Merthogy a Csongrád megyei városban úgy bánnak a biciklisekkel, mint egy szükséges rosszal, és egyben nem kívánatos, félreteendő közlekedővel. Az egy főre eső kerékpározást tiltó táblák száma valószínűleg messze felülmúlja a Budapesten, vagy Szegeden tapasztalható mértéket. Cserébe a biciklisek kapnak bicikliutakat hatalmas kátyúkkal, villanyoszlopokkal a közepükön, és még a füves rétnek is elsőbbséget kell, hogy adjanak a kerekezők.

A kerékpárút, amin betekertünk, a járdából lett elvéve, néhol gyeprácsos volt, és jókora hézagok nyiladoztak rajta. A kerékpárutakat jelző táblák fölé a motorozást tiltó táblákat tettek, holott a KRESZ szerint a lakott területen amúgyis tilos ezeken motorozni, az úttest szélét pedig kerékpározást tiltó táblákkal díszítik végig a bicikliutak mentén, holott ahol van kerékpárút, ott azt amúgyis kötelező használni. Az útminőség néha egészen siralmas, a faágak belógnak itt—ott, miközben az úttest többnyire jó állapotú és széles, azaz tökéletesen alkalmas arra, hogy azon kerékpározzanak.

 

Az Andrássy úton, ami 30-as övezet, a bicikliseket egyszerűen balra tartásra kötelezik egy szabálytalan táblázással. Festés már a múlt, a biciklisek egyszerűen az út menetirány szerinti bal oldalán tekernek. Némely utakon 600 méteren belül 3-szor kell kereszteznie a kétkerekűeknek a párhuzamos utat. Az egyik bicikliút közepébe végig beton villanyoszlopok vannak állítva. Érdekes, hogy az autók által használt utakon ez miért nem divat…
A kerékpárutakat a járdán is előszeretettel cikk-cakkoztatják, a buszmegállókon a pad és a fedett váró között vezetik el a biciklizőket, van, ahol a gyalogosoknak is haladási irányt jelző nyilat festettek a járdára, miközben a széles közúton bőven lenne hely a kerékpározóknak. Míg a járdák jórészén kötelező biciklizni, addig a széles főtéri sétányról kitiltották a tekerőket, mert csak.
Néhol fa nő a bicikliút közepén, vannak utcák, amik kerékpáron ülve nem érhetőek el, az egyirányú utcák közül egyetlen egy kétirányú a bicikliseknek, és csak két rövid szakaszon volt korszerűnek mondható kerékpársáv, ott is jócskán a szabványos minimum alatti szélességgel. A kerékpártározók a váz rögzítésére alkalmatlanok, ellenben a kerekek meggörbítésére nagyonis alkalmasak. Ez alól üdítő kivétel volt a piac melletti tározó, és az egyik bevásárlóközpont melletti, váz rögzítésére is jó támaszsor.
Villanyoszlopok, falombok teszik izgalmas túlélőtúrává a biciklizést.
Érdemes megtekinteni a többi videót is youtube-n.
Összességében nem sok jó mondható el a vásárhelyi biciklis infrastruktúráról. A nem irányhelyes vezetés miatt veszélyes, a rossz kialakítás miatt sem kényelmes, sem pedig gyors haladást nem biztosít a biciklizőknek, a néhol hiányos, vagy rossz táblázás pedig még a szabályos kerékpározás lehetőségétől is meg-megfosztja a város lakóit, akik egyébként igen nagy arányban használják kerékpárjukat közlekedésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr52125168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.02. 13:25:12

Íme a zseniális kombináció: soook biciklis + a világ legidiótább infrastuktúrája + nulla forgalom.

Két hete jöttem át a városon, akkor roppant büszke voltam arra, hogy nem használtam belterületen "kerékpárutat". Némileg jobban kellett optimalizálni az útvonalat, de nem tojásodott a felnim és nem kellett belassítanom 20km/h aláááá.

ex-dr. vuk 2010.07.02. 15:39:52

Egy olyan kis varosban, mint hodmezo eleg lenne par kerosav a foutakra, es VEGE. Semmi mas.

Es most nem peldalozok, hogy itt mi van :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.02. 23:05:04

Ki kell vágni a fákat és akkor majd nem lóg be az ága.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.07.02. 23:35:03

@kolbászoszsömle: En inkabb megkimelnem a fakat. Nelkuluk budos lenne a varos.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2010.07.02. 23:39:50

Pol Pot megye. Úgy látszik a nyolcvanas évek óta nem sok minden változott...

