Ha esetleg nem lenne elég, hogy forint-százmilliókat költöttek el a mi pénzünkből arra, hogy ellehetetlenítsék a biciklizésünket; most mi, vagyis a „kerékpáros társadalomnak” bélyegezett izé adhatja össze a pénzt egy kerékpáros pihenőhelyre a Kálvária téren. Az ötlet annyira felvillanyozta  a fideszes és mszp-s politikusokat, hogy összefogtak „értünk”. Ettől féljünk jobban, vagy attól a szellemi fertőtől, ami ezt a tervet megszülte? Bringajegy 1.000,- Ft-ért, és uniós ácsok pergolás pihenő fedőnév alatt stációt építenek a Kálváriára. Vihetjük a saját keresztünket.

Nyilván ez kell a városnak. Mert a biciklisek árnyas pihenőben akarják kiheverni a szegény gyalogosok, oszlopok, eléjük vágódó autóajtók közötti szlalom okozta fáradalmakat, a vadiúj bicikliúton lévő kráterek és szegélyek okozta fájdalmakat. Ha át akarnak jutni valamelyik merőleges utcára, akkor itt gyűjthetnek erőt a 20 méteres repüléshez, merthogy át nem lehet menni biciklivel a villamossínek miatt. (Nem gondoltak rá tervezéskor, hát ez így alakult, nah…)

Nem elég, hogy a Kálvária sugárútra a mi pénzünkből , a biciklis szervezet tiltakozása ellenére építették azt a minősíthetetlen és a műszaki szabályoknak meg nem felelő gyalázatot, amit uniós gyalog- és kerékpárútnak csúfolnak. A korábban jól biciklizhető Kálvária sugárúton ettől kínszenvedés lett a tekerés, és még mi adjunk önként pénzt arra, hogy a különböző színekben pompázó politikus-maffia tudjon mivel villogni a választóknak? Tudniillik 500,- és 1.000,- Ft-ért vehet bringajegyet az a kerékpáros, aki tengernyi pénzét esetleg pont egy ilyen propagandaberuházásra szeretné költeni.

Nem, ez még nem minden. A proletár-diktatúrát megszégyenítő süketelés nem ennyiből áll. Európai szellemiség, ifjúság, magyar fiatalok a nyugati társaik részvételével ácsolják majd össze a pergolát a pihenő fölé, merthogy az Uniót kimondottan erre hozták létre.(nyilván, hahaha) Hab a tortán, hogy ez lehetne a 0 km pont. Az abszolút nulla. Az origó. A világ közepe, szívcsakra és ökoszentély egyben. Ha már van egy rohadó kerékpáros paradicsomunk a világ végén Újszegeden, legyen egy másik is, de persze gondosan ez sem a nemzetközi kerékpáros útvonalon, (amin túrázók esetleg pihenhetnének is) merthogy az Eurovelo még véletlenül sem ezen a sugárúton halad.

Csak nehogy meglássák a dán és német ács-növendékek a Kálvária sugárúti klasszikus magyar bicikliutat, mert még halálra röhögik magukat, és akkor a magyaroknak egyedül kell befejezniük a kálvária legújabb stációját.
 

A Délmagyar cikke

 

Aki esetleg még jobban meg szeretne hatódni, a szegedmán videót is nézhet. Ugyanitt a Kálvária teret az elérhetetlen bringagyászával kerékpáros csomópontnak említik, ne, ne nevessetek, tényleg... :(
A fotókon a Kálvária sugárúti, vadonat új, uniós forrásból kijelölt gyalog- és kerékpárút látható, ennek mentén lesz a pihenőhely a kényeztetés netovábbjaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr34314892

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szegeden 1000 forint lenne a bringajegy 2012.03.16. 10:42:01

Bringajegy 1.000,- Ft-ért, és uniós ácsok pergolás pihenő fedőnév alatt stációt építenek a Kálváriára. Vihetjük a saját keresztünket.

Trackback: Kerékpáros pihenőhely épül Szegeden 2012.03.16. 10:30:01

A padokkal, kerékpártárolóval, asztalokkal és hulladékgyűjtőkkel felszerelt kerékpáros pihenő- és találkahelyet április 28-án adják át a szegedi Kálvária téren. A Móravárosért Egyesület 500, illetve 1000 forintos bringajegyet bocsát ki, a biciklisek ezek…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2012.03.13. 20:29:29

A Vasarhelyitol kifele egyebkent meg gyalazatosabb a gyasz, utminosegileg mindenkeppen. A hibridemmel nem mertem ramenni nehogy tonkremenjen...
Ha valaki nem montival jar nem javasolnam semmikepp.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.03.13. 21:15:45

@vuk_: En meg montival sem vagyok hajlando sem ezen, sem azon menni...

ex-dr. vuk 2012.03.13. 21:23:53

Nekem nincs montim, szoval egyertelmu :)
En a var mellett sem vagyok hajlando "gyasz"-olni... 40 centis jarda, bedolt kerites.. Azon csodalkozom, hogy meg senki nem esett bele abba a godorbe.

szegedbicaj 2012.03.13. 21:29:30

@vuk_: MA egy kisiskolás csapat ment el ott. Összeszorult a gyomrom...

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.03.13. 21:58:24

@CsImi: A szuperbiztonsagos gyalog-es kerekparuton keszult ez a felvetel: www.youtube.com/watch?v=pWrsbn1nl5A

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.03.13. 22:01:13

Nem deszkajegy lenne inkább, a Nemzeti Színházhoz is téglajegyet kínáltak nem színházjegyet?
Bár a koncepcióban talán ez a legkisebb hiba.

magyar bucó 2012.03.14. 05:48:02

"persze gondosan ez sem a nemzetközi kerékpáros útvonalon"

Az meg mi a fene? Akkora a Hollandia-Bulgária nemzetközi kerékpárosforgalom, hogy már utat is kellett rá kijelölni? Vagy valaki megint nagyot álmodott?

Egyébként én sem szeretem a sehonnan, sehová vezető kerékpárutakat, amiket a célszerűség helyett valamiféle átláthatatlan helyi politikai érdekek alapján építenek.

kpetya 2012.03.14. 07:47:00

van kerékpárút? akkor meg mit sirtok? kell másik? akkor meg fizesettek. ingyen nincs semmi.

Tell Vilmos 2012.03.14. 07:58:14

Nagyfokú igazságtalanságnak tartom, hogy szegény autósok horror pénzt fizetnek az autózásért!
-benzin
-útadók
-súlyadó
-cégautóadó
-autópálya díj
-vizsgadíjak
-stb...

Ez nem mehet így tovább!
A bringások meg ingyen tekernek? Koptatják a bringautakat? Ingyen?
Igenis legyen bringaadó! Valamint úthasználati díj! No meg bringa súlyadó is kellene!
És a legfelháborítóbb, hogy nincs semmilyen üzemanyag jövedékadó fizetési kötelezettségük. Okvetlenül pótolni kell!
Nos, kedves Matolcsy elvtárs, kérhetünk valami unortodox megoldást?

Skodakék Fábia 2012.03.14. 07:59:46

Muhaha :))) Ugye milyen szar ha fizetni kell a bringázásért?
A bringaút nem a te pénzedből készült, úgyhogy ne szidjad. Sehol sem a bringások fizetik a fejlesztéseket, de sírni azt tudnak.
Hogy a politikus a te f@szoddal akarja verni a csalánt? Üdv a való világban.

2012.03.14. 08:39:22

Most mondjam hogy a 430 Ft-os benzinár mellett unottan megvonom a vállam erre?

2012.03.14. 08:43:07

@zulu: a te döntésed, hogy benzint kell vásárolj...

fda 2012.03.14. 08:45:31

Az autópályamatrica, ami szintén támogatásokból épült, és például a benzin árából is az utakat támogatom, alkalmanként 2960 forintba kerül, akkor is, ha akarok menni rajta mondjuk 5 percet.

A bicikliút sincs ingyen

ex-dr. vuk 2012.03.14. 08:50:02

@Tell Vilmos: meg legyen jardaado is. nehogymar a gyalogosok kimaradjanak a jobol :)

@petrócselly: engem meg nem zxavarna, hogy hulyesegekre koltenek (mondjuk de, zavar), csak ne kenyszeritsenek ra, hogy hasznaljam. Ami itt megy az annyira gyalazatos, hogy nem is szoktam... Van eleg hely az uttesten.

Mercel 2012.03.14. 09:12:33

@petrócselly:

Mert a bringás nyilván semmilyen módon nem adózik évente egy rakás pénzt igaz?
Dögöljön e meg a szomszéd tehene is?:D

Mond benneteket úgy gyártanak egy ilyen droid gyárban vagy az évek folyamán váltok ennyire ostobává..?:)

"Frigyes"
Ja ezt úgy mondom, hogy vegyesen autózom és bringázom.

Mercel 2012.03.14. 09:15:50

Amúgy meg vagyok lepve, azt hittem, hogy bringaügyben az összes idiótizmust, EU-s pénzlenyúlást, ötlettelen és rossz tervezést - kivitelezést mind Budapesten követik el.

Nekem Budapestiként az egyik fő kedvencem az, hogy bűzös gigaforgalmú utak mellé 3 méterrel a járda rovására terveznek bringautat.
Amin előszeretettel kocognak, illetve babakocsit tolnak (Na az még egy külön állatfaj a babakocsis ribi aki még idegbeteg is ha merészelsz mellette elmenni):

"Frigyes"

ivan_v 2012.03.14. 09:48:49

@petrócselly:
a cikket gondolom nem olvastad el, mert ez egy önkéntes alapú hozzájárulás lenne, de azért fröcsögsz egyből.
van egy autód és egyből feljogosítva érzed magad egy bringás blogon trollkodni?
Ezúton felvilágosítalak, hogy a több kerékpárosnak is van.
Kerékpárosként 18 tehergépkocsi és 3 személyautó után fizetek közvetve (céges járművek)mindenféle adót. Vedd úgy,hogy ezzel én önként lefedek 20 gépkocsival nem rendelkező kerékpárost, és nem fáj. Szerintem egyébként többen vannak így. Szóval körülbelül egyensúlyban lehet a dolog.( Waberers 2500 kamionból álló flotta után fizet adókat. Ehhez képes te meg én sehol sem vagyunk. Úgyhogy felejtsd el ezt az én adóból szöveget mert a te adód elenyésző része a nagy egésznek) Egyébként a lehetőség adott, te is felülhetsz egy kerékpárra. Üdv a való világban :D

Az eredeti témához visszakanyarodva az alapötlet egészen szimpatikus. A kivitelezésbe viszont hiba csúszott. Nem feltétlen kellene a politikának belefolynia. Mert egyből olyan érzésem támadt, hogy ők úgy gondolják majd a bringások összedobják, ők meg majd szépen elmutyizzák az uniós lóvét egymás között. Két legyet egycsapásra. Van egy kis mellékes, és még a népszerűség is nőtt.

Ha az egész kezdeményezést egy közhasznú alapítvány hozta volna létre akkor tuti vennék jegyet.
Továbbá kijelölnék több helyszínt is ahová meg lehetne építeni, és a jegyvásárlók szavazhatnának. Így bevonva őket is döntéshozásba. Ezáltal szerintem a kezdeményezés népszerűsége is nőne. Valamint olyan helyre kerülhetne a pihenő ahol valóban legnagyobb szükség van rá.

exseven2 2012.03.14. 09:55:20

@Mercel: Pedig összességében Budapest ma a legfejlettebb magyar város bringás infra szempontjából, ide ma már nem építhetnek ekkora ótvarságokat, mert 5000-en verik másnap a városháza ajtaját.

ex-dr. vuk 2012.03.14. 09:56:21

@Mercel:
igen felmerul a kerdes, hogy 2x5 sav eseten ugyan miert nem fer el a kerekparos az uttesten mondjuk a kulsoben...

