2020.01.19. 20:21
Szeged úgy lesz a legzöldebb magyar város, hogy autókba fullad
Botka László polgármester az index interjújában elhangzott azon kérdésre, hogy autómentes lesz-e a szegedi belváros, lényegében azt felelte, hogy NEM. Vagyis ezt nem mondta ki, csak, hogy büszke arra, hogy Szeged a legzöldebb város, és itt a legnagyobb a kerékpárral járók aránya magyar települések közül (ami így nem igaz, legfeljebb a nagyvárosok körében nézve). Aztán elmondta, hogy erőszakkal tömegközlekedési kultúrára váltásra kényszeríteni tömegeket nem lehet és nem is érdemes. Szerinte a kerékpározás és a tömegközlekedés fejlesztésével lehet az autózókat váltásra ösztönözni, majd elmeséli, hogy több tízmilliárd forintot költöttek a tömegközlekedés fejlesztésére, felújították és bővítették a villamos- és trolihálózatot, és ezt folytatnák, teljesen elektromossá tennék a szegedi tömegközlekedést, fejlesztenék a kerékpározást. Bízik benne, hogy ezekkel még több ember választja autó helyett a tömegközlekedést és a biciklizést.
Lugas utca. Az új, alacsonypadlós trolik is vánszorognak a dugóban. A biciklisek már a járdára menekültek.
De vajon mire alapozza ezen bizakodást? A felmérések szerint az autózás aránya nem csökkent a 10-es évek első felében, a biciklizés aránya viszont tényleg nagyot nőtt, a tömegközlekedésé pedig nagyot csökkent. Miközben egyre kisebb buszok járnak, egyre kevesebb utassal, aközben a lakótelepeken építik a parkolókat, olykor fák kivágásával is. A tömegközlekedési fejlesztések mellett óriási autós körforgalom épült Rókuson, négysávúvá tették a Vásárhelyi Pál utcát, komoly forgalomcsillapításra nemigen került sor sehol, csak díszburkolásra. A díszburkolt gyalogos-biciklis zónákban látványosan nem ellenőrzik és büntetik az áthajtó, parkoló, nem ritkán arrogáns autósokat.
Az Eötvös utcán és a JATE mögött folyamatosan közlekednek az autók az előttük andalgókra motort bőgetnek. Van, hogy teljesen végigparkolják az utat, például az óvodánál. Látványosan nem tesz ez ellen senki, semmit.
Az autózás szent tehénként kezelése meghozta hatását, néhány napja megjelent a Délmagyaron és a szegederen, hogy 2015 óta, vagyis mindössze 4 év alatt döbbenetes mértékben, majdnem 14 ezerrel nőtt az autók száma Szegeden 47-ről 61 ezerre. (a környező településekről beingázók autói, és az átmenőforgalom ebben még nincs is benne!) A legutóbbi felmérés szerint az autózás aránya növekedni kezdett a közlekedésben, míg a tömegközlekedésé tovább csökkent. Az utcákon járva látványos, hogy milyen sokan vánszorognak dugóban, és milyen problémákat okoz a parkolás, a város levegője gyakran szmogos.
A sikeres és tényleg élhető európai városokban az alternatív közlekedési módok fejlesztéseit rendre az autózás korlátozása kíséri, behajtási díj, autómentes városmag, a városrészek közötti forgalom külső gyűrűre terelése, magasabb parkolási díjak, lezárt rakpartok formájában. Nálunk kb. semmi, mert a vezetésünk abban bízik, hogy attól, hogy a buszt nem dízel hajtja, hanem villany, az addig autózó választópolgárok önként és boldogan megrohanják a buszokat. A fentiek tükrében fájó ez a naivitás: hiába az elköltött több tízmilliárd forint, az eredmény, az, hogy kiürülnek a buszok elárasztják a várost az autók. Ha pedig az autókat nem lehet kiszorítani a szűkké vált utakról, akkor nem nehéz megjósolni, hogy mi vár ránk: ritkuló (elektromos) buszjáratok, zsúfolt utak, szétterülő város, több közúti baleset és elnéptelenedő szép, új uniós kerékpárutak. Ugye ezt nem fogjuk hagyni?
Magyarország legforgalmasabb kerékpáros útvonala hónapokig zárva a kerékpárosok elől, kerülőút pedig nincs. Van, mikor autószalont telepítenek az önkormányzati rendezvényeken a biciklisek útjába. Amikor nem uniós pénzeket kell beruházásokra költeni, a kerékpáros közlekedés huszadrendűvé válik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zoltán Lukács 2020.01.20. 08:45:00
Kivlov 2020.01.20. 09:13:17
Túl jól él a nép, túl sok az autó. És a települések úthálózata jellemzően nem ekkora forgalomra épült.
nemecsekerno_007 2020.01.20. 09:44:59
Muhahahaha!!!! :)))))
E.T.A. 2020.01.20. 09:52:16
Ez a felelőtlen kivagyiság az oka, hogy reggel bedugul a város, a Belvárosi hídon reggel 6:30 és 9:00 között csak vánszorog a troli és a busz. Pedig Szeged tömegközlekedése jól szervezett, és bicajjal vagy gyalog is max 15 perc alatt ott vagy bárhol a városon belül.
szalmakazal 2020.01.20. 10:00:09
gauchos 2020.01.20. 10:17:14
Ilyen sok lusta, igénytelen, kövér disznó nincs máshol Európában, mint hazánkban. 2012-hez képest szemmel láthatóan, jelentősen több az autó az utakon. Én minden nap végigtekerek a belvároson, Szeged egyik szélére, ez 11,5 km. Amikor kivételesen szervizben volt a bringám és egy kollégám autójába beültem, bizony nem sokkal, max. 4-5 perccel volt rövidebb a menetidő a délutáni csúcsban! Ha fordítva lenne, azaz a belvárosban dolgoznék, akkor szinte biztos, hogy gyorsabb lennék az autósoknál.
Igaz ugyan, hogy egyetemi város, elvileg sok értelmiségivel, de én nem ezt tapasztalom, szarnak a szegediek a környezetvédelemre, függetlenül attól, hogy egyetemi adjunktusról vagy sima melósról van szó. Lusta dögök ezek (tisztelet a kivételnek), nem véletlen van ennyi elhízott disznó ebben a városban is.
Sajnos Botka nem jól kezeli a helyzetet, fél, hogy szavazatokat veszít. Bár összességében még mindig jobb egy fokkal, mint ha Hidas Pali bácsit választották volna meg. Én nagyon örülök neki, hogy nem épül 3. híd Szegeden, az még nagyobb forgalmat generált volna. A forgalmat csökkenteni egy módon lehet: az autós közlekedés lassításával, parkolóhelyek számának csökkentésével, lényegében az autósok szívatásával. Erre lenne szükség!
gauchos 2020.01.20. 10:19:03
chrisred 2020.01.20. 10:22:11
gauchos 2020.01.20. 10:24:23
A kollégáim nagy része ennek ellenére is minden reggel autóval viszi iskolába a gyerekét, tovább növelne a dugóban töltött időt, ezzel saját magát is szívatva. Iskolás gyerekek, egyedül is tudnak már gyalogolni, Szegeden többnyire biztonságos város. Kérdem én, mi lesz ezekből az elkényeztett, széltől is óvott gyerekekből? Az életre alkalmatlan, beteges, nyomorult kis csírák maradnak felnőttkorukra is...
Kivlov 2020.01.20. 10:26:02
Kutyát nem érdekli a relatív autószám.
Igenis sok az autó, szemmel láthatóan sok.
Ma már az utolsó, CSP-ből élő rejtett erőforrásnak is kettő van, minden bozótban.
Túl olcsóak az autók, a hitelek könnyen elérhetőek, olcsó a benzin. Túl jól megy a népnek. Aki még lusta is.
chrisred 2020.01.20. 10:27:18
chrisred 2020.01.20. 10:29:26
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_vehicles_per_capita
citrix 2020.01.20. 10:49:10
steery 2020.01.20. 10:49:50
chrisred 2020.01.20. 11:11:49
citrix 2020.01.20. 11:27:59
E.T.A. 2020.01.20. 11:41:50
haXXor 2020.01.20. 11:52:48
Kivlov 2020.01.20. 12:17:21
Akkor tisztázzuk a fogalmakat. :)
Ha körbenézek az nem relatív, hanem szubjektív megállapítás lesz. A relatív az az, hogy valami máshoz viszonyítottan. :D
"Bocs, hogy élek - szólt a pók a légynek..."
igazi hős 2020.01.20. 12:27:46
Tarlós is ezzel próbálkozott, de aztán meghátrált, pedig a budapesti autósoknak jó lenne a dugódíj, mert az ingázó autókat jobban kint tartja, mint a helyieket. Valószínűleg a kormány "vidéksimogató" álláspontja miatt kellett Tarlósnak kapitulálnia.
chrisred 2020.01.20. 12:35:42
Európai téridő 2020.01.20. 13:03:44
2020.01.20. 13:17:28
erol 2020.01.20. 14:19:40
Európai téridő 2020.01.20. 15:07:33
Európai téridő 2020.01.20. 15:08:23
nemecsekerno_007 2020.01.20. 21:04:21
Én a helyükben szabadalmaztatnám :)
Nyunyó33 2020.03.05. 09:39:52
Nyunyó33 2020.03.05. 09:51:49
Ha lehetne képet csatolni ide lenne néhány szép parkolóház képem , de it az url: www.citymediaadvertising.com/project/garage-26-south-miami-metrorail-station/
Utolsó kommentek