Ahogy azt tapasztaljuk, az évek során 1-2 renitens kivételével nagyjából megtanulták a szegediek a Belvárosi-híd közlekedési rendjét. Bizonyos rendezvények, fesztiválok idején (SZIN, grill-fesztivál, majális) azonban a megnövekedő gyalogosforgalom visszaveszi azt, ami az övé volt, még ha nem is szabályos, így jókora a tömeg az északi járdán is, ami kerékpárút. Némelyek szerint ilyenkor más a KRESZ. Meglehetősen furcsa eseményeknek volt részese olvasónk, aki a hídon akart átbiciklizni tavaly május 1-én. A dolog ott kezdődött, hogy lelökték az útra. Megosztotta velünk a történetét.

Kedves Szegedbicaj!


Örömmel fedeztem fel az oldalatokat,mivel rendszeresen kerékpározom. Röviden elmesélem a történetem ami 2010.05.01.-én történt velem a szegedi belvárosi híd kerékpárútján. A Kresz szerint szabályosan közlekedtem a kerékpárúton,mikor észleltem elöttem 3 tilosban sétáló gyalogost. Csengettem,jelezve kiszeretném őket kerülni.

Erre az egyik gyalogos meglökött a karjával,melynek következtében lesodrottam az úttestről, majd uralmamat elveszitve szó szerint átrepültem a szembejövősávba egy autó elé, egyensúlyomat sikerült megtartanom, nem estem el, majd rögtön felmentem a járdára. Mivel a 3 gyalogos tovább ment utánuk kiabáltam, álljanak meg. Nem tették. Ismét rájuk szóltam: "a k***a anyátokat álljatok meg" mert hívom a rendőrséget. Mentek tovább. Ekkor tárcsáztam a 107-t. A híd utcánál sikerült a gyalogosokat kétszeri(!) figyelmeztetésre megállítaniuk. A dologhoz még hozzátartozik,m ivel sem anyagi károm, sem sérülésem nem keletkezett, a rendőrők ki sem akartak szállni az autóból, ekkor mondtam ha nem segítenek hívom a 107-et ismét, végre kiszálltak az autóból mind a négyen. Kértem vegyék fel a jegyzőkönyvet a balesetről és kértem őket büntessék meg a gyalogosokat, cserbenhagyás ill. tilosban közlekedés miatt. Nem tették, pedig az egyik gyalogos elismerte hogy a kerékpárúton közlekedett, de mivel május 1. volt akkor más a Kresz(?) mondta, majd arra a kérdésre miért löktek meg ill. miért hagyták el a helyszínt, a válasz az volt: "azt hittem ,hogy a táskám akarja ellopni ,és azért mentünk tovább,mivel orvos vagyok láttam nem sérült meg,ehhez értek". A rendőrség ezt elfogadta. Megtörtént a baleseti helyszínelés (persze jóval távolabb,mint ahol történt az eset), még 2 járőr érkezett a helyszínre, ekkor már 6-an voltak (csak megjegyzem állítólag kevesen vannak,nem jut minden sarokra 1.no comment.)

Rá kb. 1 hónapra volt egy kihallgatás, melynek "eredménye" az lett hogy ENGEM(!) megbírságolnak 20 000Ft-ra mivel akadályoztam a forgalmat és nekem le kellett volna szállnom a kerékpáról és úgy kikerülni a gyalogosokat, mivel ezt elmulasztottam szabálysértést követtem el. Ezt fellebbeztem, szerencsére sikerrel, de utána jött csak a fekete leves. Bíróság elé kellett állnom, garázdaság miatt, mert a gyalogosok sérelmezték a csúnya beszédet, és hogy én őket mennyire megaláztam, az egyik közülük gyerek korú volt és miattam sírva fakadt, és ezért nekem felelnem kell. Az ítélet ez ügyben a következő volt. Engem mint a balesetet elszenvedő, szabályosan közlekedő személyt írásbeli(!) figyelmeztetésben részesítenek, a gyalogosokat pedig szóbeli(!) figyelmeztetésben annak ellenére, hogy tilosban közlekedtek, ezzel balesetet okoztak majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyták. Ennyi a történetem, szerintem tanulságos abból a szempontból,hogy az ember ne hívja a rendőrséget mert a végén nagyon megjárhatja. Szeretném ha elmondanátok a véleményeteket erről az esetről ill. ha van bármilyen kérdés szívesen válaszolok rá.

 

Köszönettel:M. B.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr812687275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagy.pite 2011.02.24. 17:44:31

bezzeg tényleg a k***a anyjukat

u78 2011.02.24. 17:57:41

@nagy.pite: én voltam az a szerencsés aki ezt átélte.és még nekik áll feljebb.jó,mi?

ex-dr. vuk 2011.02.24. 18:05:32

Egyszeru ez. Legkozelebb utanukbiciklizni, felgyoristani 30-ra, terdet kitartva hatbanyomni a legkozelebbit. Elhajtani.

