüljön az autójába, és az immár biciklismentes úton vánszoroghasson a dugóban.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr782647537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2011.02.08. 23:58:04

Eszem megáll. A Boldogasszony után ismét egy olyan utat csesztek el, ami teljesen biztonságosan biciklizhető volt.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2011.02.09. 00:24:29

A cikkbol lemaradt az, hogy a belso reszen szinte a hazfalnal van a gyasz, igy eletveszelyes azon tekerni. Senki se menjen rajta!!!

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2011.02.09. 00:32:00

Rájöttem, ez olyan kerékpáros vezeklőhely lesz. A stációkat mikor állítják fel?

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.09. 10:30:27

A kreténség eme szintjére már mit mondjak? Idézem inkább a Motörheadtól az Eat the gun-t: www.youtube.com/watch?v=uovyaeFKlfw

ex-dr. vuk 2011.02.09. 12:39:39

Hat ez egyszeruen lesujto. Egyertelmuen latszik, hogy aki tervezi/kivitelezi soha eleteben nem biciklizett. Es persze azok velemenye sem erdekli, akik viszont napi szinten teszik ezt.
Gratulalok a varosvezetesnek, hatradolhetnek egy vodor pattogatott kukoricaval es elvezhetik a musort, ahogy doglenek halomra a bringasok. Gondolom ez volt a cel.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.09. 13:16:52

@vuk_: Dorozsmán már öltek embert a szabálytalan átvezetésükkel, Hattyasnál meg "csak" elütöttek néhányat. De minden szép és jó, remélem éjjel nyugodtan alszanak.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.09. 14:28:43

Ami a posztból kimaradt és Kálvária: ahol egy vágányon mennek a villamosok, ott a kitérőknél szép piros-zöld lámpák jelzik a villamosvezetőnek, hogy szabad-e a pálya (lásd pl. Dugonics tér). Estefelé aztán minden nap látok legalább egy autóst, aki szépen megáll eme pirosan világító lámpától JOBBRA és várja a nagy semmit :)
Szóval: a villamosoknál mikor téretek el a lyukasan világító jelzőlámpáktól?

ex-dr. vuk 2011.02.09. 16:32:24

"A tervezes es kivitelezes elcseszese miatt kerjuk a kerekparosokat, hogy az uttesten kozlekedjenek. Koszonjuk."

Szerintem ez siman mehet ki a mostanu HELYERE.

Neszójjábe__ 2011.02.10. 03:03:54

@vuk_:
Ha jól tudom, a kétfarkú kutyapárt szegeden is működik, ők meg különben is szeretnek plakátozni, alkotni. Ezeket a táblákat egytől-egyig át lehetne matricázni. Aztán kíváncsi lennék, a szervek mennyi idő múlva vennék észre a helyesbítést.

ex-dr. vuk 2011.02.10. 10:19:23

@Neszójjábe__:
Talan maris at van matricvazva.

Semerreretyó 2011.02.12. 09:51:53

hát basszus, én tegnap vettem egy bicajt, hogy milyen drága a benzin, úgyis jön a jó idő, majd járok bicajjal. de ha ezt tegnapelőtt nézem végig, akkor lehet, hogy másképp döntök...

szegedbicaj 2011.02.12. 11:30:53

@Semerreretyó: Ettől még bringázni jó! Csak kerülni kell a bicikliutakat. (ha sok autós biciklizne néha, akkor megértenék, hogy miért nem ezeken a sz.rokon mennek a biciklisek.)

CSI

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.12. 13:43:36

Némár: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kitablaztak_a_projektigazgatot/2203224/
"Kisstílűnek tartom és nem kívánom kommentálni – reagált megkeresésünkre a projektigazgató, aki nem lepett meg túlságosan amikor közölte: nem ő kért ilyen módon visszajelzést"
Most akkor mégse büszke a munkájára?

