cm_fejlec.png

Idén sem múlhat el úgy a tavasz, hogy a szegediek ne biciklizzenek egy nagyot közösen. A Föld napja alkalmából 2015. április 19-én vasárnap, 15:00-kor indul útjára a szegedi Critical Mass, azaz a kerékpáros felvonulás. A menet ezúttal a Szent István térről indul, célja pedig, hogy javuljanak a Szegeden kerékpárral ingázók sokszor mostoha közlekedési feltételei. Hívjatok rokonokat, barátokat, kollégákat, ismerősöket, öltözzetek vicces ruhákba, a CM-et Ti teszitek naggyá és vidámmá! Nézzük a tudnivalókat!


Mottó: „A szegedi BRingázókért”

Az bringás ingázók azok, akik naponta a munkahelyükre és onnan haza kerékpárral mennek. Gyakran időre kell megtenniük a két pont közötti távolságot, amelyhez rendre a lehető legrövidebb és leginkább akadálymentes útvonalat próbálják megtalálni. Szegeden azonban sokuknak nincs könnyű dolga. Főleg a külső városrészekből általában egyetlen út vezet be a belvárosba, a kerekezők pedig több helyen elképesztő állapotú kerékpárutakra kényszerülnek, melyeken nem csak kényelmetlen, de egyenesen balesetveszélyes kerékpározni. A járdákon kijelölt, gyalogosokkal közös felületek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy az emberek járművekkel közlekedjenek rajtuk. Például a Dorozsmai úton, a Szabadkai úton, vagy a Bajai úton az úthibákkal való mindennapos küzdelem jellemzi a bringázók életét. A CM célja, hogy ez megváltozzon, és létrejöhessenek a kényelmes, gyors, biztonságos bringás ingázást lehetővé tevő útvonalak.

dscn0726.jpg

Start, útvonal:

A menet ezúttal a Szent István térről indul, és a lenti térképen látható útvonalat járja be. 14:30-tól már gyülekező lesz, 15 órakor indul a mandula. Aki korábban kijön, és jó sok ismerőst, barátot hoz magával, annak több esélye lesz, hogy menő matricát szerezzen. :) Az útvonal majdnem 13 km hosszú, ezen távot családoknak is tartható, kényelmes tempóban teszi meg a menet, az érkezés fél 5 körül várható. Bringaemelés lesz a Rókusi körúton, a hidakon, valamint a menet végén az Ady téren, a TIK mellett.

(képen a dorozsmai úti kerékpárút egyik tipikus szakasza)

Üzemi megállások:

A korábbi évekhez hasonlóan előfordulhat, hogy a menetoszlop tömörítése, a rendezők mozgatásának segítése érdekében lelassul, vagy megáll a menet. Ha valaki bringával kerül dugóba a CM-en, az kiváló alkalom a barátokkal való beszélgetésre, szelfik készítésére és megosztására, vagy egy kis ásványvíz megivására, szóval csomó hasznos és kellemes időtöltésre, úgyhogy használjátok ki! 

cmterkep.png

Időjárás:

Ezúttal is megrendeltük a jó időt a Kálvária sugárúti HAARP antennásoktól, szóval szinte teljesen biztos, hogy jó idő lesz. Esőkabátot érdemes elrakni azért a táskába. Ha netán esne az eső, akkor ez lenne 9 év után az első esős CM, és ki akarna kimaradni egy ilyen történelmi eseményből? Még sosem ázott több ezer biciklis együtt Szegeden, esőben különösen érdemes jönni. Azért, ha süt a Nap, akkor sem fogunk búslakodni. Egyedül heves zivatar, tornádó, hóvihar, szökőár, vagy árvíz esetén lesz lefújva a rendezvény. (Ha így lenne, az esemény Facebook-oldalán értesítünk mindenkit.)

k3_toltesen_1.jpg

Muzsika:

Lesznek zenei produkciók út közben. A rendezőkből alakult alkalmi formáció, a Lapulevél Popduó kedveskedik majd a résztvevőknek szórakoztató produkciójával. Elképzelhető az is, hogy más zenekarok is megjelennek valahol út közben, pl. a Drasztik Akusztik. :)

A rendezők kérik:

