KLSautó.jpgSikerült pénzt szereznie a fenntartó Magyar Közútnak a Kossuth Lajos sugárút úttestének felújítására. Meg is lépték a felújítást a Nagykörút és a rókusi gigamegahiperbrutál körforgalom között, a szalagátvágás lebonyolíttatott tavasszal. Ez egy kiváló alkalom lett volna, hogy a burkolat cseréjével az útfelületet újra felosszák, végre lekerüljenek a biciklisek a járdáról és irányonként 1-1 sávot kapjanak az amúgy 2x 3 sávos iszonyat széles úttesten. De persze nem történt ilyesmi.

Lett viszont egy nagy, vonzó városi „autópálya”, kevesebb fa, és nagy műgonddal visszaépített döccenős padkák. Bár a város vezetése büszke rá, hogy két autópálya épült a város mellett, és elkerülő út is, mégis az egész sugárút a környezetszennyező gépjármű-közlekedést szolgálja ki, a gyalogosok és a kerékpárosok csak egymás hegyén hátán tudnak elszerencsétlenkedni a járdán, illetve a gyalog- és kerékpárúton. Pl. a Rókusi Általános Iskola előtt 2x3 sávon zúghat a forgalom, és tetejébe járművek közlekednek az iskola kapujában is az egykori járda helyén. 

Bár azt szinte mindenki elismeri, hogy ez nem jó megoldás. Némely jelentéktelen véleményformálók, mint pl. a közlekedők szerint egyenesen csapnivaló, veszélyes és idejétmúlt. De azt mégsem lehet, hogy bicikliseket visszaengedjék az úttestre, még ha az olyan széles is, hogy kényelmesen elférnének rajta. Mert mi lesz, ha egy 89 éves gázpalackos bácsi akar itt biciklizni? Vagy mi van, ha egy autós az úttesten meglát maga előtt egy biciklist? Hanem az autósoknak olyan vonzó lett ez az állapot, hogy a 2x2 széles sáv, és a parkolósáv sem elég nekik, és az elképesztő gyakorisággal hajtanak a kerékpárúton. Ki azért, mert árut szállít, ki meg azért, mert el akar jutni az illegális parkolójáig, de lényeg az, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok még a nyomorék, keskeny, lepusztult gettójukban sem lehetnek nyugodtak afelől, hogy nem kell autók elől ugrálniuk.

Látni akarjátok hogyan lehet sok pénzből nem fejlődni semmit? Évtizedekre bebetonozni az elmaradottságot? Nézegessetek képeket, tavasszal készültek, nem sokkal az átadás után.



 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr816405581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2014.06.25. 21:40:42

Ami a Kossuthon történik, az egy katasztrófa - sok pénzből.

kovboj11 2014.07.18. 19:53:19

én meg bosszúból az autóúton szoktam kerékpározni

kovboj11 2014.08.02. 13:55:18

@atomboy: rendben tudom a kossuthlajos sgt nem autóút. de ott. is. szerintem lakott területen belül fölösleges a kerékpárút.
süti beállítások módosítása