Kerékpáros napot rendeztek szombaton, mellyel egybekötve átadták a megyeháza dolgozóinak pályázati pénz felhasználásával elkészült kerékpártározóját. Fullextra 10 millió forintból, zuhanyzó, kóddal védett zár, fordított U alakú vasak várják a biciklivel munkába…


Idén is lesz az Autómentes nap, vagy legalábbis amit így hívnak. Szeptember 22-én, csütörtökön 18:00-tól lesz Szegeden a hagyományos kerékpáros felvonulás, amely ezúttal is a Dóm térről indul, ám újdonság, hogy Újszegeden, a Liget tisztásán ér véget. Az idei őszi CM…


Akármekkora felfordulás van a Belvárosban, hiába van mesterséges dugó a Belvárosi-hídon, a fiatalok kedvét nem tudták elvenni, és ismét megrendezésre kerül a Szegedi Ifjúsági Napok, ahová bulizni vágyók ezreit várják. És tavaly rengetegen látogattak ki kerékpárral, és úgy…


Úgy gondoltuk, megkönnyítjük a szegedi, illetve csongrád megyei biciklis programok, túrák, CM-ek, közös tekerések időpontjainak követését. Ezért létrehoztunk (vagyis atomboy létrehozott) egy naptárat, amibe beírjuk a tudomásunkra jutó, és szerintünk a blog profiljába illő…


Most vasárnap egy napra megnyitják a hármashatárt Kübekházánál, ennek apropójából biciklitúra indul Szegedről a Torontál térről (Belvárosi-híd lába) reggel 8-kor. A túra 3 országot is érint, útlevél vagy személyi igazolvány kell. Kübekházán kolbászfesztivál lesz, de…


Végre itt a tavasz, és egyre többen biciklizünk a városban. Szeretnénk ezt megünnepelni, és egyben kényelmes, gyors és biztonságos szegedi kerékpározásért demonstrálni egy nagy, közös tekeréssel. Szóval április 22-én a Föld napján 17 órától CM!!! Indulás a Dóm térről,…


Ezzel a címmel nyílik Fenyvesi Anna fotókiállítása február 17-én 19 órakor  Grand Cafe-ban, és március 16-ig tekinthető meg. A tárlaton a világ számos pontján készült fényképek lesznek láthatók. Készítőjük városunkban lakik, és télen-nyáron kerékpárral jár.…


1 komment

Címkék: programok

atomboy 2011.01.07. 23:30

Flatland Alleycat 2

Január 15-én ismét összegyűlnek a kerékpárosok fenegyerekei Vitéz utcában, hogy megmérkőzzék egymással az alleycat-n, illetve más versenyeken. A facebook-on található felhívás szerint e pillanatban majdnem 150-en lesznek. Ki versenyzőként, ki nézőként. Este meg feregetes bulit…


atomboy 2011.01.01. 21:56

Naptár

Programajánlókat a címre várjuk.


komment

Címkék: programok

Akik szeptember utolsó szombat délutánján Szeged utcáin jártak, és szemfülesek voltak, észrevehették, hogy a megszokottnál több lelkes fiatal suhant nem éppen szokásos kerékpárján. Vagy esetleg aki este az Árvízi emlékmű mellett haladt el, láthatott két keréken szobrozó…


4 komment

Címkék: programok

Bizonyára emlékeztek a tavaszi sikeres kampányra, Szegeden is rengetegen éltek a lehetőséggel. Ennek hatására idén ősszel is megtartják a kampányt. A BAM célja, hogy megtapasztald, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon. A verseny…


2 komment

Címkék: programok bam

 Ingyenes, őrzött kerékpártározót üzemeltet a Magyar Kerékpárosklub a Szegedi Ifjúsági Napokon. A bringákat a Torontál téren hagyhatják a résztvevők, és onnan a Belvárosi-híd alatt átsétálva lehet bejutni a rendezvény területére. Sirdave, az éjjeli ügyeletes…


A Szegedi Kerékpáros Sport Club szervezésében 8. alkalommal rajtolt el ma délelőtt a Tisza Maraton szabadidős kerékpáros verseny a Huszár Mátyás rakpartról. A rajtot egy kisebb „felvezető kör” előzte meg a városban, amely a Tisza Lajos körúton vonult el, majd 10…


Július 10-én, szombaton 9-től 12 óráig ingyenesen regisztrálja a kerékpárokat a Magyar Kerékpárosklub szegedi szervezete a Széchenyi téren, a sétányon átvezetett kerékpárút mellett. Ugyanitt lakatolási tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők.   A regisztrációkor a…


Kakaós csigával és meleg teával vendégelte meg hétfő reggel 7-9 óráig a biciklizőket a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Alapszervezete a Dóm téren. Akinek hiányzott az előírt kötelező küllőprizma, az most a Klub jóvoltából kapott egyet. A hűvös idő dacára számtalan ember,…


A tavalyi sikerre való tekintettel idén is indul a Bringázz a Munkába kampány, melynek célja, hogy megtapasztald Te is, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon.    A verseny nem bonyolult, mindössze annyi a teendő, hogy március…


Idén másodjára kerül megrendezésre a Szereld magad! című program, ezúttal március 19-21-ig a Dóm téren. Lesz többek közt kerékpárszerelés, ingyenes kerékpár-regisztráció, kerékpáros biztonsági tanácsadás, KRESZ-teszt, és bringás ügyességi verseny.HNÜEM - „Hogyan…


süti beállítások módosítása