cm_1.jpgZenekarok kíséretével, sok fagyizó és integető ember társaságában vonult a kb. 1000 bringázóból álló Critical Mass Szegeden. A felvonulás céljául tűzte – a tavaly őszi megmozdulással egyezően – hogy felhívja a figyelmet az Oskola utcán és a Stefánián zajló kerékpáros közlekedés fejlesztésének szükségességére.



SZEGEDBICAJOSOK KÉPEI

A korábbi alkalmakhoz képes kicsit hűvösebb és változékonyabb volt az idő, eső azonban ezúttal sem esett, sőt olykor még a Nap is kisütött. Az útvonal a szokásoshoz képest rövidebb volt, a menet alig egy óra alatt végig is ért rajta. Tapasztalataink szerint nagyon sok házból, autóból troliból integettek a menetnek, és a viszonzás sem maradt el, a Somogyi utcán lepacsiztak a résztvevőkkel a járókelők, egyszóval a hangulat jó volt. Bringaemelés volt a két hídon és a Szent István téren, a víztoronynál, ahol a Lapulevél Popduó és alkalmi segítőik ráadás koncertet rögtönöztek. A finoman szólva bizarr zenei élményt az előadók és a közönség átütő lelkesedése emelte élvezhető magasságba.

Tavaly nemigen figyeltek föl a döntéshozók a mottóban szereplő Oskola utca - Stefánia útvonal problémáira, talán majd most. Keddtől pedig újra kritikus tömeg Szeged utcáin, indul a Bringázz a munkába kampány (BAM) is, szóval teljes gőzre kapcsol a biciklis élet!

 

Sajtó és fotók (folyamatosan bővül):

Délmagyar
Szegedma
Szegedcafé

CSISzeged videója a Lapulevél popduóról, és a záró-koncertről


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr786056171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dova (törölt) 2014.04.20. 22:20:32

Nem gondoltam volna, hogy a CityBike-ot is tolja a CM-Szeged. :(
Milyen maradi vagyok!

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2014.04.20. 22:43:23

"A finoman szólva bizarr zenei élményt az előadók és a közönség átütő lelkesedése emelte élvezhető magasságba."
:D :D :D
A Belvárosi hídon előadott végtelen "süss fel Nap!" eredményeképpen a Szent István térnél már valóban sütött a nap. És még a villamosokat is átengedtük!

fodid 2014.04.20. 23:18:31

@Dova: oszre meglesznek a keccahetezres biciklik is ;)
süti beállítások módosítása