Megertem, ha a gyalogos nem boldog, ha 30-cal huznak el mellette bringaval, mint ahogy a bringas sem boldog, hogy tele van gyaloggal a bringaut. Ez egy elbaxott konstrukcio, aminek varoson belul nem szabadna leteznie.

ex-dr. vuk 2012.03.14. 09:58:29

@ivan_v:
volt egyszer egy forumom, hogy valami troll sorolta hogy o milyen sokat fizet az autoja utan a biciklis meg "nem fizet adot", azt kapta valasznak, hogy "es te meg mindig autozol es nem bringazol?? jo nagy luzer vagy!" :)

Magyarorszagon az adoelkerules mar sport-szamba megy.. nem ertem, hogy akkor miert nem valtanak bringara a sirankozas helyett? rengeteg koltsegtol megkimelnek magukat :)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.03.14. 10:01:31

@Mercel: Én brinágom is, meg babakocsit is tolok, hidd el, az utóbbi nehezebb feladvány.

hörgőszelep (törölt) 2012.03.14. 10:24:50

Csak olyan kerékpár használatát szabadna HATÓSÁGILAG ( ez egy nagyon jó magyar kifejezés!!) engedélyezni, ami benzinnel, vagy minimum gázolajjal üzemeltethető!

kovboj1 2012.03.14. 10:35:27

ha a valós igény a biciklis pihenőre akkora amekkorának sejtem, akkor ez csak lopás egy kis fölösleges környezetszennyezéssel fűszerezve. az újszegedi eurovelo pihenőnél is azon gondolkodtam hogy mér nem a vigadót alakították át erre a célra dehát politikusok, mit várunk tőlük?

kovboj1 2012.03.14. 10:43:38

@petrócselly: nem a bringázásér kell fizetni hanem a pihenésért. tényleg aki nem vett bringajegyet az nem mehet majd be, vagy mi? nem lenne egyszerűbb belépőt szedni? egyébként az ilyesminek történelmi hagyományai vannak, a széchenyi téren 1950-ig fizetni kellett az ülőhelyekért. külön díjbeszedő járt körbe, de a rafkós pógárok ha meglátták akkor szépen felálltak. el is nevezték himnusz bácsinak szegényt.

kovboj1 2012.03.14. 12:09:28

öhm elolvastam a cikket én kérek elnézést.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 12:28:30

Bringások. A világban semmi sincs ingyen.
Nektek sem.
Végre benneteket is bevonnak az ország vérkeringésébe, és adtok is valamit, nem csak nagy arccal követelitek a kedvezményeiteket más pénzéből.
Ideje volt.
Remélem az egész országra kiterjesztik a pénzbeszedést.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 12:30:50

"az a kerékpáros, aki tengernyi pénzét"

Jaj. A ruha és a drótszamár, egyéb kiegészítők lazán elérheti a fél millát. Nem kell sírni, ha arra fussa, akkor ne egy ezres miatt óbégasson a "csóró" bringás.

kovboj1 2012.03.14. 12:32:22

@luciferko: javaslom te is olvasd el a cikket. nem kell fizetni hanem csak lehet. de nem muszáj.

opati666 2012.03.14. 12:35:35

A cikkíró nagyon felháborodott ezen a dolgon. Az a helyzet, hogy most még semmi értelme. Most még ugyanis csak LEHET venni bringajegyet. Felháborodni majd akkor lesz jogos, ha már KELL venni. Mert ha csak lehet, akkor valószínűleg nem sokan fognak venni, ha meg nem vesznek, akkor nem pénz a rászoruló politikusoknak, tehát kötelezővé teszik majd... (bár ne legyen igazam)

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 12:37:02

@kovboj1:

Nagy baj, hogy nem kell. Kötelezővé kell tenni.

Darázs Csaba 2012.03.14. 12:48:36

Kedves kerékpárosok !

Üdvözlünk mindenkit a közlekedésben egyéb eszközökkel már hülyére sarcolt résztvevők táborában.

Sajnos az utakat nem csak meg kell építeni, de fel is kell tartani. Értelmetlen beruházások bizony másokat is sújtanak (pl. a 2/A út átnevezése M2 úttá, majd felfejlesztése autópályával úgy, hogy ingyenes alternatív út tervezve sincsen, a lakott területen vezető "régi 2-es" kivételével, ahol egész nap mérnek, és nem 1000 forintot, hanem minimum 30,000 forintot ér az áthaladás).

Ha valaki azért kerékpározik, mert így "okosba megoldja" az adóelkerülést, ezután is meg fogja tenni, mondjuk rollerrel.

Mercel 2012.03.14. 12:54:53

@mistinguett:

Elhiszem, és nyilvánvalóan nem önmagával a babakocsitolással van gondom, meg különben is riszpekt az összes normális(!) anyukának..

Arra utaltam, hogy nálunk van egy rakás bringaút ami csak és kizárólag bringaút vagy semmi más nem vezet arra, vagy ott van mellette a járda - és richtig a bringaúton nyomulnak a babakocsival, néha két babakocsival párhuzamosan, hogy még gázabb legyen..:) És ha rácsengetsz, vagy akár direkt lemész te a bringás az útról, hogy a susnyásban kerüld el akkor még ő van felháborodva..
Ami azért lássuk be vérlázító.

Mondjuk az önmagában egy külön téma, hogy egy rakás Nő onnantól kezdve, hogy lebabázik elképesztő teremtménnyé alakul és azt hiszi, hogy ő és szeretett gyermekei társadalmon felül álló intézmény - ezt még a barátnőm is felismerte és reménykedik benne, hogy ő nem lesz ilyen. ÉN is:))

De nyilvánvalóan ezzel nem szándékoztam le HP-zni kivétel nélkül minden nőt aki bevállalt egy vagy több gyereket - még mielőtt a fél internet a nyakamba esik.

"Frigyes"

Mercel 2012.03.14. 13:05:28

@opati666:

Minden a gondolatoknál és a szándékoknál kezdődik.
Ha valamivel kapcsolatban már a gondolatnál és a szándékkal kapcsolatban is agybajt kapsz akkor igenis már a tudomásodra jutásnál el kell kezdeni protestálni mivel ha (főleg nálunk) csak akkor nyitod ki a szád amikor a dolog már folyamatban van, netán megvalósult akkor nagyjából sütheted, és maximum dühönghetsz, és anyázhatsz.

Lássuk be bőven van rá példa az életünk minden területén, de főleg a politikusaink kapcsán, hogy egy adott csoport nem volt eléggé résen és később már nem tudták megakadályozni módosítani az adott dolgot.

Például Budapesten a népharag és a szakmai érvek szó szerint elsöpörték az agyahalott fővárosi politikusok mentsük meg a BKV-t a Budapesti autósok pénzéből fizessük havi tízezret behajtási díjra C. tragikomédia.

Ha akkor nem vauzik egy rakás ember akkor rövidesen csengethetnénk is évi 120.000 ezret azért, hogy a főváros istentelen állapotban lévő útjain szétcseszhessük a futóművünket.

De még tolhatnék pár példát a korai lázadás indoklására:)

"Frigyes"

Mercel 2012.03.14. 13:09:19

@luciferko:

Ismétlem magam, mert akinek az alábbiakat írtam pont olyan ............ volt mint te:
Lásd:

Mert a bringás nyilván semmilyen módon nem adózik évente egy rakás pénzt igaz?
Dögöljön e meg a szomszéd tehene is?:D

Mond benneteket úgy gyártanak egy ilyen droid gyárban vagy az évek folyamán váltok ennyire ostobává..?:)

"Frigyes"
Ja ezt úgy mondom, hogy vegyesen autózom és bringázom.

kovboj1 2012.03.14. 13:11:27

@luciferko: nem bánom, kezdjük veled. ha brinyóra ülsz, eztán midig fizess nekem. nem kell sokat, beérem egy kori sörrel.

eax_ 2012.03.14. 13:11:32

Ez a bringajegy nem hulyeseg, be kellene vezetni Bp-n is. Csak gondolom ellenorizni nem trivialis.

kovboj1 2012.03.14. 13:12:10

mindig. bocs. viszont azt az egészségedre fogom meginni.

kovboj1 2012.03.14. 13:13:11

@eax_: ja és ha bliccelsz a saját bicigliden akkor leszállítanak.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 13:17:36

@Mercel:
Az ismétlések számától nem nő az igazságtartalom.

Elfelejtetted már Goebbels nevű példaképed mondását?

"Mert a bringás nyilván semmilyen módon nem adózik évente egy rakás pénzt igaz?"

Fizet súlyadót? Fizet parkolási díjat? Fizet úthasználati díjat?

"Dögöljön e meg a szomszéd tehene is?:D2"

Rasszista vagy? A kecskékkel, tyúkokkal, libákkal mi legyen?

"Mond benneteket úgy gyártanak egy ilyen droid gyárban vagy az évek folyamán váltok ennyire ostobává..?:) "

Nem tudom. Kérdezd meg a gépsoron, ahol készültél.

@kovboj1:

No, ebből ne számíts berúgásra.

Mercel 2012.03.14. 13:19:16

@vuk_:

Nem, nem.
Félreértettél azt hiszem.

Részemről se autósként se bringásként nem pártolom az út szélén bringázást.

Igazság szerint azon kívül, hogy látszólag ezt a legkönnyebb kivitelezni (ha elég széles az út) szinte csak hátránya van.

-Veszélyes.
-Iszonyú szmogot szívsz be bringásként.
-Az utak széle (legalábbis Budapesten) iszonyúan kátyús és sokszor ott vannak a balesetekből származó törmelékek, illetve a pógárok által eldobált szemetek.
-Több sáv esetén mind az autósoknak mind a bringásoknak horrorrá válik ha bekeveredsz két sáv közé ami például egy becsatlakozáskor simán előfordul.
-A bringasávra rendszeresen ráparkolnak a tahók, és a csak beugrottam 10 percre a boltba mi bajod? arcok. (meg néha konkrétan a zsernyákok is mert rájuk alapban semmilyen szabály nem vonatkozik)

Szóval szerintem nem jó megoldás.
Ezzel szemben - és megint csak pesti viszonyokból indulok ki, sokkal jobb megoldás lenne a főutak melletti kis mellékutcákba bevezetni a bringásokat.
Nagyságrendekkel stressz és kockázatmentesebb lenne a bringázás mindkét fél számára.
Arról már nem beszélek, hogy mennyivel jobb nem beszívni egy óra alatt több száz - ezer autó szmogját.

"Frigyes"

eax_ 2012.03.14. 13:19:29

@kovboj1: Ha autopalyan matrica nelkul mesz, leszallitanak?

kovboj1 2012.03.14. 13:23:50

@eax_: újabban mindig matrica nélkül megyek

kovboj1 2012.03.14. 13:24:22

e-matrica van vagy mi

tra lala 2012.03.14. 13:25:03

@luciferko: Fizet súlyadót? Fizet parkolási díjat? Fizet úthasználati díjat?

Nem örülnél te annak, mert akkor már a gyalogosnak, azaz neked is fizetned kellene, míg odasétálsz az autódhoz;) Egy számítógép előtt tespedő, majd autóval hazafurikázó ember meg feltételezhetően nagyobb súlyadót kell majd fizessen, amiből megint pampogás lenne. Sehogy sem jó ez..

