Miután átépítették a Makkoserdő sort és a Körtöltés utcát, 30-as, jobbkézszabályos övezetet, illetve egy 30-as sebességkorlátozott utcát csináltak belőlük. Terelőszigetek, fekvőrendőrök lassítják a gépjárműveket. Minden adott, hogy biztonságosan lehessen biciklizni. Hanem a járda mellé csináltak még egy jó hullámos aszfaltcsíkot, ami eredetileg nem szerepelt a tervekben. Ráfestettek itt-ott pár biciklis piktogramot, és ennyi. A hatóság ugyanis nem adott rá engedélyt, így nem táblázták ki kerékpárútnak. Két járda van tehát, és mindenki megy össze-vissza.

A biciklisek a nevezett utcákban többségében szabálytalanul, a járdán tekernek. Pedig itt nem mondható el az útról, hogy nehézgépjárművek dübörögnének rajta. Nagyon helyesen csillapították a forgalmat, és e tökélynek betetőzése lenne, ha a biciklisek a közúton haladnának. A járdára festett piktogramok nem jelölik ki a kerékpárutat, csak a KRESZ-ben megjelölt táblák. (esetünkben 26/d. ábra) Azok viszont nincsenek a helyszínen. Engedélyt tudniillik nem kapott a létesítmény. Érthető, hiszen mi értelme elszeparálni a bicikliseket ilyen békés utcákban? Semmi.
 

 

Aki mégis a járdát választja, az számolhat vele, hogy elütik az autósok, akiknek váratlan helyen bukkan föl. A keresztutcákra nem tud lekanyarodni, és kis balszerencsével beleakadhat egy faágba, betontömbbe, vagy táblatartó oszlopba. Mielőtt csak a biciklizőket hibáztatnánk, az úton kerekezőkre gyakorta dudáló és mutogató autózók sincsenek tisztában a forgalmi renddel, sőt, e sorok íróját a Körtöltés utcán maga a rendőr zavarta a járdára, hogy biciklizzen ott.
 
Összességében, aki úton biciklizik, az szabályos, jobban látható, gyorsabban halad, és nem zötykölődik. Persze felfogható a sárgával összefestett járda egy egyezményes, nem kötelező kerékpárútnak, csak sajna egy balesetnél a biciklis kétszer koppan. Először, mikor elesik, másodszor, mikor hibás lesz a tiltott helyen kerékpározás miatt.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr552296576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2010.09.14. 21:21:30

Regebben voltak itt tablak. Leszedtek?

CsImi 2010.09.14. 22:27:38

Én nem emlékszek, hogy lettek volna. De ha voltak, már régesrég leszedték. Tövestől.

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.09.14. 23:07:42

@vuk_: Sose volt tabla. Tudom, mert ott dolgoytam, amikor megcsinaltak a duplajardat a felfestest megcsinaltak, de tablat nem tettek ki akkor sem. Es remelem, ezutan se fognak.

Lombos_tuja 2010.09.15. 08:00:30

Tényleg vicc, hogy a burkolati jelek és a táblázás ellentmond egymásnak. Az írás viszont olyan, mintha a kitáblázásért harcolnál - bár írod, hogy mégsem lenne jó.
Ausztriában a nem kötelező kerékpárutat úgy táblázzák, hogy "gépjárművel és motorkerékpárral behajtani tilos" táblákat (piros körben két jelkép egymás alatt) helyeznek ki. Ehhez itt mit szólnátok? Aki rezel,mehetne fenn, a többinek viszont nem lenne kötelező. A felfestés ehhez most is oké.

ifj. Nagy Gábor 2010.09.15. 09:41:58

@Lombos_tuja: Egy másfajta ötlet merült föl jó egy éve a Boldogasszony sgt-i kerékpárút nem kötelezőként kitáblázására, szintén osztrák mintára, a "Gyalogút - kivéve kerékpár".

Azóta ezen a KRESZ módosítás részben túllépet, mert normál táblázás + az úttesten kerékpáros nyom lehetővé tenné ugyanezt, a fenti próbálkozások meredhatnának főútvonalként táblázott utakra, ahol a kerékpáros nyom erre a célra nem alkalmazható.

A Boldogasszony sgt. esetében pedig a város egyszerűen meggondolta magát és mégsem hajlott semmiféle módon megoldott kötelezettség-feloldásra.

CsImi 2010.09.15. 09:48:34

@Lombos_tuja: Gondoltam erre, de a Makkoserdő soron jobbkézszabály van. Nem lenne túlságosan bonyolult az egymással párhuzamos utak, és az irányhelytelenül haladó biciklisekkel kapcsolatos elsőbbségi viszonyok? Az egyenesen a biciklis izén haladó bringásnak balról a keresztutcából érkező elsőbbséget ad, pl ha jobbra kis ívben kanyarodik. A biciklis háta mögül, a vele párhuzamos útról érkező viszont elsőbbséggel bír a biciklissel és a tőle balról érkező autóssal szemben is. Gyanítom, hogy a biciklis lenne az első, aki át próbál menni a sárga négyzeteken.

Persze jogilag rendezhető lenne úgy, ahogy írod, de a szegedi városüzemeltetésnél valószínűleg kiverné a biztosítékot, mert szokatlan.

CSI

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.09.15. 11:22:17

@Lombos_tuja:
Mentem már autóval arra, és, ha valahol tényleg érvényes a gombázás lehetősége, akkor ott maximálisan. A kis utcákból kifelé semmit nem látni abból az aszfaltcsíkból. Ahhoz képest a PS is egy könnyen belátható valami.
Az általad említett tábla amúgy ez:
picasaweb.google.hu/lh/photo/Wf9lOmSSt_Fa24LqKJNv0Q?feat=directlink

ex-dr. vuk 2010.09.15. 11:51:06

Mondjuk en meg mindig nem ertem az, hogyan kellene kezelni azokat az eseteket ahol ugyan kotelezo hasznalni a kerekparutat, de eselyed nincs latni a tablat a keresztutcabol, ahonnan jossz. Pl. Debreceni/Szilleri keresztezodes.
Ilyenkor ha nem megyekfel a keroutra az kinek a felelossege?

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.09.17. 11:44:02

@vuk_: Inkább az a kérdés, hogy mi történik, ha elütnek ezen a járdán. Mert bizony így meg lészen a kerós büntetve járdán kerózásért, ha kijön a rendőrbácsi.

Jóskapista 2011.03.14. 10:06:10

A nem kötelező kerékpárúthoz annyi nem volna elég, hogy egyszerűen nem teszik ki a 'Kerékpárral behajtani tilos' táblát az útra?

ifj. Nagy Gábor 2011.03.14. 13:02:50

@Jóskapista: Nem.

Lásd KRESZ 54. § (1) és (11).

Ebből következően a tiltó tábla gyakori kihelyezése kerékpárutak mentén lényegében a közlekedési törvény azon pontjának megsértése, hogy a lehető legkevesebb jelzőtáblát kell alkalmazni. Mivel anélkül is tilos...