Emlékeztek még a játékra? Egy papírra felírunk számokat, majd összekötögetjük azokat úgy, hogy a korábbi összekötéseket nem szabad a ceruzával, vagy tollal érinteni. A végén mindenféle fura, kacskaringós vonal lesz a lapon. A szegedi polgármesteri hivatali „szakirodák” munkatársai továbbra is a girbe-gurba vonalak bűvöletében élnek, gyerekes játszadozásukat közlekedésszervezésnek hívják.

A Rókusi körúton villamos épült, és hát nem sikerült minden tökéletesen, ha finoman akarunk fogalmazni. Még egy óvodás is jó eséllyel megérzi, hogy valami nincs rendben, ha előtte néhány centivel autók húznak el, mögötte meg néhány centivel a villamos, vagy hogy biciklivel az autósok kanyarodó sávjában kell várni a zöldet (Körtöltés utca), és csak a jó Ég tudja miért nem tűnt föl ez például a tervezőknek. A szűk járdaszigetek, az idétlen bicikliutak közepükön villanyoszlopokkal, a jelzőlámparengeteg a sunyi csapdáival, a bicikliseknek sosem átváltó autóérzékelő lámpák, az araszoló villamos, ilyesmik dicsérik a körút átépítőit, akik az autózók kényelmes közlekedésén kívül jószerivel semmivel nem foglalkoztak.

Korábban megírtuk, hogy a gigakörforgalomnál biciklivel átkelni 5 perc, és a darázsoszlopról is megemlékeztünk. A bohóckodás azonban nem ért véget. Noha a sárga festék állítólag nagyon drága dolog (főleg, ha a biciklisek előnyére kell valamit felfesteni), de a Rókusi körúton láthatóan futja pénz a tyúkbelezésre, merthogy már sokadik idiótábbnál idiótább festésvariánst láthatjuk azokon a járdákon, amikre a biciklisek gettóit kijelölték. A Szatymazi utcánál a darázsoszlop körül jelentek meg mindenféle vonalak, újabban a Vértói útnál is pingálgattak, így pl. a telefontorony felől jövo bicikliseket tökéletesen rávezetik a zebrára, a megállás helyét jelző vonal a kerékpárút teljes szélességében terpeszkedik.

Ha még akadna olyan közlekedő, aki a józan paraszti esze és életösztöne hiányában megpróbálná a városüzemeltetők talányos jelzéseit követni, az a Kisteleki utcától a Szatymazi utcáig tartó szervizút-szakaszon ámokfuthat. Miután kiderült, hogy a tervező elnézte a kerékpárút szélességét, ami így csak gyalogút lett, a szervizút ezen szakaszára biciklis piktogramokat festettek föl. Igaz, csak az egyik oldalra, viszont oda a műszaki előírásokban és a KRESZ-ben nem létező kétirányú nyilakat fújtak, hátha majd a menetirány szerinti bal oldalon a parkoló autók mögött közvetlenül mennek majd a biciklisek a biztonság és a kiszámíthatóság jegyében, persze.

Jó dolog lehet közlekedésszervezőnek lenni a városházán. Biztos állás, tuti kereset, és semmi felelősség. Gyakorlatilag bármit el lehet rontani, bármennyi pénzt el lehet szórni, ha valami baj történik, úgyis a közlekedők felelnek majd, mert nem követték a szabályokat. A tyúkbelezés pedig klassz dolog, de nem lehetne papíron játszani otthon, a város útjai helyett?


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr74660506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tyúkbelezik a szegedi önkormányzat 2012.07.17. 14:15:01

A szegedi polgármesteri hivatali „szakirodák” munkatársai továbbra is a girbe-gurba vonalak bűvöletében élnek, gyerekes játszadozásukat közlekedésszervezésnek hívják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.07.16. 20:53:41

Nem értem, min csodálkoztok?

2012.07.16. 21:01:00

@Dova: A lenti képen látható gyalog- kerékpár út tábla jogerős, megtámadhatatlan bírósági végzés szerint nincs elforgatva és érvényes a Rókusi körúti járdára.

picasaweb.google.com/lh/photo/JG32I2j8tS6vfUAVRYUGplMjYpjxInTdNiEAhvPeZco?feat=directlink

szegedbicaj 2012.07.16. 21:28:24

@Dova: Ehhez képest KRESZ 10. §

"(3)30 A jelzőtáblákat - a (4)-(7) bekezdésben említett kivétellel - az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el. A jelzőtáblát a bal oldalon, vagy az úttest felett megismételhetik. A jelzőtábla jelzése - a (4) és (5) bekezdésben említett kivétellel - a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik."

Ezen mi nem egyértelmű? Joghalál. Szégyen.

CSI

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.07.17. 00:19:43

Látom Szegeden központilag támogatott a Street art. ;))

ex-dr. vuk 2012.07.17. 10:05:55

Egy kis adalek az idiota tablazashoz, szoreg felol jove a csanadi utca keresztezodesenel "kerekparut vege" tabla van. Ezzel szemben elsobbsegadas kotelezo es sargakockas atvezetes.
El kellene donteni, hogy akkor most mifax van ott, nem?

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.07.17. 17:18:18

"Igen: integrálni kell a világmindenség grandiózus egyenletét. Igen: ki kell egyenesíteni a vadság görbéjét, érintőlegesen – aszimptotikusan – egyenessé. Mivel az Egységes Állam vonala az egyenes. A magasztos, isteni, pontos és bölcs egyenes vonal – minden vonalak legbölcsebbike… "
Jevgenyij Zamjatyin