Mercel 2012.03.14. 13:34:04

@luciferko:

Nem az első eset, hogy fennakadok valamelyik blogban az ostobasággal kevert fekete fehér látásmódodon.
Biztosan a puszta véletlen miatt van, hogy mi mindig másképp látjuk a dolgokat:D

Nade;
Először is mivel rühellem az ostoba gyűlölködő arcokat (Mint téged is) semmiképpen nem lehet a példaképem goebbels. Ha már.. akkor ez inkább fordítva lehetséges, de ebbe meg ne menjünk bele.

Az igazságtartalma bárminek is nem nőhet sem attól, hogy ki mondja sem attól, hogy hányszor mondják - ez tény.
Ezzel szemben ezzel az érvel megcáfolni valaminek az igazságtartalmát nagyfokú ostobaságra utal.
Azért kaptad te azt amit az előző droid, mert pont olyan érvek és alapok nélküli produkciót nyújtottál mint ő.

A bringás nem fizet súlyadót és egy rakás dolgot mint egy autós ez így van.
Ezzel szemben nem szennyezi a környezetét gyakorlatilag semmilyen módon.
Életben tart egy iparágat annak a munkaerő, fogyasztási és nyereségadójával egyetemben.

Egy km. bringaút a töredékébe kerül egy sávnyi autóútnak.
Nem használja a meglévő utakat - nem rongálja azokat.

Ha kicsit jobban belenézünk, hogy nominálisan egy bringás éves szinten a bringázáshoz kapcsolódóan mennyit tejel - áttételesen az államnak is, és mennyivel kevesebb terhet ró közvetlenül az államra akkor lehet, hogy komoly bajban lenne az egyszerű kis agyad a végeredménynél.
Még egy apróság, tekintettel arra, hogy a bringás kb. megfoghatatlan így nem is tudják annyira lehúzni őt mint az autóst.
Neked nem ez fáj véletlenül?
Megkérdezem még egyszer, a szomszéd tehene is dögöljön meg mert te autós vagy és szívsz emiatt?

A további vergődést meghagyom neked, innentől -itt- ignore, mert nem akarom a blogot szétcseszni a te leostobázásoddal.

"Frigyes"

kovboj1 2012.03.14. 13:54:44

@Mercel:
egyrészt bringás vagyok és fizetek súlyadót. mer van autóm is csak városban nem szeretem használni.
másrészt a bringautakat nem azért csinálják hogy jó legyen a biciklisnek, hanem mert kapnak rá eu támogatást. meg esetleg hogy a biciklis ne az úton veressen az meg elsősorban az autósoknak jó.

Mercel 2012.03.14. 14:03:28

@kovboj1:

Oké.
Dettó.
És igen, a legtöbb bringaút elején ott az EU-s tábla.
(Mondjuk ezért is gáz amikor nem képesek normálisan megcsinálni)

"Frigyes"

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.03.14. 14:03:29

@Mercel: Értem én, csak azért reagáltam rá, mert ez a "hát még a babakocsisok", ez pont olyan, mint a "hát még a bringások". Nem éri meg belemenni az ilyen csoportharcokba.

kovboj1 2012.03.14. 14:04:50

még egyszer mondanám, nem KÖTELEZŐ venni 1000 Ft-os bringajegyet hanem csak LEHET és akkor kiírják az ember nevét a pihenőhöz egy táblára hogy milyen jócsávó.

ifj. Nagy Gábor 2012.03.14. 14:33:31

@Mercel: "Részemről se autósként se bringásként nem pártolom az út szélén bringázást.
Igazság szerint azon kívül, hogy látszólag ezt a legkönnyebb kivitelezni (ha elég széles az út) szinte csak hátránya van."

A felsorolt ellenérveid legnagyobb részére megtalálhatod a cáfolatokat:

mek.niif.hu/01200/01210/01210.pdf
nol.hu/archivum/archiv-491985

A kis utcákban vezetett kerékpáros hálózatnak annyi hibája mindenképpen van, hogy a sok alárendelt kereszteződés miatt a haladási sebesség lecsökken, a szükséges erőkifejtés pedig megnövekszik. De a mellékutcákban alapból nincs akadálya a kerékpározásnak, akinek ott jobban tetszik, most is mehet ott.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 15:29:46

@f renc:

Láttál már autóst, mikor a Margit hídon rázza feje fölött az autóját?
Láttál már gyalogost, mikor a Margit hídon rázza feje fölött a cipőjét?

A közlekedés legarrogánsabb, legbunkóbb, és legostobább képviselői a kerékpárosok.
Majd ha visszavesznek a nagy arcukból, és agyilag felfogják hogy a világ és az ország nem értük van, akkor lehet szavuk. Addig kuss van.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 15:41:57

@Mercel:

"Nem az első eset, hogy fennakadok valamelyik blogban az ostobasággal kevert fekete fehér látásmódodon.
Biztosan a puszta véletlen miatt van, hogy mi mindig másképp látjuk a dolgokat:D"

Nincs itt semmiféle véletlen. Én gondolkodok. Te meg nem. Ez ennyire egyszerű. Mint te.

"Először is mivel rühellem az ostoba gyűlölködő arcokat (Mint téged is)"

És? Mondtam, hogy legyünk barátok?

"Ezzel szemben ezzel az érvel megcáfolni valaminek az igazságtartalmát nagyfokú ostobaságra utal. "
Ha lett volna igazságtartalma, valóban. Így csak fröcsögsz ész nélkül.

"Ezzel szemben nem szennyezi a környezetét gyakorlatilag semmilyen módon."

Ezt az egyszerű gondolkodásmódotokat szeretem. Ökológiai lábnyomról hallottál már?

"Életben tart egy iparágat annak a munkaerő, fogyasztási és nyereségadójával egyetemben."

Ez megint csak a szűk, egyszerű, kétkerekű világképedre utal. Vagy hasonlítsuk össze, mennyit tart el az autózás, áruszállítás, ergo a motorikus szállítási iparág, és mennyit a bringázás? Próbálj meg gondolkozni. Így csak magadat nevetteted ki. Ismét.

