cm 14.09.21. menetinfó cím.jpg

Ismét közeleg a szeptemberi Autómentes Nap, így 2014. szeptember 21-én vasárnap, 15:00-kor indul útjára a szegedi Critical Mass, azaz a kerékpáros felvonulás. Most először indul a menet a Dugonics térről, a mottó pedig ezúttal nem csak a kerékpározást érinti, hanem minden közlekedőt. Hívjatok rokonokat, barátokat , kollégákat, ismerősöket, öltözzetek vicces ruhákba, a CM-et Ti teszitek naggyá és vidámmá! Nézzük a tudnivalókat!

Mottó: „Együtt közlekedünk!”

A napi forgalomban nem autósok, kerékpárosok, motorosok vagy gyalogosok vesznek részt, hanem emberek: szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák, rokonok, barátok, kollégák, osztálytársak, volt évfolyamtársak. Van, aki reggel kerékpárral indul útnak, más buszra száll, és van, aki autóval megy, de a lényegen nem változtat. Ne járművek szerint besorolt csapatok harctere legyen az utca, hanem az a hely, ahol mindenki szeretne épségben, minél hamarabb eljutni pl. a munkahelyére, a boltba vagy haza a szeretteihez. És ahol az emberek figyelnek egymásra és békében együttműködnek, bármivel is közlekednek, s ehhez adottak a infrastrukturális feltételek is. 

Start, útvonal:

A menet ezúttal a Dugonics térről indul, és a lenti térképen látható útvonalat járja be. 14:30-tól már gyülekező lesz, 15 órakor indul a mandula. Aki korábban kijön, és jó sok ismerőst, barátot hoz magával, annak több esélye lesz, hogy menő piros matricát szerezzen. :) Az útvonal 12 km hosszú, ezen távot családoknak is tartható, kényelmes tempóban teszi meg a menet, az érkezés fél 5 körül várható. A tömeg megáll és tömörödik a Kossuth Lajos sugárúton, bringaemelés lesz a hidakon valamint és a menet végén az Árpád téren a Nagyá előtt. Aztán még lesz egy kis program, de erről később.

cm útvonal 14.09.21..jpg

Időjárás:

Jó időt rendeltünk a Kálvária sugárúti HAARP antennásoktól, szóval szinte teljesen biztos, hogy jó idő lesz. Az idei időjárásból kiindulva esőkabátot érdemes elrakni azért a táskába. Ha netán esne az eső, akkor ez lenne 8 év után az első esős CM, és ki akarna kimaradni egy ilyen történelmi eseményből? Még sosem ázott több ezer biciklis együtt Szegeden, esőben különösen érdemes jönni. Azért, ha süt a Nap, akkor sem fogunk búslakodni. Egyedül heves zivatar, tornádó, hóvihar, vagy árvíz esetén lesz lefújva a rendezvény. 

Muzsika:

Lesznek zenei produkciók út közben. Idén is játszik majd a Drasztik Akusztik és a Pakura együttes, és a rendezőkből alakult alkalmi formáció is kedveskedik majd a résztvevőknek, ahogy tud. :)

A rendezők kérik:

A menetet a rendőrség segítségével a rendezői alakulat biztosítja, a főbb kereszteződéseket lezárva, és a sávban maradást segítve. Aki nem rendező, az lehetőség szerint ne viseljen láthatósági mellényt, hogy a rendezők jobban észlelhetőek legyenek a tömegben. A gyülekező alatt töltsük ki a rendelkezésre álló helyet, figyeljük a rendezőket, akik az embereket a Dugonics tér és az Árpád tér irányába terelik, hogy a körfogalom felől érkezők is beférjenek.

Ittasan, vagy bódultan senki ne vegyen részt a rendezvényen. Reklámozás, kampányolás szigorúan tilos! Senki ne menjen a szemből jövők sávjába, és a villamossínekre se! Ne járdázzatok, a rendezőkre hallgassatok. Ha jön a mentő/tűzoltó, kiabáljátok, hogy mentő/tűzoltó, közben pedig irtózatosan gyorsan engedjetek utat az embereken segíteni igyekvőknek.

Néhány helyen át fogjuk engedni a tömegközlekedési eszközöket. A tömegközlekedés a város másik fenntartható közlekedési módja, ezért megpróbáljuk minél kevésbé feltartani. Ha villamos érkezik a menethez, egy rendező megállítja a menetet, majd mikor a villamos elvonult, a rendező jelzi, hogy lehet továbbhaladni. Mindenki figyelje a rendezőt, és kövesse utasításait. „Mi az, nagy, sárga, és fáj, ha a szemedbe megy? … A villamos!” Ezt jó észben tartani. :)

Akik autóban ülve várják a menet elvonulását, lehet, hogy tavaly épp velünk bringáztak a CM-en, és lehet, hogy jövőre is ezt teszik majd. Ne legyetek restek fokozni a hangulatot jelmezekkel, dudákkal, csengőkkel, spéci bringákkal (velocipéd, fekvőbringa, tricikli jöhet :)) zenével is akár. Csináljatok videókat, képeket, és osszátok meg a neten, és jelöljétek a #cmszeged taget! 

cm szív.png

EXTRA PROGRAM – Béke Világnapja!

A felvonulás után a Nagyáruház lépcsőjénél a rendezők, és a résztvevők feliratokat tartanak majd föl egy nagy, közös fotó erejéig, megemlékezve arról, hogy szeptember 21. a béke nemzetközi világnapja. Szóval, aki szeretne egy ilyenben benne lenni (márpedig miért ne?), az ne siessen el a felvonulás végén!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/304901146360603/

Az eseménnyel együtt megoszthatjátok ezt a borítóképet is, hogy mindenki lássa, ott lesztek Ti is, és hátha kedvet kapnak egy közös tekerésre. :)

Autózóknak: az útlezárások kb. 8 - 10 percig tartanak majd.  Az emeléseknél tovább kell 1-1 szakasz lezárására számítani. A Széchenyi tér környékén hosszabb torlódás lehet a menet keringőzése miatt. Tolakodni nem érdemes, mert a menetbe senki nem hajthat bele, a beragadó járművekkel blokkolni lehet a menekülő-útvonalakat. Visszafordulni ér, de a tömegközlekedési eszközöket lehetőleg ne akadályozzák az előrehaladásban.

Aki esetleg a menetbe hajt, az rendőrségi intézkedésre és szankcióra számíthat. 

Tömegközlekedőknek: Az útvonallal érintett vonalakon 8-10 perces késések lehetnek, a Széchenyi téren átkelő járműveknél több. Néhány helyen át lesznek engedve a tömegközlekedési eszközök, főleg a villamosok, ezeken a helyeken várhatóan kisebb lesz késés. Az elektronikus tájékoztató rendszer közli, ha a CM elkezdődött, és amiatt csúszások lehetnek.

Gyalogosoknak: A menet elvonulását nekik is végig kell várniuk, kivéve, ha lehetőségük adódik a vonulók veszélyeztetése nélkül átkelni az úttesten.

Kerékpározóknak: Nekik is várniuk kell, azonban Ők megtehetik, hogy beszivárognak, és csatlakoznak a menethez. Ezt csak javasolni tudjuk nekik! ;)

Birodalmi lépegetőknek: Ha elég nagyot tudnak lépni a felvonulók veszélyeztetése nélkül, akkor átléphetnek a tömegen, ha viszont nem (mondjuk mert kisebbek, vagy mert olajozatlanok az ízületeik) akkor sajnos nekik is végig kell várni a menet elvonulását. 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr916697867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása