bringás.jpgTöbb ponton is módosult a KRESZ, ami a kerékpárosokat is érinti. Eszerint már nincs zéró tolerancia a kerekezőkre az alkoholfogyasztás tekintetében (főútvonal kivételével), és immár villoghat is a biciklilámpa. A világításnak nem kell a bringán lennie, lehet a kerékpároson is. A módosítást a Magyar Kerékpárosklubbal folytatott egyeztetés (nem, mégsem volt ilyen) előzte meg, a szabályozás életszerűbb lett.

Mivel a kerékpároson is lehet a világítás, és a lámpát csak éjszakára vagy korlátozott látási viszonyokra írja elő az új szabály, így nem kell a biciklin világításnak lennie mindig. Ez jó hír lehet azoknak, akiknek lámpáját nap közben letördelték, és ezért nem tudták biciklijüket szabályosan felszerelni. A lámpa lehet a sisakon, vagy a táska csatján is, a lényeg, hogy jól lássanak bennünket, nem az, hogy színes díszek legyenek a kerékpáron. A láthatósági mellény, vagy fényvisszaverős ruházat továbbra is csak éjszaka, rossz látási viszonyok közt, és ekkor is csak lakott területen kívül kötelező.

Enyhült a szabályozás az alkoholfogyasztás esetében is, a főutak kivételével már alkoholt fogyasztva is bringára lehet ülni, de ebben az esetben is a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell maradni, vagyis a fogyasztott anyag nem hathat hátrányosan a vezetési képességekre. Ha valaki ittasan kerékpározva súlyos sérüléssel (akár saját a karunk eltörése is az) járó, vagy ennél is súlyosabb balesetet okoz, bűncselekményt követ el.

Meg kell jegyeznünk, hogy a 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet nem módosult, így továbbra is hatályos rendelkezései szerint a lámpáknak egyszerre kapcsolhatónak kell lenniük, és mindenképpen a kerékpáron kell lenniük a meghatározott helyen. Ezen rendelet több szempontból is rég elavult, és a KRESZ-szel sincs összhangban, így nem könnyű a jogalkalmazók dolga. A lámpákra vonatkozó KRESZ rendelkezésből nem derül ki egyértelműen az sem, hogy hová kell fényvisszaverőt helyezni, és mely esetben.

Bár immár lehet némi alkohol fogyasztása után is bringázni, NYOMATÉKOSAN MEGKÉRÜNK MINDENKIT, HOGY NE TEGYE! A városi forgalomban mások bénázása miatt is szükségünk lehet a reflexeink 100%-ára, nem érdemes kockáztatni.

Akit érdekel, a világításról a 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet 116. §-ában olvasgathat.

A módosított KRESZ szabályok pedig a következők: 4. § (4), 54. § (6).

Járművezetés ittas vagy bódult állapotban a kerékpárosok esetében Btk. 188. § (3)



A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr134731836

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabad-e ittasan kerékpározni? 2019.03.10. 09:41:59

Ha most egy kerékpárost megkérdeznénk, hogy szabad-e ittasan kerékpározni, nem biztos, hogy tudná a helyes választ. A többszöri jogszabály módosítás miatt egyébként már nem lehetett követni a változásokat. A járművezetésnek az úgynevezett személyi felt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.09.09. 11:58:00

Az egyikkel egyetértek (villoghat a lámpa, és nem kell nappal rajta lennie a bringán, utóbbi eddig is felesleges volt, én nem tudok mondjuk fénykürtnek használni a világítást, mint egy autós).

A másikkal nagyon nem. A pontos szöveg önmagában nem érthető: Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén - a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve - a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást. (4§/4.)

Lefordítva így néz ki: Kerékpárt az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van - a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve - akkor is, ha a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt áll, és szervezetében van szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

Hát, legalizálták az összes kocsmából hazatekerő részeget, gratulálok. Mert ugye mind azt mondja majd, hogy haza tud ő menni, persze.
süti beállítások módosítása