A tavalyi sikerre való tekintettel idén is indul a Bringázz a Munkába kampány, melynek célja, hogy megtapasztald Te is, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon. 

 

A verseny nem bonyolult, mindössze annyi a teendő, hogy március 29 és április 30 között, vagyis 5 hét alatt legalább 8 alkalommal kerékpárral érkezz a munkahelyedre, és az oda-vissza megtett távot a BAM honlapján rögzítsd. A játékban bárki részt vehet kortól, nemtől, erőnléttől függetlenül. Ezzel párhuzamosan indul az egyetemi / főiskolai versengés is.

Kifogások mindig vannak, legyen az távolság, ruházat összekoszolása, balesettől való félelem, vagy lopás, meg további tévhitek. Ezen az oldalon elolvashatod ezek cáfolatait, tanácsokat, illetve érveket, miért jó kerékpárral közlekedni. Például Budapesten néhány jelentősebb posztot betöltő kerékpáros is rója az utakat, de Szegeden is találkozhatunk kerékpárján ülve Varga Gusztávval, a Szilánk Csoport tulajdonosával.

Varga szerint öltönyben, nyakkendőben is lehet biciklizni, ilyenkor az ember nem teljesítményre megy, nem teker teljes erőből, vagyis nem kell, hogy verítékben úszva szálljon le a kerékpárról.

Az MK Szeged biciklizni hívja a város polgármesterét is, hangsúlyozva, hogy a városi útjavítások, átépítések miatti forgalmi káosz a biciklizéssel könnyen csökkenthető.

Ráadások

Március 29-én, hétfő reggel 7 órától az MK Szeged aktivistái szeretettel várnak minden kerékpárral közlekedőt a Dóm téren egy bringásreggelire. Legyetek Ti is ízlésesen felöltözött munkába igyekvő biciklisek, és még a végén viszontláthatjátok magatokat a CycleChic holnapon. :)


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr321864565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.03.29. 14:25:20

Köszönjük a Hölgyeknek és Uraknak a részvételt, remélem mindenki örült a kis reggeli eleségnek.

Médiamögjelenés itten: még fotó is van rólam, ahogyan :D üzemmódban próbálom rávenni a célcsoportot az igyenes táplálkozási periódusra.

(meg kell mondani, azt hittem, hogy jobban szét leszünk tépve az ingyen süti miatt - szunyókáltak még a boldog egyetemisták :D )