Ahogy azt nyilván sokan tapasztaljuk, az egyetemi könyvtár előtt újabban táblák kérik a bicikliseket, hogy járművüket ne hagyják tereptárgyakhoz kötve a füvön, különben irgum-burgum lesz. Csakhogy a kerékpárok elhelyezésére szolgáló rácsos szerkezetnél nincs elég férőhely. Kicsit utánanéztünk, hogy mi a helyzet.

Az már régóta nem kérdés, hogy az általunk csak röviden TIK-nek nevezett Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ hangsúlyt fektet a környezettudatosságra. Szelektív kukák, takarékos papírtörlő-használatra ösztönző feliratok, és rengeteg biciklitartó az épület előtt, mellett, alatt. Az intézmény 2009-ben kerékpárosbarát munkahely címet kapott, a 2010 áprilisi Critical Mass pedig biciklit emelt az Ady téren megállván.
 
A problémák viszont sajnos már korábban is látszottak. A támaszok nem bizonyultak elegendőnek. A szürke objektumok ráadásul csak a kereket tartják, a zárat alig lehet rögzíteni, ami a lopás elleni védekezésben sem előnyös, de a kerekek meggörbülésének veszélye is fennáll. A bicikliket ezért aki csak tehette fákhoz, táblákhoz, vagy oszlopokhoz kötötte, de most ennek is vége, az intézmény szigorított: biciklit fűre vinni tilos.
 
A kérdés ezzel nem oldódott meg. Látja ezt a TIK is, és keresik a megoldást a problémára, mondta el megkeresésünkre Marosi Gábor intézményi koordinátor. Sajnos úgy néz ki, a közeljövőben nem lesz változás, mivel jelenleg nincs forrás a tározó bővítésére, arra pedig végképp nem, hogy a meglévő tartókat is kicseréljék olyanra, amihez a vázat is rögzíteni lehet.
 
Idén ugyan lesz tározótelepítés a városban az önkormányzat részéről, de ebből a körből az egyetemi könyvtár körüli térség kimarad, így várhatólag leghamarabb a jövő évi hasonló projekttel kerülhetnek támaszok az épület elé. Mindenesetre a TIK-ben keresik a további pályázati lehetőségeket is. Addig is, ha nincs hely, vigyázzunk a növényzetre biciklink elhelyezésekor, különben a biztonsági szolgálat figyelmeztet bennünket.

 


7 komment

Címkék: szte tározó

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr492370275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csbk 2010.10.14. 14:39:28

Az elvitellel való fenyegetőzés elég meredek, s több kérdést is felvetne, ha komolyan gondolnák...

Jóskapista 2010.10.14. 14:55:10

Nem kell jó ellenpéldáért Győrbe menni, van olyan szegeden is: pl. a Rerrich téren (igaz kicsit kevés) és a jogi kar épületénél.

Arra viszont én is kíváncsi lennék, hogy van-e olyan törvény, amelynek értelmében joga van a biztonsági őröknek a lakatot levágni (anélkül ugyebár nem tudják elvinni a biciklit) és a kerékpárt elvinni. Illetve, hogy, ha igen, hová viszik a biciklit és mennyiért lehet kiváltani. Elkobozni biztos nincs joguk, és arra sem, hogy őrizetlenül otthagyják valahol közterületen.
Továbbá, ha nekik tényleg joguk van levágni a lakatomat és elszállítani a járművemet, ha tilosban parkolok, akkor elvileg nekem meg jogom kellene, hogy legyen kártérítésre, ha a kerékgörbítőjük tönkreteszi a kerekemet, vagy ha a bicajomból csak az első kereket találom a támasztóban!

CsImi 2010.10.14. 15:51:35

@Jóskapista: Ezért kérdeztünk rá, és nem viszik el. Az viszont jó kérdés, hogy a kerékgörbületekkel mi lesz.

CSI

ex-dr. vuk 2010.10.14. 15:58:50

Londonban nagyon sok helyen van keritesre kirakva, hogy elviszik a bringat, ha oda zarod. Siman el tudom kepzelni, hogy minden tovabbi nelkul meg is teszik (ahogy a tilosban parkolo autokat is elviszik).

Vegaaa 2010.10.14. 18:50:48

én úgy gondolom, hogy ez csak valamelyik vérszemet kapott TIK-ben dolgozó emberke műve. lehet nem talált parkolóhelyet a közelben, és miután legyalogolt kemény 70 métert vagy a Batthány (esetleg Alföldi) utcából vagy a Honvéd térröl, meglátott pár kerékpárt fákhoz/oszlopokhoz kötözve. ekkor eszébe jutott hogy nehogymá, ha nekem "nehéz" volt idejutnom, akkor nekik is legyen az. a zöldfelületek védelme mögé bújva meg is hozta gyorsan a képeken olvasható szabályzatot.
mondom ezt annak függvényében, hogy napi szinten arrajárva még nem találkoztam olyan mérvü, a kerékpárosok által okozott rongálással, amely ilyen mértékü fellépést indokolna.