Sir Galahad 2010.07.03. 00:00:40

Egyrészt igazad van: az úthibákat javítani kell(ene), a belógó ágakat lenyesni, satöbbi. Másrészt látom, kifogásolod, hogy a biciklisek a legtöbb helyen az autóforgalomtól jól elválasztott sávban kell, hogy közlekedjenek. Csodálkozom, hiszen a videókból ítélve jártál is a helyszínen. Nem tűnt fel, hogy vezetnek a sofőrök?

szegedbicaj 2010.07.03. 00:21:27

@Sir Galahad: Nem nagyon tűnt föl, mert az bicikliutat figyeltem magam előtt. Viszont az tévhit, hogy ha a biciklis külön úton megy az út mellett, akkor biztonságban van a hülye autósoktól. Az első kereszteződésben fokozott veszélybe kerül. És akkor még a hülye biciklisekről nem beszéltünk, akik a szűk, kanyargós bicikliúton egymásra is veszélyesek, és ez nem csak az ő hibájuk.

CSI

mfbill 2010.07.03. 00:22:41

Végignéztem a 180 képet: szomorú. Sajnos a slusszpoén nem került bele a szerzők figyelmébe. Van ugyanis a Damjanich utcán egy olyan szakasz, ahol szervízút miatt teljesen fölöslegesen építettek fák közt kanyargó és focipályán átívelő kerékpárutat. Már számtalanszor eszembe jutott, hogy ezt lefényképezem, és megmutatom a világnak. Buszmegállót kettévágni, bicikliút közepén villanyoszlopot hagyni se piti közlekedésbiztonsági felelőtlenség, na de focipályán átvinni a kerékpárosforgalmat??? Hiába no, olyanok tervezik az ilyesmit, akinek tán még a bővebb családjában se ül senki biciklire.
Amúgy gratulálok az íráshoz! Nagyon kellett. Bár kicsit sem reménykedem benne, hogy bármi hozadéka lenne azon kívül, hogy Vásárhelyt megmosolyogja az ország...

szegedbicaj 2010.07.03. 00:30:44

@mfbill: Egy idő után már felforrtunk a napon, így nem jártunk be minden zegzugot, hanem elindultunk haza. Pedig jó lett volna, de így is sokat láttunk... Ha legközelebb arra járok, megkeresem ezt a focipályát is, köszi.

Reméljük, ha elég sokan nevetnek már az ilyeneken, akkor a felelősök is észbe kapnak, a helyiek meg megszervezik magukat, és szólnak az illetékeseknek, hogy gondolkodjanak már egy kicsit.

CSI

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.03. 00:40:07

@CsImi:
Na ebben ne reménykedj. A hatalom először az önkritikát öli ki.

poseidon 2010.07.03. 07:50:18

Sziasztok!

Kíváncsian várom a makói bicikliutakról készült írást is! :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.03. 09:00:47

@atomboy: Ha kivágják őket, nem lóg be az ága soha többet.
A problémákat megoldani kell, nem maszatolni.

Sir Galahad 2010.07.03. 09:02:42

@CsImi: "Nem nagyon tűnt föl, mert az bicikliutat figyeltem magam előtt." Oké, legközelebb figyeld meg az autósokat, és talán megérted, miért érdemes a bicikliseket saját testi épségük és életük érdekében elkülöníteni.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2010.07.03. 10:42:07

nagyszerű!

várom a többi környékbeli várossal való összevetését, lehetőleg a továbbiakban is ilyen értő módon.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.07.03. 12:36:20

@kolbászoszsömle: Van ennel jobb: a kozut ujrafelosztasa. Boven van hely ahhoz, hogy kerekparsavokat alakitsanak ott, ahol szukseges. Fakat semmikepp nem vagatnam ki, ude szinfoltot jelent a szurke hetkoznapokban.

@Sir Galahad: En figyeltem az autosokat. Lehet, hogy az altalad kifogasolt jarmuvezetok epp munkahelyukon voltak, de en nem tapasztaltam, hogy durvabbak lennenek pl szegedieknel. Zebrakon atengedtek, amikor attoltam a tuloldalra, akkor se dudaltak, amikor Andrassy-n Emlekpont felol mentem Bajcsy fele a kozuton. (Emlekpont felol nem jelzett semmi tabla, hogy az kerekparut lenne.) De megkerdem egy ott elo ismerosomet, o mit tapasztal csucsforgalomban.