A menetet a rendőrség és a városőrök segítségével a rendezői alakulat biztosítja, a főbb kereszteződéseket lezárva, és a sávban maradást segítve. Aki nem rendező, az lehetőség szerint ne viseljen láthatósági mellényt, hogy a rendezők jobban észlelhetőek legyenek a tömegben. A gyülekező alatt töltsük ki a rendelkezésre álló helyet, figyeljük a rendezőket, akik jelzik, hogy mikor, merre hagyjuk el a teret. A menet végén lesz egy nagy közös bringaemelés, ezért aki csak tud, menjen le az úttestről a TIK és a BTK épülete közötti parkba, a rendezők a helyszínen is ide irányítják majd a résztvevőket. (képen egy elképzelt ingázó- és turistaútvonal a Tisza töltésén Alsóváros mellett)

Ittasan, vagy bódultan senki ne vegyen részt a rendezvényen. Reklámozás, kampányolás szigorúan tilos! A rendezvényen készült felvételeket később se használja senki reklámozásra, vagy kampányra. Senki ne menjen a szemből jövők sávjába, és a villamossínekre se! Ne járdázzatok, a rendezőkre hallgassatok. Ha jön a mentő/tűzoltó, kiabáljátok, hogy mentő/tűzoltó, közben pedig irtózatosan gyorsan engedjetek utat az embereken segíteni igyekvőknek.

Néhány helyen át fogjuk engedni a tömegközlekedési eszközöket. A tömegközlekedés a város másik fenntartható közlekedési módja, ezért megpróbáljuk minél kevésbé feltartani. Ha villamos érkezik a menethez, egy rendező megállítja a menetet, majd mikor a villamos elvonult, a rendező jelzi, hogy lehet továbbhaladni. Mindenki figyelje a rendezőt, és kövesse utasításait. „Mi az, nagy, sárga, és fáj, ha a szemedbe megy? … A villamos!” Ezt jó észben tartani. :)

Akik autóban ülve várják a menet elvonulását, lehet, hogy tavaly épp velünk bringáztak a CM-en, és lehet, hogy jövőre is ezt teszik majd. Ne legyetek restek fokozni a hangulatot jelmezekkel, dudákkal, csengőkkel, spéci bringákkal (velocipéd, fekvőbringa, tricikli jöhet :)) zenével is akár. Csináljatok videókat, képeket, és osszátok meg a neten, és jelöljétek a #cmszeged taget!

KERÉKPÁRREGISZTRÁCIÓ:

Dovának köszönhetően a CM előtt, a Szent István téren lehetőség lesz a kerékpárok ingyenes regisztrálására. A kerékpárregisztrációról részletesebben itt olvashattok.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/797684133643722/ 

Osszátok a MENETINFÓT ezerrel, hogy mindenki értesülhessen a hasznos tudnivalókról, a visszaszámlálás elindult, várunk mindenkit 19-én a Szent István téren!

Autózóknak: az útlezárások kb. 8 - 10 percig tartanak majd. Az emeléseknél tovább kell 1-1 szakasz lezárására számítani. A menet mozgása és a kerékpáremelés miatt a Belvárosi hídon hosszabb, akár 20 perces lezárásra is lehet számítani. Tolakodni nem érdemes, mert a menetbe senki nem hajthat bele, a beragadó járművekkel blokkolni lehet a menekülő-útvonalakat. Itt-ott lehet, hogy marad menekülő irány, ezért érdemes a rendezőket figyelni. Visszafordulni ér, de a tömegközlekedési eszközöket lehetőleg ne akadályozzák az előrehaladásban. Aki esetleg a menetbe hajt, az rendőrségi intézkedésre és szankcióra számíthat. 

Tömegközlekedőknek: Az útvonallal érintett vonalakon 8-10 perces késések lehetnek, a Belvárosi hídon átkelő járműveknél több. Néhány helyen át lesznek engedve a tömegközlekedési eszközök, főleg a villamosok, ezeken a helyeken várhatóan kisebb lesz késés. Az elektronikus tájékoztató rendszer közli, ha a CM elkezdődött, és amiatt csúszások lehetnek.

Gyalogosoknak: A menet elvonulását nekik is végig kell várniuk, kivéve, ha lehetőségük adódik a vonulók veszélyeztetése nélkül átkelni az úttesten.

Kerékpározóknak: Nekik is várniuk kell, azonban Ők megtehetik, hogy beszivárognak, és csatlakoznak a menethez. Ezt csak javasolni tudjuk nekik! ;)

Kombájnosoknak: valaki Szeged belterületén szeretne kombájnozgatni a felvonulás ideje alatt, annak azt tanácsoljuk, válasszon más programot, de ha feltétlenül ragaszkodik a kombájnhoz, akkor sajnos torlódásokra és várakozásra kell készülnie.

 


A bejegyzés trackback címe:

http://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr847365478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.