"Egy km. bringaút a töredékébe kerül egy sávnyi autóútnak.
Nem használja a meglévő utakat - nem rongálja azokat."

mi történt? Valaki segített, hogy végre sikerült okosat is írnod? A kérdés inkább az, miért? Vitatta valaki? A témához köze nincs.

"Ha kicsit jobban belenézünk, hogy nominálisan egy bringás éves szinten a bringázáshoz kapcsolódóan mennyit tejel - áttételesen az államnak is, és mennyivel kevesebb terhet ró közvetlenül az államra akkor lehet, hogy komoly bajban lenne az egyszerű kis agyad a végeredménynél."

Szerintem ezzel ne erőlködj. Megint lukra futottál. Végiggondoltad, vagy valaki diktálta ezt a baromságot?

"Még egy apróság, tekintettel arra, hogy a bringás kb. megfoghatatlan így nem is tudják annyira lehúzni őt mint az autóst."

Leírtad a számotokra egyszerű lényeget. Megfoghatatlan. Látom, csak ez fontos, hiszen név és nyom nélkül lehet eszetlenkedni az utakon.

"Neked nem ez fáj véletlenül?"

Nem. Mulattatsz. Nem fájdalmat érzek, hanem inkább szánalmat. Szánnivalóan ostoba vagy.

"A további vergődést meghagyom neked, innentől -itt- ignore, mert nem akarom a blogot szétcseszni a te leostobázásoddal."

Próbálkozz. Mint írtam, egyszerűséged mulattat.

ivan_v 2012.03.14. 15:43:20

@luciferko: A közlekedés legarrogánsabb, legbunkóbb, és legostobább képviselői a kerékpárosok.
Majd ha visszavesznek a nagy arcukból, és agyilag felfogják hogy a világ és az ország nem értük van, akkor lehet szavuk. Addig kuss van.

ezt akár magadról is írhattad volna.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 15:46:34

@Mercel:

"Nem az első eset, hogy fennakadok valamelyik blogban az ostobasággal kevert fekete fehér látásmódodon.
Biztosan a puszta véletlen miatt van, hogy mi mindig másképp látjuk a dolgokat:D

Nade;
Először is mivel rühellem az ostoba gyűlölködő arcokat (Mint téged is) semmiképpen nem lehet a példaképem goebbels. Ha már.. akkor ez inkább fordítva lehetséges, de ebbe meg ne menjünk bele. "

Még annyi ezen szösszenetedhez, hogy nem sértegettelek, a droidozásod után kaptad meg azt, amit az egyszerű, buta, bunkó agyad megérdemel.

Ez van koma, máskor gondolkozz, mielőtt fröcsögsz.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 15:47:35

@ivan_v:

Ja. Napi rendszerességgel hőbörgök a nagyvilág előtt, hogy nekem mindent de elvenni nehogymár merészeljenek.

ivan_v 2012.03.14. 15:49:06

@luciferko:

ember! vedd már észre magad, hogy itt egyedül te fröcsögsz...
részemről téma lezárva. inkább elmegyek és veszek bringajegyet :D

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 15:56:29

@ivan_v:

Ja. Milyen szemét vagyok, mert nem hagyom, hogy lebunkózzanak.

Gyere el, pofánverlek, aztán ha visszaadod, még te leszel a mocskos verekedő.

Felfogtad a történteket? Nem úgy tűnik.

ex-dr. vuk 2012.03.14. 16:19:04

@luciferko: "Fizet súlyadót? Fizet parkolási díjat? Fizet úthasználati díjat?"
Nem tudtam, hogy csak ezek az "adonemek" (nem is azok) leteznek...
Uthasznalati dijat egyebkent senki nem fizet, mert olyan nincs, sulyado sincs mar mert atneveztek.

ex-dr. vuk 2012.03.14. 16:24:05

@Mercel: A szabalyos kerekparozas csak akkor lehet veszelyes, ha masok nem tartjak be a szabalyokat. Szoval egy uton bringazas onmagaban nem veszelyes, csak ha masok azza teszik. Teljesen sohasem fogod tudni varosban szetszeparalni oket, es nincs is ra szukseg.
A szmoggal egyetertek, drasztikusan csokkenteni kell a varosi szemelyi autozast... (nem csak a kerekparosokat mergezik, hanem MINDENKIT - magukat is, es ezen a pollenszuro sem fog segiteni). A belvaros nem autozasra valo.

A szeparalt kerekparut gatya, hasznalhatatlan. Mellekutcak? Tehat adjak mindenhol elsobbseget, hogy nyugodtan autozgathassanak a fouton? Ugyan mar. Semmi szukseg erre. Kulon sav es csokolom. Es ha balra kell menni szepen besorol a bringas is, ahogy kell. Londonban mindenz gyonyoruen mukodik. Igaz a moral egeszen mas. Azt kene valtoztatni. De a rendorok szarnak bele persze.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.03.14. 18:57:22

@exseven2:

Ez sem igaz. Bár tény,hogy lett már egy-két jobb megoldás. De frissiben is készülnek ilyenek:
picasaweb.google.com/saganbp/KerepesiUtKornyekiKanyarok#5715814088727943874
picasaweb.google.com/saganbp/KerepesiUtKornyekiKanyarok#5715814220296472770
Tiltakozni meg végképp nem tiltakozik senki.

szegedbicaj 2012.03.14. 19:25:02

mistinguett:

"@luciferko: "Láttál már autóst, mikor a Margit hídon rázza feje fölött az autóját?"
Milyen Margit-híd, nem látod, hogy Szegeden vagyunk?"

Nem olvasnak, csak írnak. Ezt sajnos több kommentelőnél látni, nagyon szépen tudható, hogy ki nem olvasta, csak mondja a magáét.

