12963570_1050499725012345_923210772066394166_n.jpg

10 évvel ezelőtt, 2006 áprilisában a valaha mért legnagyobb árhullám vonult le a Tiszán, melynek vize itt-ott a város víznyelői felé csordogált az utcákon. Országgyűlési választások is voltak, büfévillamost raktak ki a Somogyi utcára, és a Föld napja alkalmából Szegeden néhány száz bringás együtt biciklizett, majd kerékpárjukat az égbe emelték. A 2006-ban elindult Critical Mass mozgalom azóta több ezer fősre duzzadt, a Szeged utcáin bringával közlekedők száma pedig megháromszorozódott. Ünnepi lesz tehát a mostani fölvonulás, 10 éves a CM Szeged! Aki már volt, annak azért, aki nem, annak pedig azért kihagyhatatlan a vasárnapi tekerés, amely 15 órakor indul a Dóm térről, előtte és utána pedig kísérőprogramok lesznek. Hívjatok rokonokat, barátokat, kollégákat, ismerősöket, öltözzetek vicces ruhákba, a CM Ti vagytok, Ti teszitek naggyá és vidámmá! Nézzük a tudnivalókat!


Mottó: „Sokan vagyunk, többen leszünk – tíz éve a kerékpáros Szegedért!”

A Kritikus tömeg ezúttal nem valamiért demonstrál, hanem valamit. Míg a kétezres évek elején alig közlekedett valaki bringával városunkban, addig mára a szegediek közel egyötöde kerekezik munkába, iskolába, bevásárolni. Ez annyi ember, mint kb. Szentes teljes lakossága! Az Oskola utca – Stefánia tengely Magyarország legnagyobb forgalmú kerékpáros útvonala, bicikliforgalma alapján Szeged 4. körútja lehetne. Szegeden bringázni olyan, mintha valaki buszra szállna, vagy kocsiba ülne, a város egyik hétköznapi közlekedési eszköze lett a kerékpár. A növekedés nem állt meg, a sikertörténet folytatódik, napról napra többen pattannak nyeregbe, és közlekednek környezetbarát és egészséges módon. Ekkora tömeget nem lehet figyelmen kívül hagyni. Aki ma a bicajozásért tesz jót, az Szegedért tesz jót!

Programok:

Ezúttal nem csak a vonulásra, de már délután 2-re érdemes a térre érni, több program is lesz ugyanis, mint például

- ingyenes kerékpárszerviz (csak kisebb szerelések, beállítások)

- ingyenes kerékpár-regisztráció

- aszfaltrajzolás

- holttér-szimuláció egy valódi hús-vér trolibusszal és egy autóval

- kinn lesznek a koraszülött-mentők, és biztos engedik megnézni az autójukat

- biciklihajító verseny

- kerékpár-szépségverseny résztvevőinek  bemutatója

- élőzene

- kerékpáros pólósok (nem a ruhára, hanem a sportágra gondoljatok) bemutatója

Matrica is lesz, menő, türkiz alapú, aki korán kiér, annak több esélye van szerezni. :)

A menet után sem érdemes egyből szétszéledni, szeretnénk ugyanis megünnepelni a 10 éves CM-et egy kis zenéléssel, vetítéssel, ilyesmikkel, lesz még biciklihajítás, eredményhirdetés és ünneplés.

Start, útvonal:

A menet ezúttal a Dóm térről indul, és a lenti térképen látható útvonalat járja be. Az útvonal kb. 13 km hosszú, ezen távot családoknak is tartható, kényelmes tempóban teszi meg a menet, az érkezés fél 5 - 5 körül várható a Dóm térre. Bringaemelés lesz a rakparton, a hidakon, valamint a menet végén a Dóm téren.

cm_fejlec.jpg

Üzemi megállások:

A korábbi évekhez hasonlóan előfordulhat, hogy a menetoszlop tömörítése, a rendezők mozgatásának segítése érdekében lelassul, vagy megáll a menet. Ha valaki bringával kerül dugóba a CM-en, az kiváló alkalom a barátokkal való beszélgetésre, szelfik készítésére és megosztására, vagy egy kis ásványvíz megivására, szóval csomó hasznos és kellemes időtöltésre, úgyhogy használjátok ki! :)

Időjárás:

Ezúttal is megrendeltük a jó időt a Kálvária sugárúti HAARP antennásoktól, (mostmár elárulhatjuk, hogy gyíkemberekről van szó) szóval szinte teljesen biztos, hogy jó idő lesz. Esőkabátot érdemes elrakni azért a táskába. Ha netán meghatnánk Földanyát és esne az eső, akkor ez lenne 10 év után az első esős CM, és ki akarna kimaradni egy ilyen történelmi eseményből? Még sosem ázott több ezer biciklis együtt Szegeden, esőben különösen érdemes jönni. Pl. esőben szebben szólnak a csengők! Azért, ha süt a Nap, akkor sem fogunk búslakodni. Egyedül heves zivatar, tornádó, hóvihar, szökőár, vagy árvíz esetén lesz lefújva a rendezvény. (Ha így lenne, az esemény Facebook-oldalán értesítünk mindenkit.)

Muzsika:

Lesznek zenei produkciók út közben, a vonulás előtt és után is.  A rendezőkből alakult formáció, a Lapulevél Popduó kedveskedik majd a résztvevőknek szórakoztató produkciójával, jön a Drasztik Akusztik és a Partyarcok zenekar is.

10 évesek lettünk:

Lesznek közöttünk olyanok is, akik 10. életévüket töltik be az idén, vagyis egyidősek a CM-mel! Őket a menet elejére várjuk (akár a családdal együtt) a vonulás alatt, és egy kis meglepetés is vár rájuk.

A rendezők kérik:

A menetet a rendőrség és a városőrök segítségével a rendezői alakulat biztosítja, a főbb kereszteződéseket lezárva, és a sávban maradást segítve. Aki nem rendező, az lehetőség szerint ne viseljen láthatósági mellényt, hogy a rendezők jobban észlelhetőek legyenek a tömegben. A gyülekező alatt töltsük ki a rendelkezésre álló helyet, figyeljük a rendezőket, akik jelzik, hogy mikor, merre hagyjuk el a teret. A menet végén lesz egy nagy közös bringaemelés, és még más is, ami meglepetés, ezért aki csak tud, menjen beljebb a Dóm téren, hogy mindenki beférjen.

Ittasan, vagy bódultan senki ne vegyen részt a rendezvényen. Reklámozás, kampányolás szigorúan tilos! 

A rendezvényen készült felvételeket később se használja senki reklámozásra, vagy kampányra. Senki ne menjen a szemből jövők sávjába, és a villamossínekre se! Ne járdázzatok, a rendezőkre hallgassatok. Ha jön a mentő/tűzoltó, kiabáljátok, hogy mentő/tűzoltó, közben pedig irtózatosan gyorsan engedjetek utat az embereken segíteni igyekvőknek.

Néhány helyen át fogjuk engedni a tömegközlekedési eszközöket. A tömegközlekedés a város másik fenntartható közlekedési módja, amellyel segítenünk kell egymást, ezért megpróbáljuk minél kevésbé feltartani. Ha villamos érkezik a menethez, egy rendező megállítja a menetet, majd mikor a villamos elvonult, a rendező jelzi, hogy lehet továbbhaladni. Mindenki figyelje a rendezőt, és kövesse utasításait. A villamos alatt fekvő ember mosolya sohasem őszinte. Ezt jó észben tartani. :)

cm_kossuth_nyers.jpg

Akik autóban ülve várják a menet elvonulását, lehet, hogy tavaly épp velünk bringáztak a CM-en, és lehet, hogy jövőre is ezt teszik majd. Ne legyetek restek fokozni a hangulatot jelmezekkel, dudákkal, csengőkkel, spéci bringákkal (velocipéd, fekvőbringa, tricikli jöhet :)) zenével is akár. Csináljatok videókat, képeket, és osszátok meg a neten, és jelöljétek a #cmszeged taget!

Pólók:

Aki rendelt emlékpólót, az a Dóm téren a felvonulás előtt is átveheti.

A rendezvény előtt pedig az itt meghirdetett helyen is időpontokban.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1582491065404019/  

Osszátok a MENETINFÓT ezerrel, hogy mindenki értesülhessen a hasznos tudnivalókról, a visszaszámlálás elindult, találkozunk 24-én a Dóm téren!

Autózóknak: az útlezárások kb. 8 - 10 percig tartanak majd. Az emeléseknél tovább kell 1-1 szakasz lezárására számítani. A nyalókák miatt a Boldogasszony sugárút környékén, a Kálvária sugárút-Nagykörút kereszteződésben, a cikázás miatt a Széchenyi tér környékén huzamosabb lezárás is előfordulhat. Tolakodni nem érdemes, mert a menetbe senki nem hajthat bele, a beragadó járművekkel blokkolni lehet a menekülő-útvonalakat. Itt-ott lehet, hogy marad menekülő irány, ezért érdemes a rendezőket figyelni. Visszafordulni ér, de a tömegközlekedési eszközöket lehetőleg ne akadályozzák az előrehaladásban. Aki esetleg a menetbe hajt, az rendőrségi intézkedésre és szankcióra számíthat. 

Tömegközlekedőknek: Az útvonallal érintett vonalakon 8-10 perces késések lehetnek, a Belvárosi hídon átkelő járműveknél több. Néhány helyen át lesznek engedve a tömegközlekedési eszközök, főleg a villamosok, ezeken a helyeken várhatóan kisebb lesz a késés. 

Gyalogosoknak: A menet elvonulását nekik is végig kell várniuk, kivéve, ha lehetőségük adódik a vonulók veszélyeztetése nélkül átkelni az úttesten.

Kerékpározóknak: Nekik is várniuk kell, azonban Ők megtehetik, hogy beszivárognak, és csatlakoznak a menethez. Ezt csak javasolni tudjuk nekik! ;)

Fúrópajzsoknak: Sajnos a kellemetlen rezgések elkerülése érdekében a fúrópajzsosoknak a pajzsokból kiszállva, a CM alatt a fúrópajzsot áttolva szabad csak közlekedniük. Ha mégsem így cselekszenek, azzal nagyon elássák magukat. Megértésüket köszönjük. 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr868642978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása