Április 22-én, 19:00-kor páran elindulnak a Dóm térről, és bicikliznek egy
nagyot a városban. Múltkor kb. 350-en mentek velük. Ezt hívják úgy, hogy
kritikus tömeg!
Idén megint kicsit módosul az útvonal, a felvonulás vége először nem a
kiindulási helyen (azaz a Dóm téren), hanem a Lechner téren lesz, és a közös
tekerés az ott maradóknak piknikezős zsíroskenyér-falatozós filmvetítős
estébe csap át, így plédet, párnát érdemes hozni!

A Critical Mass szeret látszódni. Akinek nincs világítása, az olyan, mintha
ott se lenne, ezért mindenkinek legyen szabályos, és jól látszódó
világítása. Szépen mutat a sok kis fénypont, és mellesleg így könnyebben
túlélhető a hazaút. Akinek nincs lámpája, azt nem látjuk szívesen, sőt,
máshogy sem, merthogy sötét.

A Critical Mass-t komolyan gondolóknak a legnagyobb örömöt a közös
biciklizés élménye jelenti, a bicikliemelés, a hangulat, így alkoholra nincs
szükség. Ellenben aki iszik előtte, vagy alatta, vagy más módon bódítja
magát, könnyen magára maradhat, ami elég ciki egy ilyen bulin.


Videó a tavaly szeptemberi vonulásról


Ennyi együtt bicikliző tuti nem tart be minden közlekedési szabályt. Viszont
tökéletességre törekvő lények vagyunk, így azért megpróbáljuk. És mivel a
cél a vidámság, nem kötekedünk az autósokkal, akik egyébként eddig is nagyon
toleránsak voltak, másrészt ők is a jövő biciklistái lehetnek.

A rendőrök nagyon elfoglaltak, így nem fárasztjuk őket a biztosítással.
Rendezőgárda sincs, a kereszteződések nem lesznek lezárva, hacsak valaki
önszorgalomból be nem vállalja, hogy értekezést folytat a környezetbarát
közlekedésről egy bolgár kamionossal. Tehát mindenki saját felelősségére
jöjjön.

Lehet hívni a barátokat, ismerősöket, rokonokat, aki számít, az ott lesz, és
aki ott lesz, az számít.
(aki nem, az is számít, csak peches :))

Április 22. 19:00 Dóm tér
 


Nagyobb térképre váltás


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr301915969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vegaaa 2010.04.13. 22:02:48

nem akarok én nagyon beleszólni, de azért a ligetbe jó lenne bemenni, a réten szétszóródni és emelni egyet. a fotósok még fizetnének is a látványért:)

CsImi 2010.04.14. 01:11:42

"És nem járdázunk", írta sirdevE, csak véletlen kitöröltem :)

gulyasattila 2010.04.14. 12:32:03

Ami itt van, az szép és jól hangzik, de nem kéne valami célt adni ennek a szórakozáson felül? Legalább egy plakát kiragasztása a városháza elé, aláírások az aszfaltra, ilyesmi?

nyeső 2010.04.14. 21:39:58

@síncsavar: én ezt támogatom. színes krétákkal sok aláírás a városháza elé a járdára és az úttestre:)

CsImi 2010.04.14. 22:06:41

@síncsavar:

Ha akarjátok, hogy ez legyen, hozzatok jó sok krétát, és elkezdhetitek emelés előtt v. után. De mit írjunk alá?

Azzal viszont számolni kell, hogy mire olyan sokan aláírnának, eltelne nem kevés idő, és nem biztos, hogy mindenki szívesen megvárná.

fodid 2010.04.15. 13:05:49

@síncsavar: aszfaltra? falra:D amugy tényleg jó ötlet.

szutst 2010.04.15. 13:14:41

sziasztok, megkaptam a pesti CM-es barátainktól a matricákat különböző formátumokban, akit érdekel és van kedve vele foglalkozni, küldjön emilt nekem és elküldöm, csak a várost, az időpontot és a helyet kell kijavítani, elvinni egy gyorsnyomdába és már lehet neked is, Borisznál nemtom mikor lesz, üdv, tom szutst@t-online.hu

esattila 2010.04.15. 18:26:50

Ááááá...

Éppen végiggondoltam, hogy hogyan tudnék segíteni, de amikor hazaértem, akkor fogadott a kiírás, hogy április 22-én 16:30-kor társasházi közgyűlés.

Szóval lehetséges valami olyan megoldást találni, hogy a társasházi közgyűlésen is ott tudjak lenni meg a Lechner téri piknikezős részhez járulnék hozzá valamilyen szinten anyagilag és a lebonyolításában vegyek tevékenyen részt ( pakolás, zsíroskenyér kenés, tálalás vagy ami éppen ott adódik. )?

CsImi 2010.04.15. 19:20:20

@esattila: Több konstrukció lehetséges :)

A vonulás lebonyolítása annyiból áll, hogy vonulunk, és aki akar, az beállhat a kereszteződésbe, hogy a menet ne szakadozzon szét a lámpánál. (ahogyan az volt az elmúlt alkalmakkor, persze tök szabálytalanul:))

Még az is lehet, hogy fél 5-kor lakógyűlés, aztán 7 előtt valamivel a lakók otthagynak, mert biciklire ülnek, és jönnek CM-re ;)

csanadvary 2010.04.22. 13:31:29

A frissen elkészült Boldogasszonyt nem vesszük birtokunkba?? oda-vissza kerékpárosok....:)

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.04.22. 14:25:54

@csanadvary: Nem, amig nincs kerosnyom a kozuton, addig nem.

teomO 2010.04.22. 19:38:29

Amúgy épp most néztük az emelést a TIK előtt. :)