tábla.jpgRuzsáról Szegedre ingázó olvasónk, Gábor jelezte, hogy megtiltották a kerékpáros közlekedést az 55-ös úton. Megnéztük, a kerékpárral közlekedőket csőbe húzzák, majd cserbenhagyják a kukoricás közepén. A Bajai úti biciklisgettón eddig is kínszenvedés volt közlekedni, most már hiábavaló is. Hallotta valaki, hogy bemondták a tiltást az útinformban? Van kerülőút kijelölve? Szó sincs erről.

 

Előzmény

A bajai utat felújítják, szélesítik, mellette kerékpárút épül, Mórahalomnál elkerülő út lesz.  A felújítás ideje alatt több problémáról írt az újság,  de a kerékpárosok kitiltásáról sehol nem volt szó. Mégis kitiltották a két keréken közlekedőket, akikből volt szép számmal ezen az útszakaszon. Ma végül megírta a Délmagyar, a cikkben a NIF Zrt. nyilatkozata is olvasható, és az is, hogy jövő nyárig nem szabad majd errefelé biciklizni. Az út mellett egyébként kerékpárút is épül, jelenlegi ismereteink (ezen 2009-es cikk) szerint kétszer is keresztezni fogja a főutat, mert a kerékpárosok autópálya-felüljárója pont a másik oldalon épül majd, mint a kerékpárút addig és utána fut. Nyilván mert így logikus és biztonságos, de ezzel majd foglalkozunk jövőre. 

Ki felelős a most kialakult helyzetért?

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., és persze a fenntartó Magyar Közút Zrt. Utóbbi olyan, mint a MÁV, csak nem vasút, hanem közút. Ezzel mindent el is mondtunk róla. Terelőutat is kijelölhettek volna, de erre persze nem került sor, csak a tiltásra.

Miért?

Először is azért, mert a kerékpárral közlekedő egy alacsony rendű, csökkent értelmi képességű létforma, például 5 km/h-val dülöngélő, sőt, csalinkázó 80 éves tata, gázpalackkal a csomagtartón. A kerékpáros valószínűleg csóró, tudatlan, fogalma nincs a szabályokról (ha van jogosítványa, akkor sincs, mivel biciklizik) nem fizet adót, pl. az általa elfogyasztott benzin után, és ha elütik a 40-es tábla alatt szinte kivétel nélkül legalább 70-80-nal haladó autósok, akkor még majd az út kezelője lesz a felelős. Igaz, amikor 90 km/h-val szabadott közlekedni, akkor még biciklizni is szabadott.

Mit lehet tenni, ha el akarunk jutni Domaszékre?

Várni jövő nyárig, míg megépül a bicikliút, addig pedig nem menni Domaszékre. Aki ott lakik, az peches. De lehet nem biciklivel menni. Magyarország az a hely, ahol úgy támogatják a biciklizést, hogy megtiltják. Mit tehetünk, ha konokul ragaszkodunk a környezetbarát és egészséges közlekedéshez? Kerülni pl. a régi 5-ös úton Röszke irányába? Nem, mert itt is tilos kerékpárral közlekedni, mivel csak. Lehet viszont menni Szentmihálytelek felé a gaz által nagyrészt elfogyasztott bicikliutat is útba ejtve, majd Mórahalomtól vissza a kerékpárúton, de Zákányszék felé is elkerülhetünk. Dorozsmán keresztül is mehetünk Zákányszék felé. 11 km helyett 36 km. Ruzsa csak 2 km kerülővel elérhető, feltéve, hogy valaki időben értesül a letiltott útszakaszról. Lehet még tolni a biciklit az úttest jobb szélén. Ekkor ugyanis gyalogosnak számít az ember. Így ugyan kétszer olyan széles, és ötször olyan lassú útakadály, mintha kerékpárral menne, és éjjel még tán a lámpája sem ég, legalább így mindenkinek sz.rabb, az autósoknak és a biciklit toló gyalogosoknak is. A cél tehát lehet, hogy a biztonság, csak nem derül ki, kié.

térkép.jpg

Lehetséges kerülőutak a térképen. A Mórahalom alatti elkerülő építése a déli kerülőút használhatóságát megkérdőjelezi majd. 

A lenti grafikán szemléltetjük a közlekedők közötti sebességkülönbség alakulását. Minél nagyobb a sebességkülönbség, annál nagyobb a balesetveszély. Egy 40-es táblát figyelmen kívül hagyó gépjármű, és egy gyalogos között már 16 x-os a sebességkülönbség, de ha a gépjárművek a szabályos 40 km/h-t betartanák akkor is 8 x-os lenne a különbség. A negyedik ábrán is látszik, hogy a kerékpárját toló gyalogos szélesebb, mint az, aki rajta ül a kerékpárján, a nagyobb sebességkülönbség miatt nagyobb ívben kell előznie annak, aki biztonságra törekszik. (tudjuk, az autónak a hátulja kellene, hogy látszódjon, de lusták voltunk átrajzolni)

sebességkülönbség.jpg

Néhány szabályozás, amelyre a kerékpárosokat kitiltóknak figyelemmel kellett volna lenniük:

A Közutakon Végzett Munkák Elkorlátozási és Forgalombiztonsági Szabályzata (EFSZ)

"1.2. A közúton végzett munkák miatt elhelyezett közúti jelzések a forgalmat csak a szükséges legkisebb mértékben korlátozhatják. "

20/1984. (XII. 21.) KM rendelet

"10.§
(2) A járművek forgalmára vonatkozó tilalmat, vagy korlátozást csak kellően indokolt esetben és mértékig szabad elrendelni. A tilalmak vagy korlátozások a forgalom biztonságának és egységesítésének, az út (műtárgy) műszaki állapotának védelme és környezetvédelmi szempontok érdekében rendelhetők el.