CSI

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 19:37:37

@vuk_:

Nem baj, hogy a fideszakadémián szocializálódtál, jó így neked. Ez a lényeg.

Örülök, hogy számodra csak a pontos elnevezés a lényeg, hiszen a tartalommal, a felesleges sarccal, és hogy ezt csak az autósok fizetik, nem tudsz vitába szállni.
Helyesírás jó volt? A hozzád hasonló szerencsétlenek azzal szoktak érv hiányában kezdeni.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 19:39:52

@CsImi:
Próbáld meg a jelzést értelmezni. Csatlakozom korábbi megállapításomhoz, érveid nincsenek, így olyan dolgokba kötsz bele, aminek semmi köze a valósághoz.
Helyesírás megfelelt? Tudod, az érvnélküli buta trollok azzal kezdenek. Figyelj máskor.

szegedbicaj 2012.03.14. 19:44:45

@luciferko: Kedves luciferko, nem tűnt föl, hogy itt arról beszélnek az emberek, hogy nem kell nekik az, amivel a politikusaik kábítani akarják őket? Fizetni sem kötelező, ez csak a támogatás egyik módja, a kontextus és a mögöttes szándék viszont visszataszít sokakat.

Amit a biciklisekről írtál, az eléggé értelmezhetetlen. Szegeden (tudod, az egy város, amiben nincs Margit-híd, ilyen is van, méghozzá Magyarországon)a gyári munkástól az egyetemi hallgatókon át a kutató professzorokig emberek tömegei járnak kerékpárral, és olykor megemelik a biciklit. Erre egy begyepesedett magyar csak mit mond? "Húzd össze magad, sunnyogj, majd akkor ugathatsz, de ne akard elérni, amit szeretnél" Szép mentalitás, mondhatom. Mint mikor a pokolban a magyaroknak nem kell őr, mert úgyis visszarántják egymást a kondérba.

Mégis kire gondolsz, mikor visszataszító, agresszív kerékpárosról beszélsz? Azokra a biológusokra, közgazdászokra, orvosokra, akik részt vesznek egy ilyen felvonuláson? Vagy azon hétköznapi tanárokra, fizikai dolgozókra, titkárnőkre, diákokra, akik elmennek egy nagy, közös élményt átélni? Irigy vagy, tehetetlen, és azt szeretnéd, ha a többiek is ilyenek lennének, mert akkor nem lennél ilyen frusztrált.

Úgy írsz, mint egy 40-es évei végén járó agglegény villanyszerelő, már bocs.

CSI

szegedbicaj 2012.03.14. 19:54:36

@luciferko:

"Szerintem ezzel ne erőlködj. Megint lukra futottál. Végiggondoltad, vagy valaki diktálta ezt a baromságot?"

Ezt írtad arra az egyébként nem alaptalan felvetésre, miszerint a biciklizés elenyésző terhet is ró a közösségre, szemben az autózással. És akkor most ez után Te hiányolod az érveket?

Egyébként szerinted miért nem adóztatják a világon sehol a kerékpározást? Ott is agresszív akaratos faj a biciklis, vagy csak nem uralkodó mentalitás a dögöljön meg a szomszéd tehene is?

CSI

ex-dr. vuk 2012.03.14. 20:12:06

@luciferko: nos a sarc nem felesleges. kezdenem ezzel. Hogy miert?
1. mivel kompenzalod, hogy mergezed a varos levegojet, es benne tiz/szazezreket?
2. az ut szettoredezeset mivel kompenzalod? szepen nezel? (a kerekpar, mivel kicsi kevesebb, mint 1 tonna, nem cseszi szet az utakat)
3. a dugot mivel kompenzalod? a kozteruletbol orakra elfoglalt 10+ negyzetmetert?
4. az "ado" arra is jo, hogy lebeszeljen a hasznalatrol, mivel az tarsadalmilag karos (lasd 1-3 pontok), a kerekparozas ingyenessege a hasznalatara osztonoz, mivel az tarsadalmilag hasznos (testmozgas, csendes, tobbnyire veszelytelen a kornyezetere, stb).
n+1. A kerekparral kozlekedok is befizettek az adot, avagy legyen gyalogosado is, esetleg jardahasznalati dij.

A fentiek mind elcsepeltek es te is tudod, de gondolom jo idejonni es beleuvolteni az n+1-edig blogbejegyzesbe, hogy "nem fizet adot!!!!"
Nos ha nem akarsz te sem "adot fizetni", jarj biciklivel. Nem tiltja semmi, tok legalis "adoelkerules". Hajra.

ex-dr. vuk 2012.03.14. 20:14:08

@CsImi: nem inkabb "csengoszerelot" akartal mondani? :)

szegedbicaj 2012.03.14. 20:29:54

@vuk_: Nem, megalázni nem akarom. ;)

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 22:22:35

@CsImi:

okoska

Rólatok beszéltem.
És úgy tűnik beletrafáltam, különben nem vergődnél itt feleslegesen.
nem úgy mint te a villanyász hasonlattál. Csak nem a saját szakmádról beszélsz? Tudod, van aki többet is meg tudott tanulni, nem csak 3 drót bekötését a falba.

@vuk_:

vukika

Megint mellébeszélsz, mert gondolkozni nem tudsz, csak hörögni ész nélkül.
Mivel kompenzálod a ruhád városba szállítását, a kebnyered városba szállítását, és a többit, amit elfelejtesz, mikor a környezetszennyezést csak a személyautók nyakába varrod.
Ugyi, milyen egysíkú még mindig a gondolkodásod csökevénye?

"nem inkabb "csengoszerelot" akartal mondani? :) "

Ennyire nem alázza meg a saját szakmáját. igaz, ennél többre nem lépes.

"Nem, megalázni nem akarom. ;) "
Nem is sikerült.

Mint említettem, mulatni járok ide, és ti adjátok hozzá a muníciót. Nem kicsit vagytok nevetségesek.
Csak így tovább. Tudtok még mélyebbre is süllyedni.

