Egyre kevesebb a szegedi nindzsa, vagyis a kivilágítatlan, sötét biciklis. Pénteken rendezték a Critical Mass felhívására I. Országos Biciklilámpa-számlálást. Országszerte önkéntes aktivisták számolták meg a bicikliseket este 7-től 20 percen keresztül, aszerint, hogy hányan voltak teljesen kivilágítva, vagy csak félig, vagy semennyire. Szegeden 11 helyszínen számoltak meg összesen közel 400 kerékpárost, akiknek 61 %-a teljesen ki volt világítva.

Az idősek és a kisgyermekkel közlekedők rontották az arányokat, a fiatalabb korosztály, egyetemisták javították. A számolások alapján úgy tűnik, a belvárosban nagyobb a kivilágítottak aránya. Szeged eredményei valamivel jobbak az országos átlagnál, szinte megegyeznek Budapestével. Debrecenben viszont sokkal rosszabb arányok jöttek ki, igaz kisebb mintából: ott a biciklisek 37%-a teljesen sötét. A kistelepülésekről kevés adat származik, viszont ezek szinte mindegyike magas nindzsakoncentrációt mutat, arányuk 60% körüli, aki tehát a rejtélyes sötét anyagot keresi, faluhelyen megtalálja.



















A kerékpárosok számának növekedésével párhuzamosan nő a kivilágítottság városunkban, amely vélhetőleg több mindennek, így a rendőri ellenőrzéseknek, és a kerékpáros aktivisták tevékenységének is köszönhető. Összehasonlításul: 2007-ben a megszámlált szegedi biciklisek 38%-a egyáltalán nem, 27%-a pedig csak hátul használt világítást.

Helyszín Kivilágított Csak elöl Csak hátul Ninja Helyszíni össz. kerékpárosszám
József Attila sugárút 110-120. közt 12 2 1 6 21
Székely sor X Temesvári krt. 11 3 10 0 24
Petőfi Sándor sgt. (Moszkvai krt.) 26 7 5 15 53
Sárkány u. (Földmíves u.) 11 1 2 4 18
Anna-kút 36 1 3 7 47
Radnóti Miklós Gimnázium 50 6 3 12 71
Belvárosi híd 35 8 7 7 57
Csillag tér (Budapesti krt.) 13 4 2 11 30
Fő fasor és Temesvári körút kereszteződése 14 1 1 4 20
Kossuth Lajos gigakörforgalomnál 3 1 1 4 9
Dugonics tér (Petőfi Sándor sgt.) 31 6 3 6 46
Összes: 242 40 38 76 396

 

A délmagyar.hu írása a számlálásról: itt.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr832777207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.