fejlec.jpg

A 10 éves jubileumi év második, őszi felvonulásáig már csak néhányat kell aludni. 2016. szeptember 25-én vasárnap 15 órakor ugyanis elstartol a Critical Mass Szeged, amely ezúttal a belváros kerékpárosbarátabbá tételét tűzte célul. Úgy néz ki, a tavaszi zimankó nem ismétlődik, igazi, kellemesen langymeleg őszi idő várja a nyeregbe pattanókat. Hívjatok rokonokat, barátokat, kollégákat, ismerősöket, öltözzetek vicces ruhákba, a CM Ti vagytok, Ti teszitek naggyá és vidámmá! Nézzük a tudnivalókat!

Mottó – Bringásbarát belvárost!

A fölvonulással föl szeretnénk hívni a döntéshozók figyelmét, hogy komoly anyagi ráfordítás, nagyobb beruházások nélkül is sokat lehet tenni azért, hogy a belváros bringabarát legyen, vagyis biztonságosan, kényelmesen és gyorsan el lehessen jutni benne bárhová kerékpárral. Néhány táblával engedni lehetne ott a biciklizést, ahol most még tilos (pl. Zrínyi utca), kétirányúvá lehetne tenni a kerekezőknek ma még egyirányú utcákat (pl. Takaréktár utca, Kazinczy utca) gyalogos-kerékpáros övezeteket lehetne még kijelölni (pl. Széchenyi tér, Deák Ferenc utca) és sok kerékpártárolót lehetne még kihelyezni. A bringásbarát belváros azt üzeni az embereknek, hogy „ha csak tehetitek, közlekedjetek itt kerékpárral, minden adott hozzá”. Ezzel nem csak a belváros életszínvonala nő (kevesebb zaj, bűz, viszont több hely), hanem növekedhet a vendéglátóhelyek, üzletek forgalma is!

Program és muzsika:

A vonulás délután 15 órakor indul. Előtte is ki lehet már jönni a térre, lehet matricát szerezni, nem csak a mostani felvonulás matricáját, de még a tavasziról is maradt. Aki korábban jön, nagyobb eséllyel szerez matricát. :)  Ezúttal is kinn lesznek a koraszülöttmentők, akiknek meg lehet majd nézni a mentőautóját, és egyúttal  helyben adományozni is lehet részükre.

Muzsikál a gyülekező alatt a Drasztik zenekar, a menet közben  egészen döbbenetes módon több váratlan helyen is fölbukkan a Babérlevél Popduó, majd a célban KomfortZóna kedveskedik a résztvevőknek élőzenével.

Start, útvonal:

A menet ezúttal is a Dóm térről indul, és a lenti térképen látható útvonalat járja be. Kárpótlásul a tavaszi vacogásért ezúttal kicsit hosszabb lesz az útvonal, kb. 15 és fél  km, ezen távot családoknak is tartható, kényelmes tempóban teszi meg a menet, az érkezés fél 5 - 5 körül várható a Dóm térre. Bringaemelés lesz a rakparton, a hidakon, valamint a menet végén a Dóm téren.

terkep.jpg

Üzemi megállások:

A korábbi évekhez hasonlóan előfordulhat, hogy a menetoszlop tömörítése, a rendezők mozgatásának segítése érdekében lelassul, vagy megáll a menet. Ha valaki bringával kerül dugóba a CM-en, az kiváló alkalom a barátokkal való beszélgetésre, szelfik készítésére és megosztására, vagy egy kis ásványvíz megivására, szóval csomó hasznos és kellemes időtöltésre, úgyhogy használjátok ki! :)

Időjárás:

Ezúttal is megrendeltük a jó időt a Kálvária sugárúti HAARP antennásoktól, akik órákon át zokogtak,  hamut szórtak a fejükre, és kukoricán térdepeltek a múltkori időjárás miatt, ezzel elnyerték bocsánatunkat.   Szóval szinte teljesen biztos, hogy kellemes, szép, őszi idő lesz, és nem lesz eső. Olyan rossz, mint tavasszal, úgysem tud lenni, egy vékonyabb pulcsi azért lehet a táskában. Egyedül heves zivatar, tornádó, hóvihar, szökőár, vagy árvíz esetén lesz lefújva a rendezvény. (Ha így lenne, az esemény Facebook-oldalán értesítünk mindenkit.)

A rendezők kérik:

A menetet a rendőrség és a városőrök segítségével a rendezői alakulat biztosítja, a főbb kereszteződéseket lezárva, és a sávban maradást segítve. Aki nem rendező, az lehetőség szerint ne viseljen láthatósági mellényt, hogy a rendezők jobban észlelhetőek legyenek a tömegben. A gyülekező alatt töltsük ki a rendelkezésre álló helyet, figyeljük a rendezőket, akik jelzik, hogy mikor, merre hagyjuk el a teret. A menet végén lesz egy nagy közös bringaemelés, aki csak tud, menjen beljebb a Dóm téren, hogy mindenki beférjen.

Ittasan, vagy bódultan senki ne vegyen részt a rendezvényen! Reklámozás, kampányolás szigorúan tilos! 

A rendezvényen készült felvételeket később se használja senki reklámozásra, vagy kampányra. Senki ne menjen a szemből jövők sávjába, és a villamossínekre se! Ne járdázzatok, a rendezőkre hallgassatok. Ha jön a mentő/tűzoltó, kiabáljátok, hogy mentő/tűzoltó, közben pedig irtózatosan gyorsan engedjetek utat az embereken segíteni igyekvőknek.

Néhány helyen át fogjuk engedni a tömegközlekedési eszközöket. A tömegközlekedés a város másik fenntartható közlekedési módja, amellyel segítenünk kell egymást, ezért megpróbáljuk minél kevésbé feltartani. Ha villamos érkezik a menethez, egy rendező megállítja a menetet, majd mikor a villamos elvonult, a rendező jelzi, hogy lehet továbbhaladni. Mindenki figyelje a rendezőt, és kövesse utasításait. A villamos alatt fekvő ember mosolya sohasem őszinte. Ezt jó észben tartani. :)

Akik autóban ülve várják a menet elvonulását, lehet, hogy tavaly épp velünk bringáztak a CM-en, és lehet, hogy jövőre is ezt teszik majd. Ne legyetek restek fokozni a hangulatot jelmezekkel, dudákkal, csengőkkel, spéci bringákkal (velocipéd, fekvőbringa, tricikli jöhet :)) zenével is akár. Csináljatok videókat, képeket, és osszátok meg a neten, és jelöljétek a #cmszeged taget

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1778890382382759/

Osszátok a MENETINFÓT ezerrel, hogy mindenki értesülhessen a hasznos tudnivalókról, a visszaszámlálás elindult, találkozunk 25-én a Dóm téren!

Autózóknak: az útlezárások kb. 8 - 10 percig tartanak majd. Az emeléseknél tovább kell 1-1 szakasz lezárására számítani. A nyalóka miatt a Kálvária sugárút - Nagykörút kereszteződésben, a cikázás miatt a Széchenyi tér környékén huzamosabb lezárás is előfordulhat. Tolakodni nem érdemes, mert a menetbe senki nem hajthat bele, a beragadó járművekkel blokkolni lehet a menekülő-útvonalakat. Itt-ott lehet, hogy marad menekülő irány, ezért érdemes a rendezőket figyelni. Visszafordulni ér, de a tömegközlekedési eszközöket lehetőleg ne akadályozzák az előrehaladásban. Aki esetleg a menetbe hajt, az rendőrségi intézkedésre és szankcióra számíthat. 

Tömegközlekedőknek: Az útvonallal érintett vonalakon 8-10 perces késések lehetnek, a Belvárosi hídon átkelő járműveknél több. Néhány helyen át lesznek engedve a tömegközlekedési eszközök, főleg a villamosok, ezeken a helyeken várhatóan kisebb lesz a késés. 

Gyalogosoknak: 

A menet elvonulását nekik is végig kell várniuk, kivéve, ha lehetőségük adódik a vonulók veszélyeztetése nélkül átkelni az úttesten.

Kerékpározóknak: 

Nekik is várniuk kell, azonban Ők megtehetik, hogy beszivárognak, és csatlakoznak a menethez. Ezt csak javasolni tudjuk nekik! ;)

Ufóvezetőknek: Mindennemű békés, és célunkkal azonosulni tudó földönkívüli lényt szeretettel látunk, de az ufót a reptéren parkolják le, és kerékpárral csatlakozzanak a menethez. Az ufók sajnos a menetben nem haladhatnak, és fölötte sem, mert zavarják a drónt.


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr6911731921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása