Határozottan megdőlni látszik a tévhit, miszerint a  Belvárosi-hídon össze-vissza közlekednek a biciklisek. Mivel az internetes fórumokon is rendszeresen ezt szajkózták, így tervbe vettük, hogy megnézzük, mi az igazság. Egy tervező becsülgetése után végképp eldöntöttük, muszáj lesz számszerűsíteni a becslést, és ez a múlt héten megtörtént. Az eredmény még minket is meglepett.

Miért Belvárosi híd?

A Belvárosi-híd az egyik legjobb hely, hogy a Magyar Kerékpárosklub szegedi területi szervezete bebizonyítsa a kerékpársáv biztonságos voltát. Itt ugyanis üdítő kivételként ésszerűen, irányhelyesen vezetik a biciklizőket. Szeged felé egyirányú kerékpárúton, az újszegedi irányban kerékpársávon haladhatnak a kerekezők, amit egyébként sok kívülálló tart veszélyesnek, holott egyáltalán nem az. A tapasztaltok egyértelműen mutatják, hogy az ésszerű infrastruktúrát ésszerűen használják, az ingázók jelentős része nem fél a gépjárművektől, gyakorlatilag itt érvényesül az Amerikában igen népszerű "Share the road" („Osztozz az úton”) elv.

A biciklisek nem össze-vissza közlekednek. A számlálások szerint pont ellenkezőleg: a kerekezők elenyésző kisebbsége szabálytalan, mint ahogy az alábbi diagramon látható. Két ragyogó májusi délutánon készültek a számláláshoz felhasznált videók, egészen pontosan május 10, 17:30 -18:30, illetve 11-én 15:30 - 17:30 között. Ezzel gyakorlatilag az átlagos csúcsforgalmomban tekerők kerültek lencsevégre. A számítások végén kiderült,  hogy 100-ból 97 biciklis szabályosan kelt át a hídon.


Az MK Szeged tagjaiként szigorúan elemeztük a videókat, még azokat is járdázónak vettük, akik szimplán rollereztek, illetve azokat is, akik hídon még a sávon mentek, de a híd lábánál felpattantak a járdára, és ott mentek tovább. A kerékpárjukat toló személyeket gyalogosnak számítottuk.

Konklúzió:

Mivel a tévhit más kerékpársávok esetében is él(pl. Csongrádi sgt.) ezért több helyen is végzünk majd számlálásokat. Érdemes tehát a biztonságos és szabályosan használt kerékpársávokat alkalmazni, melyet egyébként a Magyar Kerékpárosklub is rendre szorgalmaz.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr662072961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pikkbubi 2010.06.11. 09:28:41

attól h a biciklisávban közlekedik még nem szabályos, csak 1 szabályt betart.

a lámpáknál érdemes figyelni h ügyeskednek át a bringások

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.06.11. 09:34:55

jól megnézve a filmet bunkó autóssal sem találkoztunk....

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2010.06.11. 09:41:33

Szerintem 100 statisztát küldtetek oda.
Heti 10-15 alkalommal járok arra és sokkal rosszabbak a tapasztalataim. Mindkét biciklis sávban találkoztam EZEN a héten szemben bicikliző emberekkel, emellett vannak a járdán is.
Az pedig külön posztot érdemelne, hogyan képesek a híd végén sávot váltani.

OkoskaTo:rp 2010.06.11. 09:44:39

A következő felmérésre javasolnám mondjuk a Csillag teret. Ott is lehetne számolni, hány bringás száll le azon a járdarészen, ahol megszűnik a kerékpárút. De fordítva is: a Spar felé levő trolimegállónál meg azt lehetne számolni, hány gyalogos kóvályog a bringaúton.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.11. 09:46:45

Megtennétek, hogy feljöttök Budapestre, a Margit híd járdájára és ott is készítetek egy statisztikát?
Vagy szintén Bp, az Andrássy úton, az Oktogon-Bajcsy szakaszon a piros lámpát figyelmen kívül hagyók és a szabályosan közlekedők arányáról? ;)

hawkeye 2010.06.11. 09:54:33

Lehetséges, hogy ez nálatok Szegeden így van, de itt nálunk, Demszkijgrádban annyi a kretén bicajos, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.
Egy részével meg is kellene tenni... :)

Mint vegyes üzemben (autó+nyáron cajgli) gyakorló kétkerekűs három csoportra osztom őket:

1. Akiknek halványszagú fingjuk nincs semmiféle közlekedési szabályról.

2. Akik tudják, de nagy ívben tesznek rá, mennek toronyiránt, mint az állatok.

3. A csendes kisebbség, értelmesen igyekszik együttélni a többi közlekedővel.

krampam 2010.06.11. 09:55:07

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

de unalmas már ez a folytonos "hülye biciklis nem tartja be a szabályt" duma.

fel kéne már fogni, hogy a biciklivel teljesen máshogy kell közlekedni, s nem történik semmi, ha átgurulsz a pirosan (feltéve, ha jól körülnézel). De az Andrássyt ne citáld, ott pl nem lehet haladni a bicikliúton, mert folyton ráparkolnak a jóarcú aranyifjak, taxisok, suvosok :)

ifj. Nagy Gábor 2010.06.11. 09:57:15

Hkacsa: "Szerintem 100 statisztát küldtetek oda."

Ha ezt komolyan gondolod, akkor menjünk ki egyszer együtt számolni. Engem a szeged@kerekparosklub.hu címen megtalálsz, egyeztessünk időpontot.

Amennyiben nem jelentkezel, akkor a fenti kijelentésedet sajnos nem lehet komolyan venni, hiszen te magad sem hiszed, hogy cáfolhatnánk a bejegyzés számadatait.

Friedmann Juci 2010.06.11. 10:00:32

megtenné valaki azt is, hogy megszámolja hány autós ügyeskedik át a lámpánál?