Semerreretyó 2011.02.12. 14:12:07

@CsImi: mit javasolsz merre lehet itt jókat tekerni? úgy akarom, hogy égjen azsír keményen :)

szegedbicaj 2011.02.12. 15:13:56

@Semerreretyó: Nos, nem tudom, hogy napi közlekedésre, vagy szabadidős, testmozgás jellegű mozgásra vetted-e a biciklit. Város körüli, országúti túrákat nem merek ajánlani, mert abban sirdavegd az szakértő. A városi bicikliutakon csak az agy füstöl el, de a zsír nem, de mondjuk a Szentháromságon végig lehet menni bicikliút nélkül, aztán a Földmíves, Sárkány utcán is. Folyamatosan lehet nyomni a Felső-Tiszaparton, és a Csongrádin is. Hattyason ki lehet menni a téli kikötőbe, végig aszfalt, forgalom nuku. Újszegeden a vakok intézetétől a töltés tetején lehet menni Tiszasziget felé, kiváló aszfaltút van. Aztán le kell menni egy tanya-féleségél az emlékhely felé, és be lehet menni a faluba.

Napi közlekedésnél nehéz elkerülni a bicikliutakat. Sugárirányba főbb gyűjtőútként már csak a Felső-Tiszapart (rakpart), a Csongrádi sgt, a Bakay Nándor utca és a Szentháromság maradt. Újszegedre a hídon jól át lehet menni, és aztán jobbra, vagy balra menni, de nem a Fő fasoron. Érdemes még figyelni a bicikliútnak látszó objektumokon, hogy van-e bicikliút tábla, ill. ha van, akkor az út jobb oldalán van-e. Ha nem, akkor az nem bicikliút, így szabad az úttesten is tekerni.

CSI

Semerreretyó 2011.02.12. 18:49:19

@CsImi: köszi a részletes választ. szerintem majd kiterek tápéra, onnan meg algyő környékeré amol útjaira. az elég jó terepnek néz ki. a városban semmiképpen sem akarok tekerni, csak az uszodáig meg haza. ma nyomtam bent egy huszast, de nagyon durva, hogy milyen mocskosak az utcák meg a kerékpárutak. mondjuk ezen annyira nem vagyok meglepődve, a hosszútávfutásaim nagy részét is a városon belül csinálom. oké, hogy télen felszórják a járdát, de jkönyörgöm, ha elolvad a hó, miért nem lehet felsöpörni azt a k....szott kőzúzalékot?

ex-dr. vuk 2011.02.12. 20:15:46

Itt tok jo mert 1-2 zonaban NINCS kerekparut egy szüm se. Lehet haladni :)
Max kerekpar- meg buszsav. Tokeletes, imadom.

szegedbicaj 2011.02.12. 21:03:16

@vuk_: A koppenhágai képeidet várjuk még! :)

CSI

szegedbicaj 2011.02.12. 21:04:24

@Semerreretyó: Tényleg, az olajos-utakat ki is felejtettem, pedig azok tényleg jók. Csak az autpályaépítés kapcsán néhol sok volt a szutyok rajtuk itt-ott, nem tudom, ez változott-e azóta.

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2011.02.12. 21:08:27

@CsImi: Olajos utakhoz meg annyit, hogy vagy gps-t vigyel, vagy defektjavito keszletet. ;D

ex-dr. vuk 2011.02.12. 21:40:25

@CsImi: jaj jo tudom, lusta dog vagyok
igyekszem :)

Semerreretyó 2011.02.17. 11:20:05

@CsImi: változott, egész jól lehet ott tekreni. GPS nemtom minek, aki ott eltéved az hülye :)

nagy.pite 2011.02.18. 13:13:52

breaking! breaking!
Csanádi Zoltán projektvezető úr annyira szívén veszi a kerékpárosok sorsát, hogy saját telefonszámát is megadta, ha valaki esetleg építő jellegű kritikával illetné a fent nevezett bringagyászt.

lásd kép:
picasaweb.google.com/nagy.pite/Foo#5574997112941357698
süti beállítások módosítása