A város tavaly mérette föl a belvárosi egyirányú utcákat, hogy megvizsgálja a kerékpárosok számára történő kétirányúsításuk lehetőségét. Végül több ütemű terv készült, ami szerint belátható időn belül azok az utcák válhatnak a kerekezők számára kétirányúvá, ahol nem kell parkolókhoz nyúlni, sem másképp beavatkozni. Ide tartozott a Bercsényi utca is, ami viszont mégis kikerült a körből. Most visszakerülhet, ha feltételesen is.
 
A Bercsényi utca „párhuzamos” a Nagykörúttal, alternatívát kínálhatna a bicikliseknek a nagy forgalmú út mellett, amelyen egyelőre tilos biciklizni. Tegnap egy rövid bejáráson vettünk részt Haág Zalán képviselő úrral, aki főként a közlekedők biztonságáért aggódva nem támogatta a kerékpáros kivétel bevezetését. Megnéztük a Sóhordó utcát, ami ugyanolyan széles, mint a Bercsényi utca, azonban azon kétirányú gépjármű-közlekedés is zajlik   Végül abban állapodtunk meg képviselő úrral, hogy 3-6 hónapra ideiglenes jelleggel támogatja az utca kétirányúvá tételét a biciklizők számára, és a próbaidőszak tapasztalatai nyomán dőlne el, hogy a forgalmi rend végleges marad-e, vagy sem.
 
Ezen kompromisszumos megoldással remélhetően lehetővé válik, hogy mindenki számára megnyugtató megoldás szülessen.
 
Az illusztráló kép látványterv, így nézne ki a kétirányúsított utca.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr332638459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.04. 13:22:28

Politikai döntéshozóink ezúttal bölcs döntést hoztak, köszönet érte.