soho.jpg... és minden más járművel közlekedőnek is. Ma délelőttől kétirányú lett a Szent István tér nyugati oldalán futó út. Ugyanakkor a Sóhordó utca Szent István tér és Pusztaszeri utca közötti rövid szakasza a tér irányába egyirányú lett a gépjárműveket használók számára, a biciklizőknek továbbra is két irányban használható.

sohordo.jpg

A változás a térképen látható. A Sóhordó utcában lakók rég óta panaszkodnak az utcában zajló nagy gépjárműforgalomra, melynek jórészt az volt az oka, hogy a Csongrádi sugárút felől jövők ezen az utcán keresztül mentek a kiskörút felé. Ez a lehetőség most megszűnt, és az autóval közlekedést némiképp megnehezítették. A kerékpárosoknak viszont az új forgalmi rendből csak előnyük származik, ez pedig összhangban áll a város szakmai stratégiáival, és a haladó közlekedésszervezési elvekkel is. Úgy tudjuk, a módosításról döntő Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságban Nagy Sándor alelnök vetette föl, hogy a Sóhordó utca a bicikliseknek maradjon két irányú. Rövid időn belül másodszor lett két irányban használható egy korábban egyirányú utca, nemrégiben ugyanis a Bercsényi utcát nyitották meg a bicikliseknek az addig tiltott irányból is. Mindkét utca Haág Zalán képviselő körzete, aki a Bercsényi utca kapcsán külön is egyeztetett a Magyar Kerékpárosklubbal.

szentist.jpg

Úgy látszik, már vannak a politikusok között is olyanok, akik hallják az idők szavát, és tesznek is azért, hogy a kis forgalmi beavatkozásoknál a szegediek valódi előnyhöz jussanak, vagy legalábbis ne szenvedjenek hátrányt, ha a környezetbarát és praktikus kerékpárt választják közlekedésük eszközéül. Reméljük, ez a későbbiekben még inkább így lesz.

nagyéshaág.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr485688850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2013.12.13. 15:47:28

Pontosìtsuk a címet!!!!!

Illesszük bele a " legálisan" szót.

A biciklisták eddig is mindenhol tekertek minden irányba, a táblák jelzéseitől függetlenül.

szegedbicaj 2013.12.13. 18:03:18

@Shopping:
Mi, és a mi olvasóink biztosan nem vagyunk azok között a biciklistákok között, akik szabálytalanul mennek mindenfelé. Mi a szabályos, vagy arra törekvő biciklisek szempontjait jelenítjük meg.

CSI
süti beállítások módosítása