(4) Ha az út teljes - vagy csak egyik forgalmi irány számára történő - lezárása válik szükségessé, megfelelő forgalomterelésről gondoskodni kell.

(5)32 Úton folyó olyan munkavégzés esetén, amely az út forgalmát érinti, a munkavégzésre engedéllyel rendelkező köteles a szükséges ideiglenes forgalomszabályozási feladatra (forgalomkorlátozás, forgalomterelés) tervet készíteni és azt a tereléssel érintett út kezelőjének (tulajdonosának) jóvá kell hagynia."

A forgalom biztonsága nem tudjuk, miért indokolja, hogy az emberek gyalog szerencsétlenkedjenek az úttest szélén a forgalom és a gaztenger között. Forgalomterelés nincs. De legalább kiderül, hogy elvileg a Magyar Közút Zrt. jóváhagyta a tiltást. 

"11. § (1) A közúti jelzéseket a KRESZ és a vonatkozó szabványok rendelkezéseinek megfelelően úgy kell elhelyezni, hogy azok a járművezetők és gyalogosok, akikre a jelzés vonatkozik, bármely napszakban, kellő távolságból észlelhessék, és azokból - helyismeret hiányában is - a forgalmi rendet félreérthetetlenül felismerhessék."

Ez történetesen nem valósult meg, a kerékpárút végétől az úttestre hajtók nem sejthetik, hogy nemsoká tiltásba futnak, és már visszahajtani sem lesz lehetőségük szabályosan. 

"34.1.136 Járművek (egyes járműfajták) behajtásának tilalmát abban az esetben lehet elrendelni, ha azt
a) a forgalom biztonsága vagy egységesítése,
b) a környezet védelme,
c) az út állapotának megóvása
indokolja.
A tilalom bevezetése esetén az átmenő forgalom részére megfelelő tehermentesítő utat kell biztosítani."

"34.3.137 A forgalom biztonságának és zavartalanságának érdekében azokon a lakott területen kívüli utakon, amelyeken az átlagos napi forgalom a 6000 egységjárművet meghaladja, a mezőgazdasági vontatók, az állati erővel vont járművek és kerékpárosok közlekedését meg kell tiltani, ha azok úticéljukat a közelben levő más - lényeges útvonalnövekedést (általában 10-25%) nem jelentő - úton elérhetik."

11 km helyett 36 km többnek tűnik 10-25 % útvonalnövekedésnél. A kerékpárosok kitiltása annál is furcsább és diszkriminatívabb, hogy a traktorok és a lovaskocsik közlekedhetnek az 55-ös úton továbbra is, csak a kerékpárosok nem. 


A bejegyzés trackback címe:

http://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr866623013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2014.08.21. 20:53:06

Az 5-ös úton 7 és 18 óra között lehet a kieg tábla szerint.

CsImi 2014.08.21. 21:01:48

@sirdavegd: Hol, melyik táblára gondolsz?

kovboj11 2014.08.21. 21:11:19

@CsImi: röszke felé biztos van kiegészítő tábla. pest felé nem tudom mi a helyzet arra rég jártam. dorozsma felől esetleg át lehet vágni a pálya melletti szervízúton de a mélyszántásban menni valamivel könnyebb.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2014.08.21. 21:18:13

@CsImi @kovboj11: Valóban nem voltam elég pontos: a Szeged és Röszke között a két körforgalom viszonylatában van "behajtani tilos kerékpárral, lovaskocsival és traktorral - kivéve 7 és 18 óra között" kieg táblával.

Dova (törölt) 2014.08.22. 20:09:01

@CsImi: Kiemelték a "traktort" a szentháromságból és csak arra vonatkozik az időkorlát!
A bicaj és lovaskocsi továbbra is tilos!

Dova (törölt) 2014.08.22. 20:10:15

Gratulálok (itt nyilvánosan is) a cikkhez!
Nagyon jól összeszedett, telitalálat.
Köszönöm.

Szabóbakterúr 2014.09.01. 15:39:05

A holkerekparozzak.hu oldalon rengteg túrázási lehetőséget írnak. Csakhogy ezeknek kb a 90% a térképen olyan helyeket jelöl ahová ezeket a rohadt kib. istenverte lovas traktoros kerékpáros tiltó tábla van kitéve. Rohadt féltékeny rinyáló autósok hisztiztek balhéztak és mivel a kerékpárost lenézik ezért megkapták a követelésüket. Ez az ország nem hogy nem támogatja hanem egyenesen leszarja a kerékpáros társadalmat. Mert féltékenyek rájuk. Féltékenyek, hogy ők környezetbarát módon élnek és emberi erővel közlekednek, nem pedig egy motor segítségével. Ezért nincsen profi kerékpáros csapatunk sem mert nincs hol edzeniük.A minap megbüntettek 15000 Ft-ra, mert olyan főúton mentem ahol az a rohadt tábla is ki volt téve persze egy rohadt fa eltakarta. Aztán lezavartak a kerékpárútra ahol gyalogosok tömkelege sétált. Kérdem én ez nem szabálytalan közlekedés? Engem veszélyeztet. Mi van ha valakit ki kellene kerülnöm és hirtelen elém vág valaki? Ezt miért nem büntetik???? Mert akkor a gyalogos rohanna az ombudsmann-hoz és követelné az emberi jogokat....Akkora szar rendszer uralkodik ebben az országban, hogy az már gusztustalan. Szedjék le azokat a k***** táblákat!!!!!!