Nyilván való, hogy azért nem tudtatok nyugodtan aludni eddig, mert még nem olvastátok a csütörtöki CM menetinfóját. Még 3-at kell aludni, és CM! A menettel kapcsolatos infókat olvashatjátok.


A vonulás a Dóm téren kezdődik 18:00-kor, és kb. másfél óra múltán a Ligetben ér véget. Kerékpáremelés lesz a városházánál, a Bertalan-hídon és a Ligetben, meg ahol még akarjátok, de terv szerint ezek lesznek. Az útvonalat alant láthatjátok, 11,5 km-t tekerünk, rendőri biztosítással. A fontosabb kereszteződéseket a rendezők elit csapata zárja majd le.

Tapasztalataink szerint esténként le szokott menni a Nap, és olyankor sötét van. De azt szeretnénk, ha a CM látszódna, ezért szép, erős fényű lámpa legyen a bicikliken, mert 7-re már sötét lesz. Száraz, kellemes időt rendeltünk, pulóver jól jöhet azért.
Matricát a helyszínen lehet majd szerezni, mivel sirdaveGD csináltatott.


Afterparty:


Bizony, lesz ilyen is, méghozzá a menet céljánál lévő Középfölde nevezetű szórakozóhelyen, Uttamék jóvoltából. Dova filmet vetít, főként CM-es videókat láthattok.

Program:
boc & Piot (iDub+Szkafander - kötetlen elektronika)
Kocsik András (Tripper - world, goa)
Bringás vizuál: Szabad-Tér-Mozi

 

A belépés ingyenes!

 

Autósoknak: nem érdemes autózni a Belvárosban. Máskor sem, autómentes napon pedig pláne. Torlódás lesz az útvonal mentén mindenhol, hogy milyen hosszú, az a többi autóstól függ.

Tömegközlekedőknek: a tömegközlekedési eszközök átengedése adott helyzettől függ. A menet vonulása miatt 5-8 perces késésre kell számítani.

Gyalogosoknak: túl sokan vannak, hogy mindenkit átengedjünk. Ez is helyzettől függ.

A többi kerékpárosnak: sajna nekik is várniuk kell 5-8 percet, de Ők csatlakozhatnak is a menethez!

Repülősöknek: a légifolyosókat a CM nem érinti, úgy tudjuk legalábbis

Vízi járműveseknek: A Tisza keresztezése ezúttal is hídon történik.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr493239705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása