Baleset történt péntek reggel a szegedi Makkosházi krt. és az Agyagos utca kereszteződésében, melyben egy 15 éves fiú súlyosan megsérült. A kerékpáros nekiütközött egy elékanyarodó, szemeteskonténert szállító teherautónak. Az eseményről hír jelent meg az újságban, mely…


Félrevezető címmel jelent meg ma cikk a Dugonics téri kettős körforgalom melletti járdákon fölfestett „kerékpárral behajtani tilos” jelek kapcsán. Az történt, hogy valóban ilyen tiltó jeleket festettek a járdákra, amiken eddig is tilos volt biciklizni. Az egy dolog, hogy a…


Átadták a Vásárhelyi Pál utca II. ütemét, ezzel 6 sávosra bővült az egész utca kb. 1,2 milliárd forintból. 11-kor volt a szalagátvágó ünnepség, mi pedig kipróbáltuk a trutyitól cuppogó kerékpáros létesítményeket. Jó alapkoncepció, de kisstílű kivitelezés,…


Lassan elkészül a Szőreg-Törökkanizsa kerékpáros kalandútvonal első, Szőreg és Tiszasziget közti szakasza. Több mint 460 millió forintunkba kerül a létesítmény, amivel nem tudjuk kik járnak jól, de az biztos, hogy már megint nem a kerékpárosok. Hullámzás és kacskaringó,…


A héten került sorra a Bordányt Szikivel összekötő kerékpárút egy szakaszának átadása. Ennek kapcsán Midnight-Rider bloggerétől kaptunk egy hosszabb írást az ottani tapasztalatairól. Olvassátok el, megéri! Üllés és Bordány felé tekerni kellemes idõtöltést jelent,…


A Rongy kocsmában a sportot és a zenét kötik össze most hétvégén, biciklis póló, közös városi bringázás is lesz, szeptemberben pedig Mártélyon lesz teljesítménytúra. Bringás programajánló nyár végére, ősz elejére. Piknik Fest augusztus 17-19. (most…


Az igazi jó idő nem akar beköszönteni, ám reménykedjünk benne, hogy ez a nyár első hónapjában megváltozik. Több biciklis túra is lesz júniusban, a legközelebbi 3-án, a homokháti kerékpártúra, majd Árkád-túra is lesz, egyelőre ennyi biztos.   Irány Ruzsa 2012. június…


Igen egyszerű a recept. Mindenfelé hangoztatják, hogy uniós pénzt  csak a céljára lehet használni, és éppen pont akkor teszik ezt, mikor meg kell magyarázni, mire, miért nem költenek. Zsombón kerékpárutat építettek, látszólag. Szép átadó is volt, öltönyös…


Sirdavegd írt nekünk a Székkutason tapasztaltakról. Merthogy már ott is van bicikliút, bizony ám, méghozzá belterületen. Miért is ne, ha már egyszer volt rá pénz? Legalább 850 m, hogy a biciklisek akkor is keresztül-kasul mászkáljanak az úton, ha csak egyenesen szeretnének…


Békésről hazafelé jövet szétnéztünk Békéscsabán is. Békés megye székhelyén jó minőségű 4 sávos utak, gyalogos-kerékpáros övezet és siralmas állapotú bicikliutak is fogadtak minket. Még szombaton is rengetegen bicikliztek. A tiltótábla pedig néha nem azt tiltja, amit…


2010. július 23-án, az I. Békési Kerékpáros fesztiválon alakult meg a KETOSZ, azaz a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége. A megalakulás helyszínét indokolta, hogy Békés háromszorosan kerékpárosbarát település lett. Tapasztalataink szerint ez a cím általában…


Megkaptunk az első olvasói levelet. Igaz, nem Szeged környéki, de azért nincs messze tőlünk. Tervbe volt véve, hogy Orosházára is elmegyünk még idén. De lássuk a levelet. Igaz, nem konkrétan a kerékpározásról szól, de az kapott nagyobb hangsúlyt. Kedves Szegedbicaj! Szeretném…


Makón rengetegen bicikliznek, és ezt úgy látszik nem lehetett szó nélkül hagyni. Több százmillió forintot költöttek a Csongrád megyei kisvárosban arra, hogy használhatatlan és értelmetlen bicikliút-hálózatra kényszerítsék a kerekezőket. Mindezért még kerékpárosbarát is…


Merthogy a Csongrád megyei városban úgy bánnak a biciklisekkel, mint egy szükséges rosszal, és egyben nem kívánatos, félreteendő közlekedővel. Az egy főre eső kerékpározást tiltó táblák száma valószínűleg messze felülmúlja a Budapesten, vagy Szegeden tapasztalható…


  Szegedről szembeszélben eltekerni a testvérváros Szabadkára 2,5 óra volt (48 km), városi bicikliseknek. Május elsején a Délvidékre látogattunk. Az igencsak lepusztult régi határállomást Röszkénél bezárták, melynek folyományaként csak az autópályán lehet átkelni a…


Komoly gondolkodásra késztetett a keskeny, töredezett, jelöletlen bicikliúton haladván az az abszurd gondolatfoszlány, hogy Mórahalom vajon mitől lett kiemelten kerékpárosbarát. Ebben a gondolkodásban a sorozatban ért enyhe agyrázkódás sem akadályozott meg, melyet a barátságos…


Sajnos Szegeden mostanában elterjedt a gyakorlat, hogy a kerékpárosokat az úttest helyett a járdán vezetik annak ellenére, hogy számos tanulmány igazolta a helytelenségét és Nyugat-Európa szinte minden városa ennek az ellenkezőjét teszi (legalábbis az újan kialakított szakaszokon…


A felső kép tavaly április közepén készült Deszk és Klárafalva között, az alsó március közepén. Mint látható, az elmúlt 11 hónap alatt nemigen történt változás, leszámítva, hogy letörték az autóvédő karót, és ragasztottak egy lámpahasználatra felhívó…


süti beállítások módosítása