kicsi.jpgBaleset történt péntek reggel a szegedi Makkosházi krt. és az Agyagos utca kereszteződésében, melyben egy 15 éves fiú súlyosan megsérült. A kerékpáros nekiütközött egy elékanyarodó, szemeteskonténert szállító teherautónak. Az eseményről hír jelent meg az újságban, mely a délelőtt folyamán többször változott, de végig az jött le belőle, hogy a kerékpáros vétett a szabályok ellen, sőt, még a közútkezelő is nyilatkozott, hogy ott nem is az a forgalmi rend, amit hinnénk. A történet viszont nem akar kerek lenni sehogy sem, ezért utánanéztünk.

Mindenütt a járdán

A Makkosházi körút mentén majdnem mindenhol a járdán jelölték ki a kerékpárutat a gyalogosokkal közös felületen, mert valamiért úgy gondolták, hogy ez majd így jó lesz. A két oldalon futó kerékpárutat a gyalogátkelőhelyeknél kötötték össze sárga négyzetekkel.  A lakótelepen keresztülhaladó körút annyira gépjárműközpontú, hogy a gyalogosok és a biciklisek csak nyomógombbal kérhetnek zöldet maguknak, illetve mégsem, mert ez a funkció tán nem is működik, automatikusan vált a lámpa.

A baleset

Az ominózus kereszteződésnél is van kerékpáros átvezetés a zebra mellett, ezt jelzi a lámpa és a nyomógombnál lévő tábla is, sőt, a járdaszigeten eltérő színű a biciklisek burkolata. A sárga négyzetek viszont eléggé meg vannak kopva, ezek újrafestésére valamiért nincs pénz, vagy hajlandóság. Biztos elmegy a pénz olyan „fontos” csíkokra, mint a Bajai úton van a járdán a gaztenger szélén. A kerékpáros az Agyagos utcáról érkezett, vélhetőleg a járda felől, de ez lényegtelen, hiszen a kerékpáros átvezetésre kerékpárút vezet, miképp az a lenti ábrán is jelölve van kékkel.  A környezetgazdálkodás (amely mellesleg az út kezelői feladatait is ellátja) teherautója szintén az Agyagos utcából jött. Neki, és a kerékpárosnak is ki volt téve elsőbbségadás kötelező tábla, mivel a körút a magasabb rendű út. Csakhogy jelzőlámpa működik, amely az Agyagos utcáról  jobbra, és a balra kanyarodó járműveket is ráereszti a kereszteződésen zöld jelzésnél egyenesen áthaladó kerékpárosokra.  A teherautó kanyarodott a zöldnél, a biciklis meg át akart menni a zöldnél, és akkor ütköztek.

Ki a hibás?

Az elsőbbségadás tábla miatt a felelősséget egyből a kerékpárosra tolták az újságcikkben, aztán kiderült, hogy a teherautónak is volt ilyen táblája. Mit mond a KRESZ?

„31. § (5) Elsőbbséget kell adni, ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik

b) jobbra bekanyarodó járművel a kerékpársávon vagy az úttest mellett levő, attól jobbra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére,”

A KRESZ tehát nem ír kerékpáros átvezetést, viszont a gyalog és kerékpárútról érkezőnek elsőbbséget biztosít. A kerékpáros kerékpárútról érkezett, a teherautó vezetőjének számítania kellett rá, hogy ott biciklis jöhet, és a cikk szerint számított is rá, csak azt hitte, elsőbbsége van. A fentiek ismeretében viszont kérdéses, hogy miért. Bár rosszindulatot nyilván nem feltételezhetünk a sofőr részéről, és könnyebb dolga lett volna, ha vannak sárga négyzetek, de ha látta a biciklist és azt is, hogy kerékpárút vezet az átvezetéshez, akkor számíthatott rá, hogy egyenesen át fog kelni ott egy cangás, akinek elsőbbséget kell biztosítani, így legalább egy bulváros újságcikk erejéig akár azt is lehetne írni, hogy vélhetőleg a teherautós nem adott elsőbbséget. De automatikusan a biciklis a hibás, persze.  

Mai képek a helyszínről:

A közútkezelő magyarázkodni kezd

Az a cég az út kezelője, így a lámpa, a táblák, a kerékpáros felfestés karban (nem) tartója, amelynek teherautója balesetezett. Ez az útkezelő az újság szerint azt nyilatkozta, hogy

„de nincs sem kerékpáros átvezetés, sem kerékpárút, kerékpársáv az Anyagos utca irányában. „

Ami viszont mulatságos annak fényében, hogy láthatóan indul kerékpárút az Agyagos utca folytatásában, egyedül arról nem volt, amerről a srác jött, viszont az úttestre hajtás előtt így is kerékpárútra ért, és kerékpárútról hajtott a teherautónak. Mint a képeken is látszik, van (megkopott) kerékpáros átvezetés, van kerékpáros jelzőlámpa, és tábla is. Sőt, 2012-ben még újra is festették a kerékpáros átvezetést és ott virított(!). De ha nem lenne átvezetés, akkor is át lehetne itt hajtani kerékpárral, nyilván ezért tették ki az elsőbbségadás kötelező táblát a körutat keresztező bicikliseknek.

Ha nincs kerékpáros átvezetés, akkor mi van?

Ki döntött arról, hogy megszünteti az átvezetést, és miért? Ha tényleg meg akarták szüntetni (hogy ezzel is visszafejlesszék a kerékpárosok közlekedését), akkor a táblázást, a jelzőlámpákat miért nem alakították ennek megfelelően? Ha valahová szinte minden irányból kerékpárút vezet, miért nem vezetik át egyértelműen? Ez a gyakorlat törvénytelen.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. szerint:

12. § (2) A közutak forgalmi rendjét félreérthetetlenül, úgy kell kialakítani, hogy azt a közlekedés résztvevői kellő időben és könnyen felismerhessék.

Ehhez képest a cikkben:

„Az, hogy a lámpa kerékpárost és gyalogost is enged, valószínűleg egy korábbi forgalom rendből maradt meg, ami megtévesztő lehet a közlekedőknek.”

A tervezéskor gondoltak a kerékpárosok átvezetésére... de aztán törölték? Ha tehát van átvezetés, akkor mulasztott a közútkezelő, mert nem tartotta karban a felfestést. Ha nincs átvezetés, akkor meg teljesen félreérthető, ostoba forgalmi rend van, ráadásul a kerékpárosok nincsenek megfelelően átvezetve, ami meg nem felel meg műszaki előírásoknak sem.

Ráadásul:

„(6) A közúti forgalmi rend kialakításánál különös figyelmet kell fordítani a gyalogos átkelőhelyek elhelyezésére és megjelölésére, a közúti csomópontok és vasúti átjárók forgalmának szabályozására, a gyalogos- és kerékpáros forgalom biztonságára és - belterületen - a tömegközlekedés zavartalanságára. Fokozottan védeni kell a közúti forgalomban résztvevő gyermekeket, időskorúakat, valamint a mozgáskorlátozottakat és egyéb testi fogyatékosokat.”

Ezt a törvényt a rendszerváltás előtt hozták, és azóta is hatályos. Hol fordítottak különös gondot a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságára, amikor rávezetik két kanyarodó irány gépjárműveit a zöldjükre, a kerékpáros átvezetést meg nem tartják karban? Ez a törvény a szegedi közútkezelőre nem vonatkozik? Nyilván védeni kell a sofőrt, meg azt az elcseszett, régi rendszert, miszerint a bicikliseket a járdára tették, hiszen az elmúlt évtizedekben alkalmazott, járművek elkülönítésén alapuló szemlélet miatt ilyen járdán vezetett kerékpárutakkal van tele a város. De kicsit unalmas már, hogy a közlekedőket, ráadásul pont a fokozott védelemre érdemes gyerekeket akarják bűnbakká tenni a baleseteknél, miközben a forgalmi rendről meg megy a ködösítés. 

Reméljük, hogy a srác mielőbb fölépül, és újra bringázni tud.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr1007462344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2015.05.17. 22:56:18

Laktam azon a környéken a gomb a lámpán csak dísznek van, ez is meg az Ortutay utcai is nélküle működik.
Amúgy pont ezen a zebrán egyszer gyalogosként ütöttek el majdnem, az Agyagos utcáról fordult balra a zebrára valaki, és már majdnem találkoztunk, mikor végülis nagy kegyesen megadta az elsőbbséget.
Egyébként a körút menti járdabringaút tényleg elég veszélyes, az Ortutay utcába kanyarodtam be gyakran autóval kis ívben a Lidl felől, ilyenkor először el kell engedni a gyalogosokat és a bicikliseket. A gyalogosokkal nincs is baj, mert a lámpa miatt összetorlódnak és egy tömegben mennek át, de egy biciklis nagyon hirtelen ott lehet. Ráadásul a lámpa se sokáig zöld, veszélyes ott rekedni a zebra előtt autóval.

ex-dr. vuk 2015.05.18. 10:07:42

A delmagyar ciket ki irta?
Es miert nem merte vallalni a nevet a cikkhez (mondjuk ertheto valahol ;))?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.05.18. 11:02:49

Azt nem tudom, ki a hibás (a közlekedésszervező mindenképp), de hogy ki a hülye, azt igen. A bringás.

Még ha elsőbbsége is van, de józan esze az nincs. Hát az egy kukásautó. Nagy, nehéz. Az élete nem fontosabb, mint az elsőbbsége?

A cikk szerint a kukásautó oldalának (!) ütközött, és a hátsó kerék alá került. Nem látta azt a böhöm dögöt? Nem fékezett? Nem oda nézett? Nem értem.

Egy jogszabály nem véd meg. Ha szétnézek, az esetleg igen.

Amúgy jobbulást neki.

ex-dr. vuk 2015.05.18. 12:14:09

@bonifac: imadom, amikor az elsobbseggel rendelkezo elutott biciklis a hulye, amiert elutottek :(
Persze szetnezhet, de ettol meg a baleset okozoja az, aki nem adott elsobbseget, nem?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.05.18. 12:22:54

@ex-dr. vuk: Igen, az okozója az, aki nem adta meg az elsőbbséget. (De írtam, hogy két dologról van szó, hogy ki a hibás, és ki a hülye. Nem ugyanaz. Mint ahogy az elsőbbség/igazság és a józan ész/túlélés sem esik egybe.)

Pl. az a gyalogos, aki szétnézés nélkül lelép a zebrára, és elütik, az is hülye. Na igen, elsőbbsége volt, tudom, ezzel nem is vitatkozom. Csak rajta ez már nem segít, a sírkövén jól mutat: "elsőbbségem volt".

ex-dr. vuk 2015.05.18. 12:52:48

@bonifac: A kukasauto vezetoje, aki LATTA, hogy jon a kerekparos de leszarta, na o tutira hulye. :)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.05.18. 13:15:11

@ex-dr. vuk: Alapvetően az a baj, hogy nem figyelünk egymásra. A bringás nem néz szét, pedig ő puhatestű. A kukásautósofőr lehet, hogy leszar mindenkit, mert ő úgyis ott ül fent, oszt neki zöld volt. A sofőr lehet hibás, a bringás hülye, de a felelősség alapvetően az idióta közlekedésszervezőké, akik kaotikus, egymásnak ellentmondó, zavaros "megoldásokat" kreálnak. (És még hány helyen a városban.)

Go Jóska 2015.08.04. 01:47:15

Nem tartozik a cikkhez, dehát úgysem igazán pörögnek itt mostanában a bejegyzések: találtam egy érdekes cikket:
444.hu/2015/08/03/san-francisco-biciklisei-megmutattak-mi-tortenne-ha-mind-betartanak-a-kozlekedesi-szabalyokat-kozlekedesi-kaosz/

(Elnézést, hogy 444-et linkelek, de ez most kivételesen egy egész korrekt cikk - a bulváros hangvételt leszámítva.)
Szóval az érdekesség itt a tüntetés módszere. Itt is állandó téma, hogy lehetetlen szabályok vonatkoznak a biciklisekre. Critical Mass helyett - ami gyakorlatilag afféle "Cyclist Pride", és úgy is viszonyulnak hozzá - talán érdemes volna ilyesfajta demonstráció(ka)t tartani időnként, talán nagyobb figyelemfelkeltő hatása lenne. Hiszen ott helyben rámutatna a problémára.
süti beállítások módosítása