Sajnos némelyeknek még ma is meglepetés erejével hat, hogy Szegeden sokan kerékpárral közlekednek. Az 1-es villamos felújítására hivatkozással „ideiglenes” buszsávok kerültek kijelölésre a Tisza Lajos krt. mindkét oldalán a Dugó tér és az Aradi Vértanúk tere között. Így már minden adott, van 4 sáv, betonfal, kész az autópálya, csak a biciklisek belerondítanak a képbe.

 

A szegedi kiskörút nevezett szakaszára több tanulmányterv is készült. Végül az látszott megvalósulni, amin a tömegközlekedés előnyt kap, és a biciklisek helyzete is rendezett lesz. Azonban újabb tervek készültek, és a bicikliseket, mit ad isten, kifelejtették a dologból. Újfent kijelölték a buszsávokat, és a bicikliseknek a belső sávban kell tekerniük, ami viszont túl keskeny ahhoz, hogy a záróvonal átlépése nélkül megelőzzék őket az autóisták. Jelenleg mindenki máshol teker, a vehemensebb autózók jobbról előznek. A városüzemeltetés szellemi korlátjánál (értsd: betonfal) még szűkebb a hely.


Miért nem lehet a buszsávban tekerni? Csak. Ez így is marad? Igen, egy darabig biztos. Legkorábban 3 héten belül változhat a helyzet, mikor a közlekedési cégek, a városüzemeltetés, a Környezetgazdálkodás és a Novoszibirszki Bányászok Szakszervezete elmondják a véleményüket, és a Városüzemeltetési és Fejvesztési Bizottság hírhedten felvilágosult grémiuma is igent mond erre az egyébként teljesen evidens kérdésre. Addig még van ideje Dombai Tündének is megírni, hogy mennyire hülyék a biciklisek.


A ferde parkolók maradtak persze, így az oda be- és kiállók is feltarthatják a buszt, a taxik, motorosok is mehetnek a buszsávon, a betegszállítók, kukások is, csak épp a biciklisek nem. Arról persze diszkrét csönd van, hogy mi lesz, ha körút bedugul. A biciklisek is araszolnak a forgalmi sávban az üres buszsáv mellett?


A kiskörút középső szakaszáról évekkel ezelőtt kitiltották a kerekezőket, a most átalakított szakaszon küzdeni kell, hogy ne a belső sávban kelljen az ideges autósok és a buszok között tekerni. Az Anna-kút és a Novotel közötti szakaszon pedig majd épp csak előzni nem lehet majd a kerékpárosokat. A forintszázmilliók ömlenek, a biciklisek meg szopnak a „magyar Amszterdamban.” Míg a budapesti kiskörúton épp az új biciklisávokat ünneplik, a világ nagyvárosaiban a buszsávokban gond nélkül járnak a biciklisek, addig kicsiny városunkban lassan kiszorul a legpraktikusabb és környezetkímélőbb közlekedési mód a belváros ütőeréről. 
 

A KRESZ a buszsávról:

"(8) Az autóbusz forgalmi sávban
a) a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros, (szerk.: nincs erre utaló jelzés)
bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt
bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,
bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,
bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,
bc) a betegszállító gépjármű,
bd) a személytaxi,
be) a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár
közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve - nem hajthat rá."

***

Érdekesség, hogy a buszsáv táblák kinn vannak, de a ferde, és a párhuzamos parkolást egyaránt engedő parkoló-táblák is. Ettől függetlenül a buszsávban parkoló Suzuki Swift tulajdonosának lesz pár kellemetlen perce, amikor nem találja a rendőrség által elszállítatott járművét. 
 

Budapesten közös busz-kerékpár sáv van az Alkotmány utcán, a Thököly úton és a Podmaninszky utcán is.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr322973907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2011.06.11. 14:45:46

Meg kene csinalni, hogy amikor epp egy rendor arra jar beallni 10-zel a belsobe, aztan lesni a hatast :)

Lombos_tuja 2011.06.11. 15:06:17

Nagyon profi írás, telitalálat a képsor és a videó, gratula! (A forgalmászoknak kevésbé.)
Nem működik a Bp. kiskörutas link, ha lehet, kérjük javítani - addig is a böngészőben a sor elejét törölve a "criticalmass"-ig meg lehet nézni.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2011.06.11. 15:15:40

@Lombos_tuja: A linket javitottam.
Egyebkent, itt egy masik CM-s topik, joval tobb bringasoknak is nyitott buszsav van, mint gondoltunk: criticalmass.hu/forum/20110608/buszsavok-budapesten

Es ugy nez ki, pecsi kollegak is szeretnenek, ha egy ottani buszsavon is lehessen tekerni. Ugy nez ki, Szeged iranyitoi nem akarnak halado szemlelettel foglalkozni, inkabb maradnak Balkanizmusban.

bbandi 2011.06.11. 19:13:28

Félek tőle, hogy egy kerékpárral behajtani tilos lesz a vége.

pcmci 2011.06.12. 00:35:10

a 11. kép a Thököly úti buszsávról talán nem a legjobb példa, mert ha jól látom a helyszínt, akkor a következő sarkon ki is van rakva a kerékpárral behajtani tilos. cm-en volt is korábban erről blog bejegyzés (criticalmass.hu/blogbejegyzes/20100514/bringasbarat-thokoly-ut-elt-hat-honapot), miszerint a hivatalnokok szerint olyan nagy a Hungária körút, hogy ha sárgára vált a lámpa, a kerekesek nem érnek át a keresztező forgalom indulása előtt. így kerékpárosoknak jelző lámpa helyett inkább kitiltották őket az ominózus szakaszról. bár rég jártam arra, nem hiszem, hogy azóta változott a helyzet...

Húzzunk bele! 2011.06.12. 09:30:41

@pcmci: Igen még mindig kint van a tábla, igen valószínű, hogy ott mindenki áttolja a járdán:) És a városvezetés nem balkáni, hanem szabad gondolkodó, mindenki ott megy ahol tud:D

szegedbicaj 2011.06.12. 09:45:47

@pcmci: Ez egy kisváros, itt mindenkinek több joga van, és több kötelezettsége... a többieknek. És erre figyelnek is. ;)

CSI

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.06.14. 23:26:57

Zseniális. Ignoble esélyes műalkotás.
süti beállítások módosítása