Az úton biciklizőkön biztos áthajtanak a kamionok, a részegek hagy biciklizzenek, ha gyalogolni már nem képesek, Iványi Aurél pedig belevághat a felszólaló szavába. A lakosok véleménye nem tartozik ide, a bizottság inkább képviseli a biciklisek érdekeit, mint a biciklisek a sajátjukat. Az Algyői úti kerékpárútról tárgyalt a szegedi Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság. Pechükre megjelent az ülésen olyan is, aki biciklizni is fog az építendő úton, sőt, még ért is a kerékpáros közlekedéshez. A jegyzőkönyvből sok minden nem derül ki.

Háttér

Az előterjesztő városfejlesztési iroda szerint még nem dőlt el, hogy modern kerékpársáv, vagy elavult, elkülönített kerékpárút lesz-e az Algyői úton (mindkettőre tervverzió készült). A bizottság szerint viszont eldőlt a november 25-i bizottsági ülésen, hogy az elkülönített változat valósul meg. Erre egyébként a bicikliseket nem hívták meg, és a tervező (!) sem volt jelen. 2011. január 27-én ismét összeült a bizottság. Az ülésről jegyzőkönyv készült, de abból nem derülnek ki lényeges dolgok.

Érdekes ellentmondások

A jegyzőkönyv szerint a bizottság egyhangúlag szót adott a bicikliseknek, de ez nem így történt. 2 fő nem szavazott rá, így Iványi Aurél sem, aki múltkor leterroristázta a bicikliseket, és akinek közbevágásait és cinikus megjegyzéseit szintén nem tartalmazza a jegyzőkönyv. A biciklisek képviselőjének felszólalását csak annyira nyirbálták és változtatták meg, hogy értelmetlen legyen. A jegyzőkönyvből kihagyták 600 szegedi aláírását, és azt, hogy a bizottság által választott megoldás a város koncepcióiba és stratégiáiba ütközik.
 
 
Emelkedőn az alagúthoz?

Épül egy rámpa a töltésre villamos-végállomástól, csakhogy a töltésen, illetve azon kívül nem lesz folytatás. A rámpa ötlete onnan eredhet, hogy a körtöltésen közlekedőket a 47-es út alatti alagúton akarták átvezetni, Nagy Sándor viszont azzal érvelt, hogy némelyeknek bizonyos állapotukban nehezére esik a gyaloglás, mikor biciklizni még tudnak, így nekik épül a rámpa.  

Mi vár a biciklisekre?

Gyalogosok között kell majd közlekedni több szakaszon, autók előtt váratlan helyen jelennek majd meg a Csorba utcánál és az Acél utcánál. A külső szakaszon a szervizútról nem lehet majd átjutni a baktói keresztutcákra, sem azokról a kerékpárútra. A bicikliút miatt újabb zöldterületet veszít a város, és számítani lehet arra, hogy Baktó felé a szabálytalan járdán közlekedők száma nőni fog.
 
Kíváncsi vagy, hogyan döntenek a sorsodról tudtodon kívül? Kövesd nyomon az eseményeket!

2010. őszén 2 tervvariáció készült, egy elkülönített kerékpárutas, és egy modern, kerékpársávos. A Magyar Közút székházában volt először vita 2010. október 19-én a két lehetőségről, melynek emlékeztetőjét itt olvashatjátok.

A Városüzemeltetési- és Fejlesztési Bizottság (VFB) 2010. november 25-i ülés jegyzőkönyve, melyen eldöntötték, hogy a régimódi, néhol gyalogosok közé vezetett bicikliút épül. Sem a tervező, sem a használói oldal képviselői nem lettek meghívva.

A szegedbicaj cikke a november 25-i döntésről.

A legaktuálisabb:

A VFB 2011. január 27-i ülésen elhangzottakról készült részletes kerékpárosklubos jegyzet, és a klub által a bizottsági tagoknak átadott GYIK.

