mol.jpgPénzt fizettetne velünk egy magyar olajipari cég, hogy segítségével megfoszthassuk magunkat a téli biciklizés örömétől. Ha harmadjára elolvasva sem érted az első mondat értelmét, akkor jó nyomon jársz. Nem kicsit abszurd ugyanis, hogy arra buzdítanak nagy, fizetett hirdetésekkel, hogy ne biciklizzünk télen, hanem fizessük be járgányunkat egy kellemes, biztonságos tárolásra. Ennyire nem fogy a benzin, nem elég a téli szmogriadó, vagy csak szimplán hülyének néznek minket?

A MOL bringaprogramja azzal folytatódik, hogy ne bringázzunk. Miközben Hollandiában fűteni tervezik a biciklis létesítményeket, hogy télen is kényelmes legyen tekerni, pénzeket áldoznak a kampányokra európai államokban, hogy télen is kerekezzenek az emberek, nálunk igyekeznek lebeszélni őket. Kérdés, hogy mivel menjen az ember télen? Gyalogoljon 4-5-8 km-t a munkahelyére, és ugyanennyit vissza? Vegyen tömegközlekedési bérletet a frissen megemelt közel 7 ezer forintos áron? Netalántán üljön autóba, és vásároljon benzint a MOL-tól, majd égesse az utcán sétálók és az út mentén lakók tüdejébe bele?

Mások is úgy vélekednek, hogy télen nem játszik a kerékpár, sőt, Vári Csaba (nem tudjuk ki az) egyenesen azt javasolja, hogy tiltsák be a téli biciklizést, mert veszélyes.

veszélyesbringatélen.jpg

Látva a jeges járdán eső-kelő gyalogosokat, a el-elakadó tömegközlekedést, az árokba csúszó, összeütköző, elakadó autósokat, és azt, hogy milyen sokan bringáznak gond nélkül a hóban is, okkal merülhet föl bennünk a kérdés, hogy miért NE bringáznánk télen?

Bringázás télen, avagy mire érdemes ügyelni:

1. Réteges öltözködés: érdemes a hőmérsékletnek megfelelően vastagon fölöltözni, de a leglényegesebb, hogy az ízületeket védjük a hideg menetszéltől. (levágott végű zokni pl. egész jó a térdre) Maszk, vagy sál az arc elé jól jöhet a kemény mínuszokban. A biciklis menet közben hőt fejleszt, így a végén arra kell vigyáznia, nehogy túlmelegedjen, és nem arra, hogy nehogy megfagyjon.

2. Csúszós utak: jég, jégbordák, hó, ezek nehezíthetik a téli haladást. Érdemes korábban elindulni, és kicsit lassabban haladni, kerülni a hirtelen irányváltásokat. Fékezni a hátsó kereket érdemes, hogy a kormányzott kerék ne blokkoljon. Az ülést érdemes lejjebb engedni, hogy a súlypont alacsonyabban legyen, és a kerekeket sem érdemes kőkeményre fújni, a puhább gumi ugyanis jobban tapad. Hótorlaszoknál, mélyebben hókásás részeknél érdemes tolni a cangát, hogy ne ragadjuk le sokáig a forgalomban. A havas, jégbordás mellékutca lehet kerékpározásra alkalmatlan, így a gyalogosforgalom zavarása nélkül max. 10 km/h-val szabad a járdán tekerni, de akkor már érdemesebb a kritikus szakaszon tolni.

3. Hóesés: Munkavédelmi boltban olcsó szemüveg kapható, az megóv a hópelyhektől,a hidegtől, és még dögös is.

4. Só: A besózott úton a hólé sóval keveredik, és ez szétgyilkolja a bringát. Érdemes langyos tiszta vízzel leöblíteni a bringára rakódott trutyit, hogy a só ne marja szét a gépet. Amúgy meg le a sózással, használjanak mást, ami nem árt!


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr594960408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2012.12.11. 22:34:15

Szerintem ha köd van akkor az autozast is be kell tiltani... allandoan tomegbaleset van.

Dova (törölt) 2012.12.12. 19:56:44

Ma a 47-esen Szeged és Debrecen között összesen 6 autó landolt reggel az árokba (amit láttam), ellenben egyetlen biciklist sem. Szóval az autóhasználatot sokkalta jobban be kellene tiltani télen, mint a kerékpározást. :)

Sarkanyrepules Extremtura 2012.12.19. 09:52:00

Biciklit, bicajt ésszel kell használni. Megfelelően felkészitett bicaj, és ruházat és lehet menni. www.bicaj.hu
süti beállítások módosítása