Kulmar 2010.06.11. 10:04:50

@hawkeye: ottan Demszkyjgrádban az autósok angyalok-e? Meg a korláton átugráló gyalogosok..

pikkbubi 2010.06.11. 10:06:07

@kreatívszajha:

az autósokat senki nem "vádolta" azzal h szabályosan közlekednek.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.11. 10:07:43

@krampam: neked unalmas. Én meg biciklisként szopok a fajtád miatt.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.06.11. 10:10:51

Az összes "jajdeszabálytalanokabicajosok" hívőnek rövid, értelmező magyarázat a poszthoz: az írás (véleményem szerint) arról szól, hogy ahol az infrastruktúra értelmesen és biztonságosan kiépül, ott szabályosan fogják használni a közlekedők, jelen esetben a bringások a bicikliutat/sávot. Az olyan hozzászólásokkal, mint: "ahol MEGSZŰNIK a kerékpársáv ott nem száll le a bringás" ugyanezt a koncepciót támasztod alá. Továbbgondolva: ha folytatódna valahol a bringaút, akkor szabályosan használná, de mivel nem folytatódik, kénytelen szabálytalanul továbbhajtani. Ilyenkor mindenki elfelejti, hogy a szabály van az emberért, és nem fordítva. Ha rossz a szabály nem fogják betartani. Sarkított, de hasonló példa, hogy az 50-es években tilos volt a magán élelmiszerkereskedelem. Ha betartod éhenhalsz, ha nem tartod be és észreveszik súlyos büntetés vár (lehet, hogy abba pusztulsz bele) aztán mégis ment a feketézés ezerrel. Kevésbé sarkítot példa: ha épül egy új közpark, benne utakkal, amik nem követik az emberek (gyalogos) közlekedési útvonalát, akkor hamarosan szép, széles kitaposott ösvények jelennek meg a füvön. Nem bunkók az emberek, csak mindenki utál körbemenni, amikor semmiből nem állna a hivatalos sétautat arra vinni, amerre a többség sétál. Visszatérve a bringázáshoz: azt senki ne mondja nekem, hogy életszerű minden ilyen akadálynál, bicikliút végénél leszállni! Aki ilyet állít még nem ült biciklin, vagy nem emlékszik már rá! A bringás közlekedés lényeg, hogy fordulékony, kis helyen elfér (ahol az autó már nem) és gyorsabb a gyaloglásnál. Ha elveszed a gyorsasági előnyét (pl. mindig leszállsz/felszállsz, tolod félúton, megállsz ott is ahol nem volna muszáj) akkor pont a gyorsasági előnyét veszed el a dolognak, és már nem is érdemes átülni!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.11. 10:26:27

Budapesten éppen fordított az arány, az ország átlaga közepes.

Friedmann Juci 2010.06.11. 10:30:13

jajdeunom már ezt a bringa-autó üzekedést. én is szabálytalan vagyok, te is. nem vagyunk németek.

ifj. Nagy Gábor 2010.06.11. 10:31:16

@Hkacsa:

Ja és az előzőhöz még annyit, hogy a 100-ból 97 az egy arányszám, a teljes mérés során 800 biciklis haladt el 3,5 óra alatt.

Szerintem még pár gigás videót is tudunk adni, hogy hitelesítsd az eredményt. ;-)

ex-dr. vuk 2010.06.11. 10:38:58

@Popeye76:

Ennel tokeletesebb valaszt mi sem adhattunk volna. Koszonjuk!

A lenyege pont az volt ennek, hogy az "eletveszelyes"-nek beallitott kerekparsav jol es biztonsagosan hasznalhato - es igy is hasznaljak.

Szeged varos vezetese hajlamos biztonsagosnak kikialtott idiota infrastrukturakat csinalni, ami csak megneheziti es szabalytalansagba kenyszeriti a bringasokat.

@OkoskaTo:rp: Pontosan a Csillag ter az, ami egy fos. A kerekparutat ravezetik a zebrara, aztan vege. Hat kiafranc fog leszallogatni? Az ember nem azert megy kerekparral, hogy tolja. Mi lenne, ha csak ugy tudnal szabalyosan kocsikazni, hogy kiszalsz es tolod 10-20 metert, majd vissza es mehetsz? Betartanad kinosan?

Itt Londonban valahogy ezek a dolgok mukodnek...

lord_soth 2010.06.11. 10:50:31

"fel kéne már fogni, hogy a biciklivel teljesen máshogy kell közlekedni, s nem történik semmi, ha átgurulsz a pirosan"

Rendben, de akkor ne nyávogj ha nem fogok fékezni és megdöglesz a kerék alatt. Az ilyen faszfejek miatt rühellek titeket.

krampam 2010.06.11. 10:55:36

@Popeye76: "A bringás közlekedés lényeg, hogy fordulékony, kis helyen elfér (ahol az autó már nem) és gyorsabb a gyaloglásnál. Ha elveszed a gyorsasági előnyét (pl. mindig leszállsz/felszállsz, tolod félúton, megállsz ott is ahol nem volna muszáj) akkor pont a gyorsasági előnyét veszed el a dolognak, és már nem is érdemes átülni! "

Ez a lényeg!

A baj még az, hogy pl a közlekedési lámpák az autókra vannak optimalizálva, így gyakorlatilag lehetetlen folyamatosan haladni bicajjal, ami viszont a dolog lényege.

krampam 2010.06.11. 10:59:20

@dark messiah: de miért mennék a kereked alá? van nekem szemem! a biciklisnek jól felfogott érdeke, hogy figyeljen.

Art Mooney 2010.06.11. 11:01:49

akkor ha en kiallok egy sarokra, es 2 biciklis athajt a piroson, akkor kiirjam, h "Hiedelmek helyett a valóság: a biciklisek 100%-a szabálytalan"?

ja varjatok, inkabb megse, mert akkor pont annyira ostoba fogalmatlan lennek, mint a kedves posztolo.

kedves posztolo! egyszeru vagy, mint a szazas szeg, de ez nem baj, csak ne irkalj hulyesegeket (v viseld el amit kapsz erte). a felmereseknek az evek soran kialakult egy kulturaja, azt leirni h "100-ból 97 bicikis szabályos", csak akkor lehet, ha pld. alapos, atfogo kutatast vegeztel, es hibalehetosegektol megtisztitottad az adataidat. enelkul koznevetseg targya leszel, hozza nem ertesed kombinalva az elhivatottsaggal nehezze teszi, h lemosd magadrol az ostoba fundamentalista belyeget.

a hibaid (nem teljes lista):
- a meres csak egy helyen tortent
- a meres csak ket idoben tortent
- a meres par, altalad egyebkent nem is kozolt szempontot vett figyelembe
- a levont konkluzio totalisan hibas

tudod, h mi a helyes konkluzio? x idoben, y helyen 100 bringasbol 97 tartotta be a kresz par, altalad onhatalmulag kivalasztott pontjat.

keves ez a poszt, nagyon keves. ne torjetek magatokat, ilyenbol nem kell tobb.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:02:28

@dark messiah:
sajnos tul sok ilyen barom van, mint te. bocs, de muszaj kimondanom. Miota Londonban tekerek valahogy hozzaszoktam, hogy senki nem akar megolni (se szandekosan, mint te emlitetted az elobb, sem sehogy). Sot: meg csak ram se (es masokra sem) dudaltak soha. SOHA. Akar szabalyosan teker egy bringas (tobbnyire igen) akar nem. A kerekparos szent allat. Erdekes, mukodik. Ha veszelyes lenne bringazni (pl. az ilyen barmok miatt, mint te), es emiatt nem tennek, az eleg nagy katasztrofa lenne a kozlekedesre nezve..

belepofazok 2010.06.11. 11:03:15

Azt kell megnézni, hogy Budapesten, a felújítás alatt álló margit hídon, ahol pöcsnyi széles kis járdán kell mennie mindenkinek, és biciklivel tiltva is van, kb. minden 2. biciklis képes csak levenni a seggét a biciklijéről és tolni, a többiek karikázgatnak a nagy européer biciklis öntudatban.

Mondjuk gyaníthatóan a budapesti biciklis extrabunkó a szegedihez képes.

Pirosnál meg egyik sem áll meg. Mert neki nem kell, nincs rendszáma, és különben is, ő az új védett faj.

lord_soth 2010.06.11. 11:04:57

Akkor gondolom semmi probléma nem lenne, ha végigmennék autóval a bicikliúton, ugye? Te csak átmész a piroson, én csak felmegyek a bicikliútra. Mindkettő szabálytalan. Itt nincsenek fokozatok, vagy betartod a szabályokat, vagy nem. Te nem.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:05:56

@Art Mooney:
igen errol az jut eszembe, hogy a matematikus es a fizikus ul a vonaton, latjak, hogy nyirt birkak vannak a mezon, fizikus mondja: ezeket a birkakat megnyirtak. mire a matematikus: legalabbis a felenk eso oldalukat.

TELJESEN atfogo felmeres sosem lesz. 2 idopont es 3 ora (!) szerintem eleg tag, a helyszin azert ugyanaz, mert a lenyeg az itteni infrastruktura hasznalata volt.

Art Mooney 2010.06.11. 11:06:34

@vuk_: "A lenyege pont az volt ennek, hogy az "eletveszelyes"-nek beallitott kerekparsav jol es biztonsagosan hasznalhato - es igy is hasznaljak."

komolyan EZ is lenne a konkluzio? akkor meg rosszabb a helyzet, mint gondoltam.

ez lehet, h nehez lesz, de megprobalom: az, h par szempnt szerint szabalyosan kozlekednek egy bicikliuton, nem jelenti azt, h az ut biztosan nem eletveszelyes. semmilyen szempontbol sem. lehet h az, lehet h nem az, de ezzel a meressel nem tudod se az egyik, se a masik allitast igazolni.

Ninjaboy 2010.06.11. 11:07:26

@krampam:
"fel kéne már fogni, hogy a biciklivel teljesen máshogy kell közlekedni, s nem történik semmi, ha átgurulsz a pirosan (feltéve, ha jól körülnézel). "

De történik. Egyszer majd jól lerúg egy gyalogos a bringáról, aki épp a zebrán közlekedik. Rohadt idegesítő, hogy a "jóképességű" bringások azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a lámpák, ha az úttesten mennek. Simán bevágódnak a keresztben haladó gyalogosok közé. Sajnos Pesten ez rendszeres és megszokott (szintén a belvárosban).

"A baj még az, hogy pl a közlekedési lámpák az autókra vannak optimalizálva, így gyakorlatilag lehetetlen folyamatosan haladni bicajjal, ami viszont a dolog lényege. "

Szerintem ezt gondold át újból. Jól néznénk ki, ha a bringásokra optimalizálnának olyan dolgot, aminek elsősorban a nagyobb számban lévő autósokat kell kiszolgálnia. Egyébként meg a bringa nem mindig gyorsabb.

Art Mooney 2010.06.11. 11:08:07

@vuk_: nem az a baj, h nem atfogo a felmeres, hanem h a konkluziod totalisan hibas.

ier6w7i 2010.06.11. 11:08:12

@krampam: ezt a mondatodat, hogy ti. "fel kéne már fogni, hogy a biciklivel teljesen máshogy kell közlekedni, s nem történik semmi, ha átgurulsz a pirosan (feltéve, ha jól körülnézel). " azért nehéz értelmezni.

Ha tehát a bicajos átgurult a piroson és ütközik egy esetleg szabályosan haladó autóssal, akkor mi van? Vagy elüt egy gyalogost mert mégsem olyan jól nézett szét és/vagy a gyalogos nem tudott elugrani. Akkor a bicajos azt mondja hogy bosika?

Vajon akkor a többi közlekedőre miért nem vonatkozik ugyanez, hogy ti. jól körülnéz és átmehet a piroson?

Pont erről van szó, hogy minden a közlekedésben részt vevő abból indul ki (jogosan) hogy a másik betartja a szabály vagyis hogy pirosban megáll, mert akkor a másik halapd át a kereszteződésen.
Hajnali 2-kor sem mehet át senki a piroson (bicajjal vagy autóval sem) még akkor sem ha belátja a kereszteződést és jól körülnézett!

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:08:18

@dark messiah: igazad van. akkor az is ugyanaz, hogy en megolok valakit hentesbarddal, te meg osszetorod valainek a telefonjat. Szabaly-szabaly. Vagy betartod vagy nem. :D

Viccet felreteve: az sem mindegy, hogy ugyanazt a szabalytalansagot kocsival vagy biciklivel koveted-e el. Nem mindegy, hogy 30 kiloval vagy 1 tonnaval emberkedsz. Nem mindegy, hogy uzi-t vagy konyhakest lobogtatsz a foutcan. Nagyon nem!

dukeekud 2010.06.11. 11:10:45

Szart se szamit, hogy a biciklisek szabalyosak e vagy sem. Ha biciklis szabalytalan akkor a legrosszabb esetben nem tortenik semmi, ha meg egy idiota barom allat szabalytalan 1.5 tonnas szarkupaccal, akkor emberek halnak meg.
En nagyon orulnek neki, ha az orszagban a legnagyobb kozlekedesi problema a szabalytalanul kozlekedo bringasok lenenek. Nem pediglen a zebran 100-al elozo elmebetegek.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:12:02

@ier6w7i: Gyerekek... na majd csinalok en is videot egy delutani belvarosi londoni kozlekedesrol. Ott aztan nem szaroznak.. Nemhogy hajnal kettokor, de mindig atmennek a gyalogatkelos piroson (ha nem jon auto) - a gyalog is hosszaban es a bringas is keresztben. Megsincs tomegbaleset minden sarkon.
Es erdekes: lerugni sem akar senki senkit a biciklirol.

belepofazok 2010.06.11. 11:12:21

BICAJJAL ÁT SZABAD MENNI A PIROSON, mert átfér a gyalogosok között.

Felfogtátok, bunkó seggfej autósok!?!?!

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.11. 11:13:15

Az összetétel hamissága. Abból, hogy a Belvárosi-hídon, Szegeden, a kerékpárosok a biciklisávon közlekednek, nem következik, hogy 100 biciklisből 97 szabályos. Ami következik belőle: egy értelmetlen és elfogult vita.

Art Mooney 2010.06.11. 11:13:39

@vuk_: "az sem mindegy, hogy ugyanazt a szabalytalansagot kocsival vagy biciklivel koveted-e el."

mindegynek nem mindegy, ezert is mas a buntetesi tetele, de mindketto SZABALYTALAN es NEM ELFOGADHATO.

de megfogalmazom ugy h megertsd: bar szabalytalan, senkinek nem okoz semmilyen serulest, ha vki a bicikliutra parkol. mondhatjuk-e akkor azt, h (ahogy egy okos bringas fogalmazott fent) "nem eletszeru" rendes parkolohelyet keresni amikor nincs a kozelben mashol hely, parkoljanak csak oda, ugyse okoz nagyobb bajt?

Reggie 2010.06.11. 11:15:22

@vuk_: Rosszakk a peldaid. Dark messiah szabalysertest allitott szabalysertessel szemben, mig te buncselekmenyt vetseggel/buntettel szemben. Csak kicsit csusztatas, de majdnem bejott...

krampam 2010.06.11. 11:18:53

@ier6w7i: értem, amit írsz, tiszta sor.
a közlekedési lámpákat a nagy kocsi-forgalom miatt kellett bevezetni, tehát miattuk. amíg csak gyalogok voltak, addig nem volt rá szükség. nomármost. ha épp nincs autómozgás egy adott útszakaszon, akkor mi a fenének kellene megállni bicajjal/gyalog...? az autóval azért kell, mert egy 1 tonnás vas már nem tréfadolog. nagy a lendülete ugyanis. ha bármi van, ha csak 10-el is megy, a tömege miatt nagy gondot okozhat.
stb... :)

@Ninjaboy: "Szerintem ezt gondold át újból. Jól néznénk ki, ha a bringásokra optimalizálnának olyan dolgot, aminek elsősorban a nagyobb számban lévő autósokat kell kiszolgálnia. Egyébként meg a bringa nem mindig gyorsabb. "

igen, pontosan így van: az autósokat kell kiszolgálnia!
és valóban, a bringa nem gyorsabb, ezért folyton "piroshullámba" szaladsz, ellentétben az autósokkal, akik meg simán tudnak haladni. ez diszkrimináció! :D (ez csak vicc volt)

szegedbicaj 2010.06.11. 11:20:03

Úgy látom, sokan nem olvassák el a postot, csak írnak a vakvilágba. Tényleg szörnyű a magyarok szövegértése. (akinek nem inge, nem veszi magára)

Ez a cikk a Belvárosi-hídról szól. Nem a biciklis morálról az Uráltól az Atlanti-óceánig, hanem egy hídról, ahol az országban eléggé ritka, és előremutató közlekedési rendet alakítottak ki. Mindenki fikázott, hogy milyen hülyék a biciklisek, össze-vissza mennek, mindezt 1-2 negatív tapasztalata alapján általánosítva. És mikor kiállunk, és számoljuk (mérés hétvégén, hétköznap is volt), akkor azt látjuk, hogy a nagy többség normális infrastruktúrán normálisan közlekedik. Úgy nehéz számondkérni a bicikliseken a KRESZ-t, hogy sokan az autósok, tapasztalatból mondom, hogy a rendőrök, a tervezők, a projektek koordinátorai sem ismerik, így lehet, hogy zebra elé elsőbbségadás kötelező táblát raknak, gaylog és kerékpárútnak tábláznak ki úttesteket, stb. Ezen a hídon nincs ilyen, nincs baleset, ellenben van folyamatos közlekedés.

CSI

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2010.06.11. 11:21:15

@már foglalt:
A cikk csak a Belvárosi hídról szerintem.
"Határozottan megdőlni látszik a tévhit, miszerint a Belvárosi-hídon össze-vissza közlekednek a biciklisek."

Az következik belőle,amit már fentebb kifejtettek,ha normális az infra,akkor szabályosan fogják használni.

szegedbicaj 2010.06.11. 11:21:19

@Reggie: A vétség és a bűntett a bűncselekmények két alakzata. Ez van.

bellissima 2010.06.11. 11:22:46

Az olyan csótányoknak, mint amilyen Dark M. 2 dolgot kellene megérteni. 1. Mindig a gyengébb védelme az intelligens +oldás. 2. Akkor halad jól a sor, ha a bringások nem akadályoznak. Íme szemelvények a Bringa-KRESZ-ből, én is eszerint m1ek: a, csakis a kocsik közt cikázva, mert a demszkyutak rosszak, lassúak, veszélyesek. b, ha lassú kívül, akkor a belső sávban, a tempót felvéve 40-nel. c, az autók mindig felvezetőkocsiként funkcionálnak, csak annyi hely kell, h. kerülni tudjunk, ha befékez. (Főleg bosszúálló kopaszok és elmebeteg szőke libák.) Zöld lámpa:óvatos haladás (gyalogosok miatt) Sárga: fokozd a tempót! Éppen piros:teljes gáz, köszönő mozdulat oldalra az induló csótányoknak. Vastag piros, kis forgalom: enyhe, udvarias lassítás, terepszemle után teljes gáz. Vastag piros, nagy forgalom: beállás a sor legelejére, indulás a keresztforgalom lassításakor. Oké, D.M?

szegedbicaj 2010.06.11. 11:23:08

Jah, és mellesleg ez a cikk nem szólt az autósokról, akikkel egyébként pont itt igen nagy arányban megvalósul az úton való békés osztozás, és kooperatív közlekedés, hiszen a biciklisek nem a kerékpáros járdáról vágnak le az autósok elé, hanem velük együtt haladnak. Az autós sávot vált, és kész, látja a bicajost, az is őt. Ezért jó ez a megoldás, és ám, működik.

CSI

Reggie 2010.06.11. 11:23:13

@CsImi: bocs akkor buntet vs vetseg. Az a lenyeg, hogy o nem azonos sulyu cselekmenyeket hasonlitott ossze.

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.11. 11:25:13

A cím viszont nem ezt takarja, ráadásul ez jelenik meg, az Index oldalán is.