Na pááá. További jó őrjöngést.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.14. 22:24:02

Foglalkozzatok inkább a helyesírással. Hagytam benne muníciót, ennél többre úgysem vagytok képesek.

szegedbicaj 2012.03.14. 22:42:45

@luciferko:

""Nem, megalázni nem akarom. ;) "
Nem is sikerült."

Akkor ezek szerint boldog lehetsz, jó napod volt. :) Jó éjszakát.

CSI

2012.03.15. 00:02:01

Basszus! Mi van itt hogy ekkora troll-felhő kerekedett?

Hogy végkép eltereljem a trollodások fonalát, írom...
Tegnap voltam tankolni a Petőfi S. sgt-i kútnál. Jó lett volna filmezni az arcokat! :)))
A kutas világvégét sejtető hangon kérdezte, hogy miben segíthet, miután begurultam a kerómmal(!) az egyik kútfejhez.
Mondtam, hogy tankolni szeretnék, de még mindig nem tért magához.
Aztán inkább elővettem az oldaltáskámból a kannámat, nehogy elájuljon annak láttán, hogy tényleg a "keróba" töltöm a benyát. :)
Igazából egy kicsit én is megilletődtem, mert autósként ugyebár ott hagyja a gépcsodát az ember amíg fizet. De mit tegyen kerékpárosként a járművével?
Bíztam benne, nem gondolják, hogy lelépek, így a bolt elé toltam a gépem és beálltam a kassza előtt kígyózó sorba.

A történet második "tréfája" csak ez után következett. Összefutottam Sacival egy régi ismerősömmel, aki csodálkozva kérdezte, hogy mit keresek én ott a benzinkúton? Mondtam neki, hogy tankolok, de szinte meg sem várta és kérdőre vont: "Dehát te kerékpárral szoktál közlekedni!?"
A "Most is azzal vagyok!"-ra már végképp nem volt kivehető az arckifejezésébe kódolt üzenete". :))))

Szóval, kerékpárosként is fizetek adót, úgy mint minden autós. :P

ex-dr. vuk 2012.03.15. 00:06:08

@luciferko:
sejtettem hogy azonnal az aruszallitokkal jossz :D Szokasos troll-duma. Aruszallitokrol szo sem volt. Szemelyautozas. Nem kenyerszallito. De nehez ezt felfogni.
A sok parkolot az aruszallitok foglaljak? Az aruszallitok miatt van dugo? Ne rohogtesd mar ki magad.

CsImit meg nyugodtan hivhatod Dr. CsIminek... Ennyit a villanyszerelokrol.

ex-dr. vuk 2012.03.15. 00:07:32

@luciferko: azt meghagyjuk neked, amikorra mar nincsenek erveid.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.17. 14:52:59

@vuk_:

Látom, megint csak az egyszerű gondolkodás tudja vezérelni az agyad helyét elfoglaló masszát.

Villanyszerelő, maradjunk az általatok említett, lenézett szakmánál, mi a bánatért járjon furgonnal? Láttál már szerszámos táskát, okoska?
Örülök, hogy számodra minden személyautós csak unalomból furikázik az utakon.
Örülök, mert az ilyen beteg benyögéseiddel bizonyítod végtelen sötétséged.

Csak így tovább, mint azt már sokszor említettem, tudsz te ennél még hülyébb is lenni.

Neked drukkolok, irány a mély.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.17. 14:55:03

@vuk_:

"CsImit meg nyugodtan hivhatod Dr. CsIminek... Ennyit a villanyszerelokrol. "

Biztos. Ha te mondod. És? Kit érdekel, ha nem tűnt volna fel buta agyadnak ti foglalkoztok újfent a másik végzettségével.

Ha elfogadsz egy tanácsot, dr plagipál után inkább maradj csendben, ismét csak a butaságod bizonygattad, közismert, mit ér ma egy doktori cím, hála az ország "urainak".

szegedbicaj 2012.03.17. 15:11:24

@luciferko: Mikor kiderül, hogy villanyszerelők nem kapnak dr-t, akkor meg Shmidct Pállal jössz? Egy vicc vagy a gyengébbik fajtából. Amúgy senki nem mondta, hogy villanyszerelő vagy, de a szövegértésed nem tartozik az erősségeid közé, úgy látszik.

CSI

kovboj1 2012.03.23. 10:47:37

@vuk_: @CsImi: a régi híd szegedi oldalán kinek van elsőbbsége, az oskola utcáról érkező balra kis ívben a hídra kanyarodó autónak vagy a múzeum felől jobbra nagy ívben kanyarodó biciklinek?

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.03.23. 17:00:14

@kovboj1:
Ha jol sejtem, felcserelted jobbot a ballal, mert ahogy leirtad, nem eppen szabalyos, es mindketten Szechenyi ter fele haladnanak menetiranny szerint bal oldalon. ;)

Amugy a kerdesre a valasz: Kerekparosnak, mert az Oskola felol jovo, kanyarodo autosoknak ki van teve az EAK tabla, nem is egyszer.

Viszont ez eleg nagy gocpont, ha az altalunk tamogatott kialakitast megcsinalnanak, vagyis a Szinhaztol vagy talan TLK-tol kerekparsav lenne, akkor nem lennenek ilyen "most kinek van elsobbsege" anomaliak. De sajnos nemcsak itt, hanem tobb helyen van, mert a varoshazban szarnak a kerekparosokra.

kovboj1 2012.03.24. 10:42:58

@atomboy: igazad van tényleg fordítva írtam. tegnap két volvós kisöreg győzködött a hídra felfelé menet hogy nekik volt elsőbbségük (mondjuk intettem nekik hogy elengedem őket csak nem oda figyelt a koma úgyhogy megindultam). ezek szerint rendőrt kellett volna hívnom.
süti beállítások módosítása