Nem, nem átvitt értelemben, nem is jelképesen. Tényleg balra tarts van az Oskola utcán és a Stefánián is, utóbbin a csak a kerékpárúton, ami nem is kerékpárút. Olvasónk hívta föl a figyelmünket erre az érdekes paradoxonra, és mi meg jól lefotóztuk, hogy majd legyen mit mutogatni az unokáknak.

A mese szerint amikor Mátyás király Nekeresdre ment, ott találkozott olyan érdekességekkel, mint a korsó, aminek belül van a füle, nehogy letörjön, vagy mint a sajátos házépítés, ahol először a tetőt építik meg, majd tartják, hogy ne ázzanak, míg megépül a ház. A nekeresdiekhez hasonló „éleseszűség” jellemezhette azokat, akiknek sikerült baloldali közlekedést kitáblázni az Oskola utcára, ráadásul olyan táblákkal, amik a KRESZ-ben nem is léteznek. Még csak nem is egyszeri bakiról van szó, az összes tábla ilyen, még azon is, amit fejjel lefelé sikerült fölrakni. Mind a kerékpárúton, mind mellette, az úttesten balra kellene tartani a járművezetőknek, de persze senki nem teszi.

Miközben azon agyaltunk, hogy hazánkban vajon miért tojnak az emberek a kitett táblákra, és a biciklisek miért nem tartják be a KRESZ-t az anyjuk úristenit, feltűnt, hogy a Stefánián több éve kirakott táblákon is baloldali közlekedés van kitáblázva a kerekezőknek. Mondjuk, az a tábla sem létezik a KRESZ-ben, sőt, a közlekedés szabályai szerint az említett utcákban nincs is kerékpárút. A Vár utcában is szabálytalan táblákat tettek ki a „szakemberek”, ott viszont a hazánkban bevett jobbra tartásra lehet következtetni.

 

Mindezek után csak azt tudjuk javasolni, hogy mindenki menjen, ahogyan jól esik neki. Ha a józan észt (vagy 1-1 nagycsoportos óvodás korú kisgyermek tanácsait) követitek, csak jobban tudtok közlekedni, mint ahogyan elvárják.

Friss - 2011. július 9.:  A táblák felül lettek matricázva az Oskola utcán, immáron jobboldali közlekedés van. Olvasónk több, mint 2 hete jelezte a problémát a rendőrségen. Nem tudni, hogy indult-e eljárás közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt, de van egy tippünk.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr913039456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.07.05. 17:06:18

Gyengébbek (a Városüzem és egy bizonyos Aurél) kedvéért: a jobb oldali nyíl lefelé, a bal oldali nyíl felfelé mutat. Csekély logikai következtetéssel juthatunk el innen a baloldali közlekedésig...

Lombos_tuja 2011.07.06. 08:39:33

Gól!
Ehhez még vegyük hozzá, hogy a Stefániára a Novotel felől be sem lehet biciklizni (a Radnóti gimi előtt a gyalog-kerékpárút táblán a kerékpárutat letakarták egy kb. 2 hónappal ezelőtti közműépítés miatt, ami csak néhány napig tartott, de a tábla úgy maradt), sőt, a Somogyi könyvtár előtt sok éve csak gyalogút-tábla van, tehát a Dóm téri kerékpárút használata illegális. Mindez a város legforgalmasabb kerékpárútján.

Amúgy szerintem ezt a kerékpárutat már kinőtte a forgalom, ideje újabb felületeket átcsoportosítani a közútból.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2011.07.11. 15:17:50

A tábláktól függetlenül annak mi értelme van egy (újabban) kétirányú utcán,hogy a kerékpárosok az utca egyik felén az autók meg a másik felén közlekednek két irányban egy szép csíkkal elválasztva??

Lombos_tuja 2011.07.12. 08:29:34

Jogos a kérdés, semmi értelme. Tegnap két csoportos kerékpáros ütközésről is tudok a szűk sávban. Az egyik délelőtt történt, a másikat láttam is késő délután. Utóbbihoz mentőt is hívtak. A kerékpárosok szabálytisztelően szűkölködnek, miközben üres az úttest.
süti beállítások módosítása