2010.06.11. 11:35:30

Lehet, hogy én nem tudok olvasni, de úgy értelmezem a posztban leírt felmérést, hogy adott helyen, megfelelő feltételek mellett(Azaz van megfelelően kiépített kerékpárút amin nem áll taxis, terepjárós, busz, meg villanyoszlop, jelzőtábla, fa és egyéb akadályok)a bringások nagy többsége a szabályok betartásával halad. Vagyis, ha jó valami, akkor használják. A mérés értékelése nem szól, mert nem is szólhat más helyekről. Nyilván nem lehetett volna ilyet mérni egy hibásan megépített kerékpárúton. Ilyen például a győri Tihanyi Árpád úti kerékpárút, ahol 500 méteren 6-7 esetben keresztezi egymást a gyalogos és a kerékpárossáv. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, és már nem is a jó úton halad az ember. A legszebb az egészben az aluljáró, ahol a szép hosszú lejtő végén bevetettek egy kis sugarú 90 fokos kanyart, amit csak úgy lehet rendesen bevenni, ha rámegyek a gyalogjárdára is. Ráadásul a kanyar nem fedett, úgyhogy eső, hó, jég megtalálható a kanyarban időjárástól függően. Bravó, tervezők! Dupla citrom díjat érő munka!

lord_soth 2010.06.11. 11:36:02

bellissima: pont az ilyen hozzáállás miatt nem fogok fékezni, ha átjössz előttem a piroson szabálytalanul. Aztán majd magyarázhatsz az intenzíven, hogy dehát nekünk szabad, mert jajj de gyengék vagyunk.

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2010.06.11. 11:45:18

@krampam: "fel kéne már fogni, hogy a biciklivel teljesen máshogy kell közlekedni, s nem történik semmi, ha átgurulsz a pirosan (feltéve, ha jól körülnézel)."

ha az autós jól körülnéz, ő is áthajthat? ja, nem, neki van rendszáma.

belepofazok 2010.06.11. 11:51:41

bellissima csótány az européer biciklis

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:52:40

@dark messiah:
Na itt hasonlitom en ossze:
biciklis: szabalysertes
te: kozuti veszelyeztetes (buncselekmeny)

Ha nem fekezel pedig tudnal, akkor az onnantol szandekos, es nem (csak) a bringas lesz a hibas.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:54:34

@bellissima: Itt Londonban pontosan igy csinaljak.
Ha egy (uton) piros csak gyalogatkelore vonatkozik, akkor ha nincs gyalog nem allnak meg. Ha a (gyalogatkelo) piros rovid szetnezes utan mennek.
Keresztezodesre vonatkozo piroson nagyon kevesen mennek at, es ok is nagyon ovatosan. Autok kozott cikazas alap, muszaj.

lord_soth 2010.06.11. 11:55:12

Ha félrerántom a kormányt és letarolok három gyalogost, akkor nyilván neked semmi közöd sem lesz semmihez, faszfej? Legalábbis a ti értelmezésetekben, ahol nektek mindent szabad.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 11:57:59

@dark messiah:
megint masrol beszelsz... az elobb azt irtad hogy ha a bringas atmegy a piroson te direkt nem fogsz fekezni.
most azt irod, hogy fektavon belul eledmaszo miatt elrantod. dontsd el a szituaciot, es akkor valaszolok :)

egyebkent mas a kocsi ele kimenni mint ugy atmenni (a piroson) hogy sehol senki. a ketto megint nem ugyanaz, ugyebar (max nalad).

D-moll Hill · http://egyzene.blog.hu/ 2010.06.11. 12:01:20

@krampam: ha hajnali 3kor jövök haza autóval, totálisan üres utcákon, és pirosat kapok akkor is megállok, hiába nem történne semmi ha átmennék. Ha alaposan körülnéznék akkor autóval is átmehetnék vagy mi? ezt tényleg komolyan gondolod?

addig amíg a bringások jó része szerint a kresz csak akkor vonatkozik rá, ha neki előnye származik belőle, és amíg egy szűk keménymag az autósokat ősi ellenségnek tekintve, szándékosan keresi a konfrontálódási lehetőséget, addig ne csodálkozzunk rajta, ha sok autósnak tele a hócipője velük.

lord_soth 2010.06.11. 12:02:06

Szitu: megyek negyvennel, nekem zöld, neked piros, mégis átmész előttem. Mit csináljak? Vészfékezzek? Rántsam el? Mi lenne ha nem mennél át direkt szabálytalanul, baszki?

2010.06.11. 12:03:47

@aprobetusresz: Valljuk be: az autósok irigyek. Mert ugyan mi baj lesz egy olyan szituból, amikor jobbra kanyarodásnál piros lámpánál fellépek a járdára, a sarok után meg körülnézés után vissza az útra és megyek tovább? Hátránya senkinek nincs. Nem balesetveszélyes. Előnyöm van viszont kettő is: Hamarabb célba érek, és nem szagolom a kipufogókat sem közvetlen közelről. Balra kanyarodásnál, vagy egyenesen továbbhaladásnál nyilván ez nem kivitelezhető, hacsak nincs zebra az adott irányban éppen zöld lámpával. De akkor ugyanez a szitu. Nem ártok, csak nyerek.

krampam 2010.06.11. 12:13:06

@dark messiah: juj de ideges tetszik lenni!
nyugi!

én mindenféle módon közlekedek. autóval (2 is van), biciklivel, bkv-val, s gyalog.

eddig semmi gondom nem volt, kivéve autóssal (s talán gyalogossal).

mindig az autós volt a hunyó.
na jó, egyszer - fékhiba miatt - belecsúsztam egy autóba bicajjal - kicsit (nem történt baj).

szóval én ismerem minden oldalról a dolgot, nem lehet elfogultsággal vádolni.

krampam 2010.06.11. 12:14:47

@dark messiah: de miért mennék ilyen esetben át előtted? ezt csak a belassult hebehurgya gyalogosok csinálják...

titanmanus 2010.06.11. 12:16:20

Én bringával járok még a WC-re is, de állíthatom sok a bunkó bringás! Én hülyét kapok, amikor bringások a pirosban miliméterezgetnek a járdán.

Hogy KI MIVEL közlekedik az nem minősít senkit!!!! Csak az, hogy hogyan teszi azt!

Az autósoknak meg annyit, hogy nézzen szét Koppenhágában és Benelux államokban (ha feltételezzük hogy ezek az országok fejlődnek) az lett, hogy belvárosban nincs autó vagy horrorisztikus pénzért lehet behajtani, bringaút-bringaút-bringaút.
Nézd ezt:
www.youtube.com/watch?v=n-AbPav5E5M

ilyenkor jön hogy de télen a ...