Ugyanezen ülésről készült hivatalos jegyzőkönyv. Érdemes a jegyzettel összevetni!
 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr532675556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2011.02.21. 01:04:35

"Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül." - Széchenyi István

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.21. 13:43:08

A városházán még mindig nem pedzik a "civil kontroll" jelentéstartamát. EU sem azért részesíti előnyben a civilek által támogatott beruházásokat, mert jó neki, hanem, mert így netán a későbbi felhasználók is kifejthetik a véleményüket.
Szóval: az említett bizottságban gyakorlatilag senki nem jár MINDEN nap kerékpárral MUNKÁBA, ÉLETVITELSZERŰEN. Oké, nyugodtan gyalogoljon, autózzon, tömegközlekedjen, meg ahogy jól esik neki. De akkor, ha van két terv és költségek, illetve civilek véleménye alapján az egyik tűnik elfogadhatónak, akkor miért a másikat választják?! Mert szakmai indokuk nincs, csak megy a trollkodás, hogy a "részeg agyamputált biciklis megy a Kárász utcán a járdán" ja bocs, most itt is járdára akarják terelni pont egy kocsma elé...

ex-dr. vuk 2011.02.21. 14:58:35

@sirdavegd:
igen ezt nem ertem en sem, hogy a karaszon a biciklis az fuj (oke, legyen fuj, ertheto), de akkor a kalvaria 2 meteres jardajan miert lesz kotelezo? Ott mer nem fuj?
Szoval esz az nem sok van a fejekben.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.21. 15:05:23

@vuk_:
Az hagyján, de amikor okos népek a TLK tilos szakaszát járdásítanák be alig 5 perccel azután, hogy a kárászos járdázósok vérében fürdenének, na ott már venném elő a "háromszög alakú lyukba a háromszöget, a négyzet alakúba a négyzetet dugjuk" című készségfejlesztő játékot. Értem én, hogy kognitív disszonancia, de ekkoránál még keresse fel pszichológusát és tűzszerészét...

ex-dr. vuk 2011.02.21. 17:39:39

@sirdavegd: de nezd, azt kell hogy mondjam, hogy a varosvezetes kovetkezetes: mindig egyetlan szakasznyi atvezetes hianyzik ;)
Lasd nagyon sokaig Rokusi sulinal, most az anna kut elott hianyzik egy szakasz, a Kalvarian is pont az utolso utcaszakasz nincs meg. :D
Igy szep az elet.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.02.21. 17:45:11

@vuk_: A kutyám is mindig az utolsó borsószemet szokta ott hagyni a levesből az edény alján...

Ma Baker 2011.02.22. 16:08:25

Itt vannak a döntéshozók mailcímei, meg lehet nekik köszönni:

aurel.ivanyi@gmail.com
kalmarf@tiszanet.hu
nagy.sandor@fidesz.hu
sajto@bnl.hu

ifj. Nagy Gábor 2011.02.22. 16:39:07

@Ma Baker: Az egyik cím rossz!! Az egy másik Nagy Sándor, a bizottsági alelnök címe inkább ez: nagy.sandor@szeged.eu

Jóskapista 2011.03.02. 19:21:23

Egyáltalán nem ostobaság, amit Nagy Sándor mondott arról, hogy vannak, akiknek a gyaloglás sokkal nehezebb, mint a biciklizés. Ez egyáltalán nem a részegekre vonatkozik, hanem a mozgáskorlátozottakra. Gyalogolni sokkal nagyobb erőfeszítés, mint a kerékpárt tekerni.

CsImi 2011.03.02. 22:39:34

@Jóskapista: A rámpa fölvisz a földutas töltésre, de a kerékpárút nem érhető el vele.

CSI

Jóskapista 2011.03.07. 19:10:32

@CsImi: Ez részletkérdés. Én csupán a félreértelmezésre kívántam rávilágítani.