A szemfülesek már április közepén felfigyelhettek rá, hogy új zöld tárolók nőttek ki több intézmény illetve kereskedelmi helyek közelében. A Magyar Kerékpárosklubbal való együttműködésnek köszönhetően váztámasztó típusút telepítettek, és arra is figyeltek, hogy elég hely legyen köztük. Mondhatjuk úgy is, hogy Szeged a tavasz hatására zöldülni kezdett, kerékpárral közlekedők legnagyobb örömére.

tarolok.jpg

 

A helyszínek, ahol eddig észrevettünk, zárójelben a tárolók száma:

  • Margaréta utcai kisposta előtt (3)
  • Diófa piac (3)
  • Deák Ferenc Gimnázium (6)
  • Tömörkény István Gimnázium (5)
  • Kőrösy József Szakközépiskola (5)
  • Gáspár utcai Óvoda (3)
  • Dózsa György Általános Iskola (6)
  • Sóhordó utcai óvoda (2)
  • Hattyasi óvoda (3)
  • Kossuth Lajos sgt – Szilágyi utca sarka (4)
  • Arany János Általános Iskola (10)
  • Karolina (meglévők mellé még 2)

Ha láttál még valahol máshol is, írd kommentben, és frissítünk a listát.

Az utóbbi éveket tekintve a leginkább sikeresnek mondható városi kerékpáros beruházásnak lehetünk tanúi, ezért most kivételesen piros pontot adunk a fejlesztési irodának. Reméljük, hogy további tárolók is lesznek még, és ezt a tendenciát cégek is átveszik, ezzel egyszer és mindenkorra felszámolják az elavult kerékgörbítős tákolmányokat.

Külön meg kell említeni, hogy felhagytak a több elemből álló, szegeccsel összeállított megoldással, a Körösyhez telepített míves jellegű objektum egybe van öntve. Vélhetően ők is megtapasztalták a szegecselt változat hátrányait, különösen Feketesas utcában. Remélhetőleg előbb-utóbb le lesznek cserélve.

Emellett abban is reménykedünk, hogy tárolók mellett más európai változásokat is fogunk majd tapasztalni az év során. Mondjuk, az Oskola utcán.

Frissítés (2014.05.15.)

További új helyek:

  • Vedres István Építőipari Szakközépiskola (3)
  • Csillag tér - Lugas utca irányú megálló (5)
  • Tarján 3. Iskola (és Építők utcai óvoda) (11)
  • Tabán utcai Általános Iskola (6)
  • Bonifert Domonkos Általános Iskola (6)
  • Garam utcai óvoda (4)
  • Belvárosi mozi (Deák Ferenc utca) (meglévők mellé még 6)
  • Deák Ferenc utca - Vár utca (4)
  • Oskola utca - Oroszlán utca (3) - Ide nem kellett volna még...
  • Takaréktár utca Széchenyi tér felőli vége (3)
  • Móricz Zsigmond Művelődésház Szentmihálytelek (5)
  • Aradi Vértanúk tere (Rerrich Béla tér felől) (4)
  • Szentháromság utca (SZTK előtt) (6)

Külön kell kiemelnünk, hogy néhány helyszínen nem a járdára telepítettek, hanem forgalomtól elzárt területre (pl Aradi vértanúk tere) vagy egy-egy parkolóhelyet áldoztak fel, többek között Takaréktár utca vagy Vedres középiskola előtt. Ezért külön piros pont jár, reméljük, máshol is fogjuk majd ezt a megoldást látni.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr1006075737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dova (törölt) 2014.04.24. 22:45:44

Nem mintha nem örülnék neki, de nekem nagyon gyanús. Maguktól ilyet tenni, nem jellemző.
Nem-e az lesz a következő intézkedés, hogy minden más helyre tilos lesz támasztani/lakatolni?

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2014.04.25. 15:58:46

@Dova: Miert, eddig lehetett? En nem talaltam sehol hasznalhato helyet lakotelepen. :/

Dova (törölt) 2014.04.25. 16:07:32

A Belvárosi Mozi sarkánál is lesz plusz 3-4 db

Dova (törölt) 2014.04.25. 16:12:09

@atomboy: KRESZ táblák, néhol korlátok, kerítések, de tényleg nem sok. Feltehetően ezért is, és az ál biztonságérzet miatt is tartják sokan lépcsőházakban a kerójukat, amiről mi már tudjuk, hogy sokkalta veszélyesebb, mint a nyílt utcán, forgalmas helyen lezárni a bicajt.
2012-ben a bejelentett esetek 30-35%-ban lépcsőházból, vagy zárt társasházi udvarról vitték el a bicajokat. :(

bbandi 2014.04.30. 19:48:37

Itt rakosgatom ezt a cikket egy hete, ma végre megnéztem, mikor eljöttem melle, hogy biztos legyek benne:
Az Ortutay utcai iskola előtt is van 9.

Sir Galahad 2014.05.16. 18:31:41

Ez így teljesen rendben van, egy problémát leszámítva: a váztámasztós tárolóknál jóval kevesebbet (tárolónként egyet-egyet) lehet elhelyezni, mint a régi típusúaknál. Kéretik nem nyafogni, hogy kevesebb a tárolókapacitás.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2014.05.18. 09:59:29

@Sir Galahad: Inkabb a kapacitas csokkenjen, mint a biztonsag.

Sir Galahad 2014.05.18. 11:12:41

Ez is egy szempont, fontos is, és ha nincs nyafogás, korrekt módon el is fogadható.

Nick23456 2014.07.17. 19:30:58

A Makkosházi Óvoda (Agyagos utca) és a bölcsőde közötti úton az óvoda bejáratánál is kinőtt 3 új támasztóhely. Felkerülhet a listára.
süti beállítások módosítása