Ugyanott:
www.youtube.com/watch?v=ZMv3OB6XHvQ&feature=related

ex-dr. vuk 2010.06.11. 12:22:21

@dark messiah:
en nem szoktam atmenni piroson. Legalabbis Magyarorszagon sosem tettem. Itt mar kezdek afele hajlani :) Alkalmazkodni kell a helyi szokasokhoz :D

De ha tennem, akkor sem ugy, hogy jon auto. Innentol az altalad emlitett szituaciot sosem ideznem elo.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 12:24:29

@titanmanus:
"ilyenkor jön hogy de télen a ..."

Meg az is jon, hogy "de esoben..". tessek megnezni egy szakado esos Londoni reggelt. Pontosan ugyanannyi bringas van mint napsutesben. Hajszalra.

lord_soth 2010.06.11. 12:26:06

vuk_
"dontsd el a szituaciot, es akkor valaszolok :)"
Nem válaszoltál. Vajon miért? De akkor még egyszer felteszem a kérdést:

Szitu: megyek negyvennel, nekem zöld, neked piros, mégis átmész előttem. Mit csináljak? Vészfékezzek? Rántsam el?

titanmanus 2010.06.11. 12:30:31

@dark messiah: ha nem fékezel még te is hibás lehetsz. Én még egy kiskutya előtt is fékezek, mert a cél az élet megóvása. Utána lehet anyázni, esetleg, attól baja nem lesz. A Bartókon a Móricznál a gyalogosok MINDIG átmennek a piroson, én megállok nekik. Vagy ütném el őket?! NEM. Max csilingelek, hogy azért nézzenek is...

ex-dr. vuk 2010.06.11. 12:43:45

@dark messiah:
ahogy a matematikai logika is kimondja: hamis feltetelbol barmi kovetkezik.
Szoval ha a HA feltetel biztosan mindig hamis, barmit irhatsz az AKKOR resz utan, a kijelentes mindig teljesul :)
Ismetlem: akar piros akar nem: ha jon auto, NEM megyek ki ele.

De egyebkent inkabb fekezz, mint kormanyt rangass, ez esetben (ha fektavolon belul volt) csak azt utod el, aki hulye volt, es nem mondjuk egy ovodascsoportot az ut mellett. Ha biztosan latod, hogy ahova rantod nincs senki, akkor ranthatod is. A lenyeg: ha lehet, ne olj meg senkit. Bar amit eddig toled olvastam ez teged egyaltalan nem zavarna...

ex-dr. vuk 2010.06.11. 12:44:44

@dark messiah: ugy erzem nehez felfognod: a piroson atmenes, es az auto ele valo kimenes nem feltetlenul jarnak egyutt :)
at tudsz menni ugy a piroson, hogy nem mesz ki senki ele. na ezt cafold meg ha tudod :D

Ettol fuggetlenul senkit nem buzditok piroson atmenesre.

titanmanus 2010.06.11. 12:46:01

@dark messiah:
Bakker te aztán mindenbe belemagyarázol mindent. :)

1. azt nem én írtam
2. nem félrerántani kell, hanem amennyire lehet lassítani, ahogy írtam is
3. nagykörúton át lehet menni a piroson sok helyen (NEM MINDENHOL), mert a gyalogosoknak is zöld van és az olyan mintha velük mennél tovább, nyilván autóval nem férsz el
4. pont azt írtam, hogy az ESZKÖZ nem minősít, lehet bringával köcsög sok ember, és autóval nagyon jófej (hála istennek) egyre több sofőr, necces hogy te beletartozol-e.
5. te meg nem írtál semmit a Koppenhágai szokásokra!!

belepofazok 2010.06.11. 12:49:31

"hülye autós fasz meg rántsa félre és okozzon balesetet, mi? "

Igen, és utána lehet pattogni, hogy balesetet okozott, ment volna bringával.

BICAJJAL NINCSNEK SZABÁLYOK, mert bicajjal mindent szabad.

ex-dr. vuk 2010.06.11. 12:51:47

Na jo nem sok ertelme van r=1 userekkel vitazni, beuvoltik, hogy "kocsog biciklis, azt hiszi mindent szabad!" es ezzel az olvasasi skill-juk meg is szunt (vagy sose volt).
Raadasul a posztnak ez egeszhez nincs is koze.

I'm off of this.

titanmanus 2010.06.11. 12:56:06

@vuk_: +1
Tolerancia, tolerancia,...

titanmanus 2010.06.11. 12:56:57

@vuk_: +1
Tolerancia kellene mindenkinek!

krampam 2010.06.11. 12:57:02

@dark messiah: "Ez aztán nagyon az élet megóvására törekvő felfogás. Te leszarsz mindent, átmész szabálytalanul, a hülye autós fasz meg rántsa félre és okozzon balesetet, mi? "

ááá!

ha átmész a tiloson, az miért is életellenes? nem kell félrerántani semmit! ha jössz, úgysem megyek eléd. ha meg nem jössz (vagy máshol mész), akkor meg ne rángasd a kormányt! :) méginkább meg ne okozzon balesetet.

egyelőre inkább olyan faszokról szólnak a hírek, hogy a kreténje duplazáróvonalon előz 120-val, aztán frontálisan elkap egy szerencsétlent. ez a gond! nem az, hogy átgurulok a zebrán.

otapi 2010.06.11. 14:21:14

ON:
Nagyon jó, hogy van végre egy konkrét felmérés, nem csak íróasztal melletti becslés jól kialakított bringasáv használatáról kies kis hazánkban! Köszönjük!

OFF:
Egynémely agyhalott csak a címet olvassa el, a poszt-ot jól láthatóan tudja értelmezni. Javaslom a címet kiegészíteni a következőre:
Hiedelmek helyett a valóság: 100-ból 97 bicikis szabályosan használja a Belvárosi-híd bringasávját

otapi 2010.06.11. 14:22:00

@otapi: kimaradt egy "nem" :)
jól láthatóan nem tudja értelmezni

ex-dr. vuk 2010.06.11. 15:14:36

@titanmanus: ez az, ami itt Londonban mukodik. Nem szabalykovetoek a bringasok, de esszeruen es kiszamithatoan kozlekednek, ezekutan senki nem bantja oket. Orulnek, hogy vannak: ha nem lennenek meg nagyobb lenne a dugo meg a tomegnyomor a metron...

titanmanus 2010.06.11. 16:01:39

Mindenki járjon rollerrel. :)

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.06.11. 16:35:33

Haliho mindenkinek,

Orulok, hogy sokakat megmozgatta a posztom, de annak mar nem, hogy az elvakultak meg se probaltak ertelmezni, mitobb, attereltek mas temara. Lehet, a cim csaloka volt, de nem veletlenul irtam mar az elejen, miert a Belvarosi hidi kerekparsavot vettem gorcso ala. Mindenesetre, @otapi kereset eleget teve, a cimet kiegeszitettem.