Aztan kuzdjenek ok.

u78 2011.02.24. 18:16:31

@vuk_: örültem hogy életben maradtam,hajszálon múlt az életem,míg élek nem felejtem el,hogy jöttek mentek az autók,de furcsa hogy aki lefékezett,meg sem állt,hogy mit keresek az út közepén.és persze senki nem látott semmit.csak mondom a fél város kint volt.

ex-dr. vuk 2011.02.25. 13:01:40

@u78: azonnal tanuktol telefonszamot kerni...
persze a rendorseggel sose kezdjen az ember, ezt mar megszoktuk

u78 2011.02.25. 13:30:58

@vuk_: mikor felpattantam a járdára az autók elöl,kérdezték többen is mi volt ez a "manőver",kérdtem őket várják meg a rendőröket,mindjárt hívom,persze ilyenkor már nem láttak semmit,ennyit a segítőkész emberekről.Mint mondtam az egyik gyalogos elismerte az esetet,és a rendőrök mégsem tettek semmit.A másik gyalogos jött a tipikus "hülye biciklis,aki száguldozik"dumával,erre mondtam nézze meg a km órámat,ez rögzíti az adatokat,mennyivel megyek,erre azt mondták ez nem hivatalos(megjegyzem szervizben felszerelt,hitelesített óráról van szó)bármit mutathat,ezt nem is vitatom végül is tényleg neki állhattam volna az úttest közepén babrálni,hogy kevesebbet mutasson.Hozzáteszem 16km/órával mentem.

u78 2011.02.25. 13:38:30

@u78: Itt egy megoldás van,a rendőrség tényleg komoly ellenőrzéseket tartana,azonnal büntetés,semmi ejnye- bejnye,meg előtte bejelenteni a rádióban,tv-ben,újságban hogy most itt és itt leszünk,vigyázzatok,de ha mégsem még ajándék villogót,meg mellényt is kaphatsz.Röhej,sétáló gyalogos a kerékpárúton 20000Ft,zebrán áttekerő biciklis szintén 20000Ft,így kéne,biztos nagyobb rend lenne,mert akit egyszer megbüntetnének az biztos meggondolná máskor szabálytalankodik-e.

szegedbicaj 2011.02.25. 17:11:54

@u78: Amikor SZIN alatt tele volt a bicikliút, az úton mentem, és egy rendőrautó dudált le, ami szabálytalan, ugyebár. Zebrán nem tilos biciklizni.

CSI

u78 2011.02.25. 17:43:23

@CsImi: én úgy tudtam a zebrán csak tolni lehet a kerékpárt.egyébként meg tök mindegy milyen nap van,esetleg van-e vmi rendezvény a városban,akkor is tele van gyalogosokkal a kerékpárút.

Lombos_tuja 2011.02.25. 19:45:16

A híd átalakításakor a járdát a SZUE oldalánál, a zebránál merőlegesen felállított táblával zárták le, hogy gyalogosforgalom tilos (menjenek át a zebrán). A táblát később kidöntötték, majd úgy állították vissza, hogy már nem zárja el a járdát, csak "tájékoztat".
Voltak "tájékoztató" táblák az egykori hídpénzszedő helyeknél, vagyis a bástyák feljáróinál mind a szegedi, mind az újszegedi oldalon, hogy ott ne menjenek föl a lépcsőn, mert kerékpárút. Ezek is hamar eltűntek, pótlásukkal senki nem törődik.
Ez persze nem mentség, csak bosszantó.

Én úgy látom, hogy a hídon közlekedők évről évre jobban megszokják és betartják a rendet - önként, hiszen erre senki nem szorítja rá őket, holott dolga volna.
Az eseted szomorú, és a leírásod alapján felháborító, igazad van - de szerintem ne haragudj tovább, nem érdemes. Alapból hol gyalogos vagyok, hol kerékpáros, hol tömegközlekedő, néha autós is. Az a jó, ha nem vagyok élből haragban "másik" önmagammal. A hídi rendszer egy szükségmegoldás a gyalogosok kárára - remélem, nemsokára láthatok hídi szükségmegoldást az autósok kárára, hiszen ez volna a város érdeke: buszok, kerékpárok az úttesten, gyalogosok mindkét járdán, autók meg a Bertalan hídon vagy a Torontál téri parkolóban.

u78 2011.02.25. 20:32:54

@Lombos_tuja: én próbálok nem haragudni(bár nehéz)1 valamit nagyon megtanultam,soha ne kérjek rendőri segítséget,mert én járhatom meg,mint ugye levelemből ki is derült.Továbbra is az a véleményem a Kresz mindenkire vonatkozik,és ha ne adj isten balesetet okozok az a minimum,hogy a helyszínen maradok,nem 10méterekről megállítom,hogy él-e még az a valaki.Kíváncsi vagyok hogy állapította meg hogy nem sérültem meg,röntgen szemekkel?Egy karcolás is sérülés és még a sokkról nem is beszéltem,de milyen ember(?)az aki balesetet okoz,cserbenhagy majd még neki áll feljebb,még nekem kellett volna elnézést kérnem.Az hogy a hídon hogy van kialakítva a gyalogos ill.a kerékpáros forgalom az egy másik dolog,ennyi erővel sétálhatna az úttesten is,ez nem mentség.

keyser.soze 2011.04.19. 18:41:25

Most olvastam csak az esetet... Pont az ilyenek, meg hasonló akcióik miatt gondolom azt, hogy a ... ....at a rendőröknek korai nyugdijjazást. Büdös neki a munka, és még tizen évekkel korábban abba is akarná hagyni.
Manapság még csak nincs is veszélyben az életük. A börtönőr + tűzoltó más kategória. De mikor hallottunk utoljára olyat, hogy egy rendőrt szolgálat közben lelőttek? És mikor hallottunk olyat, hogy féltek kimenni a vikingek lakta környékre, ezért inkább telibeleszarták az egészet?
Szerintem a rendőrök + vámosok nyuggggggodtan dolgozhatnának 70 éves korukig is. Már ha egyáltalán munkaidőben dolgoznának! Utolsó semmirekellő banda.
süti beállítások módosítása