Előttünk ismeretlen okból úgy döntöttek, hogy a Vásárhelyi Pál utcán az úttest megszélesítésével és így kapacitásának növelésével küzdenek az autósforgalom növekedése ellen. Egyben gondoltak a biciklisekre is, így a 4 sávos út valójában 6 sávos, kerékpársávok is vannak. Kicsit keskeny, kicsit kompromisszumos, de azért a miénk, és azt kell mondjuk, hogy az utóbbi elképesztő beruházásokhoz képest itt nagyságrendekkel jobb körülményeket teremtettek a kétkerekű közlekedésnek.
 
 
A turbó körforgalomnál még nem túl biztató a helyzet, gyalog- és kerékpárút van, rendesen megtűzgélve oszlopokkal, amiket sárga és piros matricák tesznek feltűnőbbé.  Ahol eddig egyszer kellett elsőbbséget adni, ott most háromszor kellhet. A körforgalomban több centis döccenők maradtak, éles kanyarok, és mindenhol alárendeltség vár a biciklisekre. Aztán kiérünk a kerékpársávra, ami egyszerre kerékpárútnak is van jelölve, és ezen már suhanhatunk is. A minősége jóval gyengébb az úttesténél, de azért egész jónak mondható. Itt már nincsenek oszlopok sem, előzni viszont lehetetlen a sávon belül, a szegélyen leugratni meg nem egy életbiztosítás. A buszmegállóknál megintcsak a gyalogosok felületére vannak vezetve a járművek eléggé előnytelen és értelmetlen módon. A Károlyi kolesznál a sáv megszüntetése sem az igazi.
 
A körforgalmat és a buszmegállókat nem számítva irányhelyes és integrált közlekedés valósul meg, vagyis a biciklisek a többi járművel együtt, mindig a menetirány szerinti jobb oldalon haladhatnak, ami mindenképpen előnyös. Sok olyan új létesítmény van a városban, ami helyett még ilyet is sokkal szívesebben láttunk volna. Az elhibázott közlekedéspolitika hatásai azért meglátszottak, több biciklis a menetirány szerinti bal oldalon közlekedett, talán azt hívén, hogy kétirányú kerékpárúton halad. A sok rossz után a jót is szokni kell.

A következő ütemben jövőre a körforgalom és a Kálvária sugárút közötti szakasz épül át, hasonló felosztásban alakítva át az utca közlekedését.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr193472808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-dr. vuk 2011.12.20. 15:59:08

Na de most komolyan miert kellett itt 2x2 sav? Ez itt valami atmeno forgalmat bonyolit?

kovboj1 2011.12.20. 17:40:47

a körforgalomnál én is majnem pofára estem mert oldalra néztem hogy jön-e valaki de csak szemből jött egy padka, és erre azért még én se számítottam. és itt még a körforgalomba se szívesen megyek be a demszki cicik miatt.

Semerreretyó 2011.12.20. 18:32:29

@vuk_: igen, azt bonyolít. elég forgalmas út volt, folyton dugókkal.

nagyon szép lett az új vásárhelyi p. út, inden elismerésem.

Semerreretyó 2011.12.20. 18:34:12

CsImi, szerintem Te meg tanulj meg bringázni. mindenhol padkákat meg akadályokat látsz. egyszer elviszlek magammal a Pilisbe tekerni ;)

ifj. Nagy Gábor 2011.12.22. 14:15:38

@Semerreretyó: Én tekerek minden évben kétszer is a Pilisben.

Csakhogy oda azért megyek, hogy akadályokat, emelkedőket küzdjek le.

A városban alapvetően nem ezért biciklizik az átlagpolgár.

csanadvary 2011.12.30. 15:02:49

A napokban tekertem a Bevásárlóközpontoknál lévő új, széles keró és gyalogúton mikor észrevettem, hogy a szélét már töri a tarack...Elfeledtek a jóemberek betonlapot rakni a szélére!

Gyakorlatilag egy év, és ugyanolyan lesz mint az előző. Akkor minek felújítani?

Dühítő hogy ilyen hülyének nézik az embert. Látszat beruházás az egész...
süti beállítások módosítása