@Hkacsa: Szivesen odaadom a 3,5 oras, kozel 6 gigas videoanyagot atnezesre, ha hozol egy duallayer-s dvd-t.

@OkoskaTo:rp: Csillag ter nem tartozik az altalam vedett helyek koze. Kizarolag kerekparSAVokat vagy rendes kozut eseteben vallalok szamlalast. A kerekparut, megha tablaval is ki van jelolve, az en szememben nem tobb egy szimpla jardanal, es azon nem tekerek.

@Popeye76: Koszonom a kisegitest

@Art Mooney: Mar a poszt elso feleben leirtam, miert csak azon a helyszinen.
Amit az idot illeti: csucsforgalomban altalaban mindennap ugyanazok a kerekparosok ingaznak az iskolabol/munkahelyukbol hazafele. Nagyon kevesen engedik meg maguknak, hogy munka utan (kulonosen hetfon es kedden) elmenjenek kirandulni. Igy nem talaltam ertelmet a tobbi napon is vegezni szamlalast. Ja, meg valami, ugy vettem eszre, hogy a hetvegi, illetve szunidos bringasok okozzak a legtobb problemat. A videon viszont leginkabb olyan kerekparosok voltak, akik a het minden napjan, kozlekedes celbol hasznaljak a kerekparjukat.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.06.11. 17:04:25

@kermi: Azert volt a szamlalas, mert a hozzanemerto donteshozok azt allitottak*, hogy a kerekparosok felnek az uttesten kijelolt kerekparsavon kozlekedni, inkabb jardaznak, de nem zavarja oket a sok akadaly. Ezt az allitast cafoltunk meg, a kerekparsav igenis elfogadott a kerekparosok koreben.

Es jo lenne, ha nem kevernel a kerekparsav es kerekparut definiciokat. Nem ugyanaz!

*Errol CsImre mennyit tudna regelni. Mindig is kerem ot, hogy itt szamolja be, de valamiert halogatja.

Ha mar ilyen sokan hozzaszoltatok, feltennek egy kerdest: legyenek neha olvasoi leveles posztok, mint a Homar blogon? Ugy kepzelem, hogy valaki megirja a velemenyet vagy beszamolojat, es azt eredeti formaban kozeteszunk, vegen meg a mi eszrevetelunk lenne olvashato. Ha van igeny, akkor kulon postban, ill jobb oldalon lathato lesz egy email cim.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.11. 17:25:30

@atomboy:

"Azert volt a szamlalas, mert a hozzanemerto donteshozok azt allitottak*, hogy a kerekparosok felnek az uttesten kijelolt kerekparsavon kozlekedni, inkabb jardaznak, de nem zavarja oket a sok akadaly. Ezt az allitast cafoltunk meg, a kerekparsav igenis elfogadott a kerekparosok koreben. "

És ez az, ami sem a címből, sem a posztból nem derült ki, ha jól látom...

StopSzmog 2010.06.11. 21:20:57

Na még ezt kellene beleírni a posztba, úgy sokkal egyértelműbb lenne:

CsImi 2010.06.11. 11:23:08
Jah, és mellesleg ez a cikk nem szólt az autósokról, akikkel egyébként pont itt igen nagy arányban megvalósul az úton való békés osztozás, és kooperatív közlekedés, hiszen a biciklisek nem a kerékpáros járdáról vágnak le az autósok elé, hanem velük együtt haladnak. Az autós sávot vált, és kész, látja a bicajost, az is őt. Ezért jó ez a megoldás, és lám, működik.

szegedbicaj 2010.06.11. 22:13:23

@StopSzmog: Teljesen szépen le van írva a cikkben, de látod, vannak, akik csak a címszóra ugranak, és máris lökik a szöveget, függetlenül, hogy mi van leírva.

CSI

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.06.15. 12:21:18

Frankó poszt! Atom elszámolgathatott pár órácskát, mire ilyen szépen összerakta :)

Aki reprezentatív mintavételt akar, az menjen ki és csinálja meg maga. A reprezentativitás amúgy is a sokaság szórásának függvénye. Ahhoz meg jópár előzetes mintavétel szükséges, hogy az úgy mért empirikus eloszlásra fittelni lehessen valami elméleti eloszlást és abból szórást számoljunk. Abból meg reprezentatív mintát :P

tilakoid (törölt) 2010.06.17. 23:22:26

Mondjuk igaz ami igaz, a bicajosok nagy többségének halvány fingja nincs róla, hogy melyik a jobb keze vagy még sosem hallott róla, hogy a bicikliúton tartsa magát a jobb oldalon... Pár zöldet kell csak megvárni a Belvárosi híd szegedi oldalánál, és garantáltan lesz nem is egy olyan mazsola, aki direkt szembe megy, a bal oldalon, és ha egy másik, kivételesen szabályos bicajos netán nem tér ki előle, akkor fel van háborodva. Na az ilyeneknek járna f.szkorbács, pláne ha anyuka-apuka-gyerek trióról van szó, mert aki szülőként ennyit se képes megtanítani a kölöknek, az poshadjon élete végéig a buszon.

szegedbicaj 2010.06.19. 09:45:51

@tilakoid:

A hídfő rosszul van kialakítva, ez nem a kerékpárosok hibája. Ezt az illetékesek is tudják, és gondolkodnak rajta, hogyan lehetne javítani ezen. Sajna nem eléggé teszik. Irányhelyes kerékpársávokkal, felállóhelyekkel ez a probléma is orvosolható lenne, csak vonakodnak megcsinálni, mert... mert... sajna nem elég korszerű a felfogásuk, sokkal egyszerűbb, és könnyebb lehülyézni a bicikliseket, és ezt elterjeszteni.

CSI

Art Mooney 2010.06.19. 18:05:09

@atomboy: "Mar a poszt elso feleben leirtam, miert csak azon a helyszinen."

a poszt címsorába és az index címoldalára viszont a hazug állítás került ki. aki pedig szelet vet...

szegedbicaj 2010.06.19. 21:53:27

@Art Mooney: Nem volt hazug, csak nem elég részletes. Akit érdekelt, az rákattintott, és olvasta tovább akit nem, az meg nem. Csak volt ,aki rákattintott, majd kommentelte a totál off dolgokat. Az ilyeneknek mindegy mit írsz a címbe, csak a címszó benne legyen.

CSI

Art Mooney 2010.06.20. 01:34:55

@CsImi: nem bontotta ki az igazság minden részletét, mi? ezt ismerjük...

elismétlem: akkor ha en kiallok egy sarokra, es 2 biciklis athajt a piroson, akkor kiirjam, h "Hiedelmek helyett a valóság: a biciklisek 100%-a szabálytalan"? ez szerinted oké lenne, ha valahova alá odaírom az egyéb infókat, viszont az eredeti címmel kimegy az index-címoldalra?

kezd egyre jobb ötletnek tűnni a bloggerigazolvány

esattila 2010.06.20. 15:47:19

@Art Mooney:Bloggerigazolvány... Aha, az.

Hogy a poszt színvonalát alakítsuk az olvasó színvonalához.( a'la kertévék )

Egy frászt - vagy kettőt - a bloggerigazolvány kell...

A kommentelőt kell letesztelni, hogy elolvasta-e és megértette-e ami a posztban írva vagyon.

Ha a 7-10 - a poszt tartalmára vonatkozó - kérdés közül akár egyre nem tudja a jó választ, akkor ne kommentelhessen a poszthoz.

Art Mooney 2010.06.21. 01:15:51

elismétlem: akkor ha en kiallok egy sarokra, es 2 biciklis athajt a piroson, akkor kiirjam, h "Hiedelmek helyett a valóság: a biciklisek 100%-a szabálytalan"? ez szerinted oké lenne, ha valahova alá odaírom az egyéb infókat, viszont az eredeti címmel kimegy az index-címoldalra?

szegedbicaj 2010.06.21. 13:38:11

@Art Mooney:

Egyre jobb ötletnek tűnik a kommentelőigazolvány. A minden biciklis szabálytalan, az nem csak valótlan, de sértő is. A felmérésben a felvételeken vagy 800 biciklis haladt el más-más napokon, így nem légbőlkapott az infó. De amúgy ha a címlapra kerülsz... vihar van, majd folytatom

szegedbicaj 2010.06.21. 17:31:25

@CsImi: akkor írd, hogy 100% szabálytalan, csak aztán majd olvassák a 2 fős mintát, és megmosolyognak, mert ha kiállnak és megnézik, tuti nem azt az eredményt kapják, mint Te. Itt viszont jó eséllyel közelítőt.

CSI

esattila 2010.06.21. 20:51:17

@Art Mooney: Írd. Akkor legalább már posztot is olvashatok Tőled.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.03. 02:14:25

vuk es cs az a ket szegedi f@szfej bringasgyoker, akikkel tokfolosleges vitatkozni, a bicikliseknek azon kisebbsegebe tartoznak, akiknek a folyoban a helyuk

(ifjnaggyal lehet tarsalogni)

egy ember, aki sokat teker, megse vallal kozosseget a szabalytalan gyokerekkel

ui. szeretnem, ha az osszes barmot ugyanugy megvagnak biciklin egy szazasra, ha athajt a piroson, mintha kocsival tenne. a kresz rad is vonatkozik, te gyoker! illetve mindenkit feljelenteni, aki nincs rendesen kivilagitva! ugyanugy veszelyezteti a kozlekedest, mint az autos tarsa... ha meg elutom az agyatlanjat, en vagyok a hibas, mi?

azt aruljatok el, hogy ha nekem megy sisakot, mellenyt, lampakat felvenni/hasznalni, akkor nektek, bazi nagy kornyezetvedo individualista idiotaknak miert nem megy?

97% szabalyos a belvarosi hidon? ..rvajo, gyertek el mashova is, pl. este. gyakorlatilag minden este talalkozok kivilagitatlan, melleny es sisak nelkuli ultrazold barommal, ha vezetek. de amikor tekerek, akkor is en erzem magam hulyenek, hogy a tobbi barom megy at a piroson, tizenkettedszer is becsorog azok ele a lampanal, akik az elmult 11 lampanal is leeloztek (persze nehany lekeste a kovetkezo zoldet, de kit erdekel, a lenyeg hogy a biciklis NEM FEKEZHET, MERT OSSZEDOL A VILAG)

esattila 2010.07.03. 22:57:48

@Pályaelhagyó autóversenyző: Csaxólok, hogy lakott területen kívül a legritkább esetben vannak piros lámpák, lakott területen belül pedig sem a mellény, sem a sisak viselete nem kötelező a kerékpáron, valamint amennyiben van elegendő hely, akkor a 13 becsorgást is végre lehet hajtani szabályosan.

Ha már a KRESZ-re hivatkoztál...

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.07.04. 00:07:04

@Pályaelhagyó autóversenyző: Latom, te is azt a tabort erosited, akik keptelenek felfogni, mirol is szol a blog. Meg egyszer, es utoljara leirom: arra oszpontosult az egesz, hogy hol kozlekednek a kerekparosok Ujszeged fele. Semmi masrol. Kar felhozni mas dolgot, amikor konkretan arra voltunk kivancsiak, hogy valoban felnek-e a savon atkelni a hidon.

Ha mar felhoztal par teves gondolatot, engedd meg, hogy kijavitsalak:
- mi se vallaljuk egy kozosseget a szabalytalan kerekparosokkal, sot, sokszor helyre szoktunk rakni. Vuk kulonosen.
- a vilagitas hianya nem a mi szamlankat terheli, hanem a rendorseget, akik lustak intezkedni. Hanyszor lattam mar rendoroket elhaladni kivilagitatlan kerekparos mellett. Ha minimum figyelmeztetnenek, akkor lenne hatas. Mi meg rendelkezunk lampaval, raadasul en a tartalekot is viszem, egyik kozos tekeresen kisegitettem hazaig, az ove varatlanul bemondta az unalmast.
- sisak: bar en hordom, nem kotelezo a hasznalata. Dontse el a kerekparos, hogy akarja-e hordani, vagy sem, de a torveny ne kotelezze
- melleny: nezd utana, mikor kotelezo. Esattilat kiegeszitem: csak lakott teruleten kivul ES korlatozott latasi viszonyok kozott kotelezo.
- januar elseje ota engedelyezett az elorecsorgas, amennyiben elegendo hely van. Es ez elonyos, mert legalabb nem kell 10 elottem allo auto fustet szivnom...

Ja, es mellozd a tragarkodast. Megtapasztaltam mar, hogyha nincs semmi eszervuk, akkor tragar szavakkal probaljak megalazni a vitapartneruket, de valojaban sajat magukat egetik. Ezt csinaltad te is...
süti beállítások módosítása