És úgy tűnik, hogy ez a valami külön vezetett, elavult, értelmetlen kerékpárút lesz. Noha a nagykörút Szilléri sugárúttól a Kálvária sugárútig tartó szakaszára készülő tervek szerint a kerékpárosok irányhelyes vezetése valósulna meg, a nagykörút voltaképpen legújabb szakaszát képező Oldal utcán egyoldali, kétirányú kerékpárút előkészületei látszódnak.
 

A tervezéskor elmulasztották az egyeztetést a kerékpáros szakmai érdekképviselettel. Várhatóan a Boldogasszony sugárút és a Bécsi körút kereszteződésében leendő körforgalom körüli átvezetés a biciklisek járdán vezetésével, értelmetlen elsőbbségi viszonyokkal, és a bicajozók jókora kerülőre kényszerítésével lesz megoldva. Közben valószínűleg kialakítják az utat úgy, hogy azon kerékpársávnak ne maradjon hely (miért is maradna), így erre hivatkozva épülhet majd tovább az évtizedek óta meghaladott, és már a városunk vezetése által is itt-ott megkérdőjelezett létjogosultságú elvek szerinti, a városfejlesztési koncepcióval szembe haladó, takarásban, elszigetelten, kereszteződésekben életveszélyes kerékpárút. A másik lehetőség, hogy ide-oda kell majd keresztezniük a körutat a bicikliseknek, akik eddig teljesen ésszerűen a közúton haladhattak a többi járművel együtt.

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr402039234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2010.06.02. 10:17:16

Jelentem Londonban eddig egyetlen uttesttol elszeparalt kerekparutat sem lattam.
Azert meg nem adom fel :D
süti beállítások módosítása