El tudjuk képzelni, hogy hétköznap délután terelőút és előzetes figyelmeztetés nélkül lezárnak egy sugárutat? Szegeden éppen ez történik. A szegedi Dóm téren ezerszám haladnak át a kerékpározók délutánonként, most ezt a forgalmat húzzák csőbe, majd szívatják meg a Szabadtéri Játékok próbái és előadásai ürügyén. A menekülőúton olykor rendőrök vadásznak a biciklizőkre.

Mi bajuk a biciklizőknek már megint?

A Dóm téren halad át a város legfontosabb É-D-i kerékpáros tengelye, ami egyben az ország egyik legnagyobb forgalmú biciklis útvonala, közismerten ezerszám használják a szegediek napi közlekedésük útvonalául. Csütörtöktökön, pénteken, szombaton előre nem ismertetett délutáni időpontban hermetikusan lezárják a bicikliutat, így a tekerők zsákutcába kerülnek. Az Eötvös utcán, a Somogyi utcán nincs menekvés, le vannak zárva az építkezések miatt. Miért nem mehetnek a biciklisek a Zrínyi utcán, ami jó minőségű, párhuzamos utca néhány méterre a lezárt szakasztól? Nos, azért mert ott tilos biciklizni. Azért tilos, mert a szegedi kerekezők (szemben pl. a pozsonyi, vagy bécsi társaikkal) ügyetlenek, bénák, és gonoszak, vagyis miután természetesen halálos balesetet szenvednének elesve a Zrínyi utcán futó villamossínekben, még föl is jelentenék a várost. A városüzemeltetés derék hivatalnokai persze nem tennék ki a bicikliseket, de legfőképpen a várost (és magukat) ilyen veszélyeknek.

A kerékpárosok a szemét lázadók, hát persze...

Az a kerekező, aki bemászik a  csőbe a lezárt 120 méteres szakasz miatt, választhat, hogy negyed km-t tolja a kerékpárját a szűk járdákon, vagy megy, és közel 2 km-t kerül a Vár utca – Széchenyi tér – Feketesas utca  felé, végighaladva visszafelé az egész Oskola utcán, mintegy 8-10 perccel megnyújtva utazását. Van még egy lehetősége, szabálytalanul elmegy a Zrínyi utcán minden probléma nélkül, és mintegy 130 méterrel és legfeljebb 1 perccel többet biciklizve eljut a lezárt szakasz végére.

Az illetékesek nem tudják?

Dehogynem tudják, évek óta fennáll a probléma. Tavasszal a Magyar Kerékpárosklub egy másik rendezvény kapcsán tett javaslatot a városüzemeltetési irodának, hogy a Dóm tér lezárásának időtartamára oldják föl a kerékpározási tilalmat a Zrínyi utcán, amelyre persze semmilyen reakció nem érkezett. Azonban mit ad isten, rendőrök jelentek meg a Zrínyi utcán, hogy elkapkodják a legrövidebb úton kerülni próbáló kerekeseket. Röhejisztánban ez így megy.

Nem lehetne másképp?

A minimum az lenne, hogy figyelmeztessék a közlekedőket az útvonal lezárására. Persze, ha autókkal járnának erre a bölcs, iskolázott polgárok, bizonyosan megtennék, mert aki autóval jár, az számít valamit, a biciklis csak egy agyatlan csalinkázó véglény, akivel bármit meg lehet tenni.

Bár a közlekedésszervezés haladó irányzata, a város közlekedési koncepciója is arról szól, hogy a belvárosban a gyaloglás, a kerékpározás és a közösségi közlekedésé az előny, a belváros szívében futó Zrínyi utca teljes felújítása után is az autós átmenőforgalom és a parkolók dagonyája maradt, dacára, hogy 2 sarokra ott kong az ürességtől a parkolóház. Nyugaton, de már a keleti blokk több országában is evidens lenne, hogy egy ilyen utcában lehessen biciklizni. Szegeden nem az, még akkor sem, ha más útvonal egyszerűen nincs. A városi bürokraták a bicikliutakba általuk állított sötét nyársaktól, a karbantartás hiánya miatti kátyúktól, repedésektől nem féltik a bicikliseket, míg egy kifogástalan burkolatú utcán közlekedéstől igen. Mire gondoljunk ez után, ha nem arra, hogy a kerekezők helyett inkább a saját feneküket féltik a csinovnyikok, és hogy saját nyugodt semmittevésük érdekében a város közlekedését is feláldozzák.


19 komment

Címkék: belváros

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr204694496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2012.08.03. 20:57:38

A Bem utcaban is a sinen tekernek a bringasok. Az meg ott jol van ugy.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.08.03. 23:01:36

Az Európa Bank előtt is csak úgy fröcsögött a vér mikor ott jártam.
picasaweb.google.com/saganbp/Frankfurt#5504654856952026226
Nyilván ez Frankfurt belvárosában lehetséges,de az Aradi vértanúk terén a bölcs döntéshozók nem engedik.

Dova (törölt) 2012.08.04. 01:23:57

Tényleg csak kíváncsiságból kérdem, nem lenne célszerű feljelenteni a várost a diszkrimináció miatt?
...mert ez úgy tűnik, hogy folytatólagosan elkövetett és szándékos károkozás amit művelnek.
Egy próbát igen erőteljesen megérne, ha már a megannyi szép szó, (egyeztetés, javaslat) nem segített eddig.

kovboj1 2012.08.10. 10:47:16

az mindenkinek megvan, hogy a széchenyi tér megint le van zárva? meg csinálják a vásárhelyi pál utcát is, az meg egyirányúsítva van.

szegedbicaj 2012.08.10. 23:07:58

@kovboj1: Vásárhelyin rajta vagyunk. A Széchenyin már meg sem lepődök, de legalább ott van kerülőút.

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.08.10. 23:32:01

@CsImi: Pardon, de epp a kerulout van lezarva. Hid utca az alap.

kovboj1 2012.08.13. 20:51:51

@atomboy: aha én is szembe mentem a rendőrrel...

kovboj1 2012.08.13. 20:57:15

@CsImi: a csúnya ebben az hogy ha a vásárhelyi pál utcáról elterelik az autósokat, akkor azok másfele fognak menni. a minap a kálvária egész keményen be volt dugulva. a végén meg olyan lesz a helyzet amikor az izabella hídnál csinálták azt a körforgalmat és az öthalom utcából is román kamionok fordultak ki.

kovboj1 2012.08.13. 21:04:51

@Dova: öhm eddig úgy néz ki mintha a város többet tenne a biciklisekért mint az ország. EUROVELO pihenőhelyet építettek oda ahova külföldről biciklivel szabályosan csak gyáláról lehet eljutni.

Dova (törölt) 2012.08.13. 21:52:26

@kovboj1: Bár csak ne tenne! Mindenkinek jobb lenne, kivéve persze azoknak, akik elteszik az érte járó támogatást.

szegedbicaj 2012.08.14. 10:21:05

@kovboj1: A mostani építkezések tükrében nem biztos, hogy a jövőben Gyáláról még el lehet majd oda jutni szabályosan...

CSI

kovboj1 2012.08.15. 10:37:16

@atomboy: semmi különös. a feketesasról ráfordultam a károlyi utcára, de a széchenyi térre már nem tudtam bemenni. ötletszerűen elfordultam jobbra a nagy jenő utca felé gondoltam ha szembejön valaki majd mondom neki hogy bocs. de rendőr jött szembe. végülis rendesek voltak aszonták szálljak le és toljam...

kovboj1 2012.08.15. 10:38:52

@CsImi: a szerbiai gyálára gondoltam. arra viszont építik a kerékpárutakat vadul.

szegedbicaj 2012.08.15. 10:41:08

@kovboj1: Én is a szerbiai Gyálára gondoltam, és pont azért, mert vadul építik a kerékpárutat... ;)

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.08.15. 14:36:33

@kovboj1: Jahogy. Miert nem Feketesasrol fordulsz Nagy Jenore?
En ezt hasznalom, amikor Ujszegedre megyek, biztonsagosabb es nyugisabb. Karolyrol atjutni Szechenyire necces, nehez belatni jobbra, aztan nemritkan padok vannak a kijelolt kerekparuton, aztan egy villamossinek kozti remeges utan ujabb szivas Varutcaban, es idegeskedes a hid labanal, hogy fel tudj kanyarodni.

Ezzel szemben Hid utcan nyugis a felgurulas a hidra.

ex-dr. vuk 2012.08.17. 19:00:27

A Dom ter 18:00-kor lezarva, Apathy utcaban tanacstalan bringasok, valamint a Zrinyin vidaman tekerok tomegei talalhatok. Rendorseg nem volt kint, pedig oda akartam menni meginterjuvolni oket.
süti beállítások módosítása