2011.10.04. 19:49
Biciklivel is lehet menni az Árkádba
Megnyílt az Árkád. Azt mondják, hogy a magyarországi vidéki városok között most már Szegeden van a legnagyobb bevásárlóközpont. Arról sokat olvasni, hogy több, mint 1300 ingyenes parkolóhely létesült, arról viszont keveset, hogy milyen biciklitárolási lehetőségek vannak. Mert vannak, méghozzá korszerűek, amiért jár a piros pont. Szám szerint 25 db.
A főbejáratnál, a hátsó bejáratnál, illetve a Bakay Nándor utcán az épület mellett is kihelyezésre kerültek a váz rögzítésére, és így a kerekek kímélésére és a biztonságos rögzítésre alkalmas fémtámaszok. Az, hogy ezeknél mennyi bicikli helyezhető el, az erősen szubjektív, az viszont valószínű, hogy nem lesz elég a kihelyezett mennyiség, mivel már a nyitás előtti napokban mindhez kerékpár volt kötve. A mai nap biztosan nem lesz mérvadó, a fákon is biciklik lógtak, szinte alig lehetett férni a kétkerekűektől, no meg a tömegtől.
Ami még a tározókon túl is mindenképpen pozitív, az új áruházhoz nem vezet kerékpárút, így minden irányból az úttesten lehet megközelíteni. A Gutenberg utcán is lehet menni az Árkád felé, akit leszorítanának, vagy ledudálnának, az azért van, mert a tervező és a városi illetékesek mulasztása miatt az autósoknak az egyik irányból nem jelzik, hogy a bicikliseknek az utca kétirányú, és mert mindenki szereti a másikat nevelni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ex-dr. vuk 2011.10.06. 11:12:46
A legdurvabb, es ahol egy darab sincs a Sagvarinal, ott aztan tenyleg furtokben lognak a bringak mindenhonnan, a korut feloli oldalon az uttest mellett vegig kellene tamasz. A Radnoti mellett is szerintem siman lehetne megegyszer ennyi.
Arkad: 1300 parkolo, 25 kerekpartamasz. Erzitek az aranyt azert, ugye? ;)
Persze ha P+R-nek hasznaljak (amit elobb utobb meg fognak akadalyozni), akkor jo.
uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2011.11.09. 10:56:00
Költői kérdés: vajon nálunk is megy ez a jövedelem szerző tevékenység?
Utolsó kommentek