Sir Galahad 2010.07.03. 13:26:32

@atomboy: Helyes, kérdezd meg. Mert szrintem elég gyenge lábakon áll az a vélemény, amit valaki úgy alkot, hogy egyszer végigmegy a városon. Ennél már csak azé áll gyöngébb lábakon, aki bevallottan nem is figyelte az autós forgalmat.

esattila 2010.07.03. 15:14:08

@Sir Galahad: Azt hiszem értem, miről írsz...
Az az autós, aki az úttesten az általad jelzett módon vezet, az az útkereszteződésben hirtelen megvilágosodik, és észreveszi az elkülönített de amúgy semmivel sem jelzett kerékpárúton haladó kerékpárost, és megadja neki az elsőbbséget.

Sir Galahad 2010.07.03. 15:50:19

@esattila: Nem tudom, a kereszteződésben megadja-e, de legalább addig nem sodorja el, mivel nincs rá módja. Épp a napokban történt ilyen baleset Vásárhelyen. A kereszteződés persze veszélyes, akár külön úton haladnak az autósok meg a biciklisek, akár nem.

esattila 2010.07.03. 16:07:00

@Sir Galahad: Meglehetősen érdekesnek tartom, hogy a kerékpárosok korlátozását támogatod az autósok szabályos közlekedésre kényszerítése helyett, de hát ettől színes a világ.

Sir Galahad 2010.07.03. 19:21:12

@esattila: Hívhatod korlátozásnak is. Bár inkább úgy mondanám, hogy a kerékpárosok megvédését támogatom, ismerve a magyar közlekedési, benne az autóvezetői kultúrát. Nem tudom, azt a mondást ismered-e, hogy akár a követ ütik a tojáshoz, akár a tojást a kőhöz, mindig a tojás törik össze?

Vegaaa 2010.07.03. 19:24:59

@Sir Galahad: "Nem tudom, a kereszteződésben megadja-e, de legalább addig nem sodorja el, mivel nincs rá módja."

mert a kerékpárosokat jellemzően úgy ütik el, hogy megy az autós az úton, meglát egy kerékpárost, és mikor odaér akkor elsodorja. még ha olyannyira is utálja valaki a kerékpárosokat, akkorsem karcolja össze az autóját direkt. véletlenek előfordulhatnak és idióta közlekedők is vannak az utakon, de nemhiszem hogy ezen kisebbség hibái miatt a többséget hátrányban kellene részesíteni. mert az amiről te beszélsz, az bizony a kisebbség.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.07.03. 19:30:34

@Sir Galahad: Az meg hagyjan, hogy a kerekparosoknak tovabbi ertelmetlen vedelmet akarsz kialakitani, de egy kerdes: tennel valamit azert, hogy az agressziv autosok visszafogjak magukat?

Sir Galahad 2010.07.03. 19:31:23

@Vegaaa: Lehet, hogy kevés kerékpárost sodornak el, de pont Vásárhelyen például pár napja történt ilyen. Számomra annak a kevés kerékpárosnak a testi épsége, élete is fontos - ha neked nem, lelked rajta.

Sir Galahad 2010.07.03. 19:34:04

@atomboy: Ha van rá legalább olyan hatékony ötlet, mit amennyire hatékony védelmet a biciklis és az autós forgalom fizikai elkülönítése jelent, természetesen támogatom. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, de én még ilyenről nem hallottam.

Vegaaa 2010.07.03. 19:48:06

@Sir Galahad: akárhogy is szeretnéd, VÁROSBAN nem lehet 100%-ban szeparálni az autókat és a kerékpárokat. ha ezt mégis megpróbálod (városon belüli kerékpárutakkal), akkor a kereszteződésekben egy újabb konfliktussal fogsz találkozni, melynek neve jobbhorog. ahhoz hogy az egyszeri autós ezt elkerülje, jobban oda kell figyelnie, mint ha csak símán megpróbál nem elsodorni egy vele egy felületen közlekedő kerékpárost.
ne feledd hogy én általánosságban beszélek.
mert ennyi erővel énis mondhatnám azt, hogy pár hónappal ezelött elütötték egy jóbarátomat szegeden a szilléri sugárút és a fecske utca kereszteződésében, ahol ez a bizonyos ismerős olyan infrastruktúrán kerekezett, amely hódmezőn nagy számban előfordul. mégsem mondom hogy dúrjuk le az egészet úgy ahogy van, csak ésszel kellene csinálni a dolgokat.

ui: ez a bizonyos szegedi baleset valóság tárgyát képezi...

esattila 2010.07.03. 21:07:30

@Sir Galahad: Mondhatod, ahogy akarod, ennek ellenére tény, hogy a jelenlegi magyar közlekedési, benne az autóvezetői kultúrát véded.
Ha nem így lenne, akkor a szabálytalan autósokat kényszerítenéd a szabályos közlekedésre - ami ugye magával hozná a magyar közlekedési, benne az autóvezetői kultúra szerintem kívánatos irányba történő változását is -, de te inkább "megvéded a kerékpárosokat".

esattila 2010.07.03. 21:11:49

@Vegaaa: Mondjuk én részben a Szilléri úttestjén szocializálódtam kerékpározásügyileg, szóval érdekelne, hogy az úttestnél jobban hogyan lehetne ésszel csinálni...

szegedbicaj 2010.07.03. 21:21:27

@Sir Galahad:

Ha valaki lövöldözni kezd az utcán, akkor őt tepernéd le, vagy gyorsan védőpáncélt osztanál a járókelőknek, amiben bár alig kapnak levegőt, kevésbé fogja őket a golyó? Én ez előbbit tenném.

Megjegyzem, mindkettőnket gázoltak már el (atomot és engem) mindkét eset biztonságosnak mondott bicikliúton történt, és persze nem rossz szándékú, és nem is száguldozó autósok ütöttek el. A szeparált bicikliút nem való városba. A közlekedést nem a ritka hülyékhez, hanem a normális közlekedőkhöz kell tervezni, és nekik az a jó, ha egymással közös felületen, egymásnak jól láthatóan közlekednek.

CSI

Vegaaa 2010.07.03. 22:08:54

@esattila: hát bevallom a hozzászólásom végét nemkicsit összecsaptam. amit mondani akartam az az, hogy vannak helyek ahol jó a kerékpárút, és vannak helyek ahol nem. a szillérin a barátomat azért ütötték el, mert a srác mellényben/rendes világítással/szeparált úton haladva/elsőbbsége teljes tudatában több mint 10km/h-val próbált átkelni az említett kereszteződésen. innen szeretnék kilyukadni oda, hogy nem kellene mindenkit rezervátumba zárni, mert abból nagyobb probléma is lehet. ezt most főleg hódmezővásárhely szempontjából írom, ahol nincs tipikusan nagyvárosi forgalom, ellenben baszottszéles utak vannak. egy kicsit fokozva a dolgot pár nappal ezelötti túrám alkalmával SZATYMAZ belterületén találkoztam kerékpárúttal. símán letekerek csongrád megyében/országúton/kamionok/buszok között egy 100 kilométeres kört, melynek során beérek egy majd 5.000 fős faluba, ahol van egy kb. 500 méteres kötelezően használandó kerékpárút!
Részemről ABSZOLÚT, de sokszor a helyiek szempontjából SEM jó a különböző önkormányzatok által kialakított infrastruktúra.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.04. 00:21:30

1. Ez Vásárhely, nem Bronx, meg Kabul.
2. Az utak is böhöm szélesek.
3. A vezetési kultúra sem rosszabb, mint az átlag.

Szóval: miért is kellett ide az adófizetők millióiból sok km kerékpárutat építeni (azt is hibásan)? Biztos nem lehetett volna jobban eltapsolni a pénzt?!

Sir Galahad 2010.07.04. 10:47:31

@CsImi: Persze, a lövöldözőt teperném le. A kérdés az, hogy hogyan? Van valami módszered az autósok megregulázására, ami legalább annyira hatékony és azonnali eredményt hozó, mint az autós és a biciklis közlekedés elkülönítése?

Érdemes lenne egyszer utánanézni, vajon egy adott útszakaszon csökkent vagy nőtt a kerékpáros balesetek száma azt követően, hogy bicikliutat építettek. Szerintem ez a döntő kérdés. Csodálkozom, hogy ilyen példákkal nem érveltek. Vagy nem is kéne csodálkoznom?

Sir Galahad 2010.07.04. 10:48:49

@sirdavegd: "A vezetési kultúra sem rosszabb, mint az átlag." Annál persze nem rosszabb, de szerintem az átlag pont elég rossz. Ha szerinted nem, lelked rajta.

Vegaaa 2010.07.04. 11:37:24

@Sir Galahad:
"Érdemes lenne egyszer utánanézni, vajon egy adott útszakaszon csökkent vagy nőtt a kerékpáros balesetek száma azt követően, hogy bicikliutat építettek."

én úgy gondolom hogy a statisztikákkal csak óvatosan, főleg ha egy ilyen egyszerű kérdésre keressük a választ.
hisz nyugodtan kijelenthetem, hogy bizony sok baleset történik akkor, ha az autós és a bicajos egy felületen közlekedik. viszont ha hozzáteszem hogy ezen balesetek igen nagy arányban városon kívül, országúton, esetleg rossz látási viszonyok között, vagy valamelyik járművezető befolyásoltsága miatt (ittasság) következik be, onnantól teljesen más a leányzó fekvése. mert míg az első esetben joggal gondolhatnánk, hogy akkor kerékpárutat mindenhova, addig a második esetben teljesen világos, hogy adott helyszín adott körülményeit vizsgálva érdemes valamilyen kerékpáros infrastruktúrát létesíteni. ez utóbbi sok esetben sajnos mellőzve van és egész egyszerűen az első eset alapján gondolkodnak az önkormányzatok. teszik ezt anélkül, hogy elgondolkodnának azon, hogy vajon ezzel nem e teremtettek más jellegű veszélyhelyzetet.

szegedbicaj 2010.07.04. 12:09:50

@Sir Galahad:

Az autósok megregulázására számtalan eszköz létezik. A sebességkorlátozástól kezdve a digitális sebességkijelzőn át a fix sebességmérő műszeren és az út közepére tett terelőszigeteken keresztül a fekvőrendőrig.

Azt kell viszont látni, hogy ha elkülöníted a biciklizőket és az autózókat, akkor a láthatóság megszűnése, a kiszámíthatatlan kanyarodási manőverek, jobbhorgok, balhorgok, a nem irányhelyes vezetés miatti fantomirány miatt a NORMÁLIS, és szabályosan közlekedni igyekvőket hozod olyan képtelen helyzetbe, hogy vagy a biciklizés lesz egy bokorban bújkálós gyökkettővel settenkedős szerencsétlenkedés, vagy a balesetveszély a sokszorosára nő.

Ne hidd, hogy más országokban ez a dilemma nem állt fenn, születtek is szakmai munkák.

Ami a statisztikákat illeti, azzal tényleg vigyázni kell. A Tompai kapu úton, Szegeden a hatalmas balesetveszélyre hivatkozva építettek 480 m semmiből semmibe sem vezető szeparált bicikliutat. Előtte 3 év alatt egyetlen kerékpáros volt érintett balesetben az adott szakaszon, az is a szakasz végén, ahol most a kerékpárút kereszteződésbe fut. A megépülte óta már folyton arról morog a falu, hogy elütötték őt, meg őt, az elkülönítés miatt keresztezni kell az utat, miért kellett ezt így ide. Magam szoktam olyan eseteket látni, mikor az autók csikorogva fékeznek, mert nem egyértelmű, hogy kinek, kivel szemben van elsőbbsége, a biciklisek pedig fantomirányból érkezve jobbkéz szabály szerint mehetnének először, noha EAK tábla van mindenkinek.

A szomorú, hogy már a tervezési szakban világossá lett téve, hogy rossz lesz, és leszarta mindenki magasról, aki tehetett volna érte, hogy jobb legyen. A lakók meg nem hülyék, és morognak. A város meg feljelentgeti az aktivistákat, de nem javít semmit, mert szerintük a szeparálással megoldódott a dolog, sőt, újabban a 30-as sebességkorlátozást is megszüntették, had zúgjanak csak a gépjárművek.

CSI

Sir Galahad 2010.07.04. 15:18:27

@CsImi: Bocsánat, de te melyik országban élsz? Biztos van, ahol egy tábla vagy egy sebessségmérő hatására ha nem is az összes, de a legtöbb autós lelassít, de Magyarországon sajnos nem ez a jellemző. Ráadásul a sebességhatáron belül vezető autós is lehet agresszív, figyelmetlen.

Komolyan kedvet kaptam ahhoz, hogy valahol összevessek egy biciklis baleseti statisztikát (nem olyat, hogy "a faluban mindenki azt beszéli", hanem amilyet a rendőrség készít) egy olyan útról, ahol korábban nem volt kerékpárút, most meg van. Ha azt fogom találni, hogy a kerékpárút átadása óta több lett a baleset, igazat adok nektek - de ellenkező esetben ugyanezt én is elvárom tőletek.

BKE2 2010.07.04. 15:56:23

@Sir Galahad:

Szia!

Magyarországon sajnos valószínűleg nincs konkrétan ilyen felmérés. (A rendőrség által készített statisztikát én fenttartásokkal kezelném, nem vagyok róla meggyőződve, hogy módszertanilag erre a célra - ti. annak eldöntésére, hogy adott körülmények között melyik típusú ifrastruktúra a biztonságosabb - alkalmasak, pl. figyelembe veszik a Veghaa által is említett szempontokat is.)

De ha tényleg érdekel, itt számos hivatkozást találsz:
en.wikipedia.org/wiki/Segregated_cycle_facilities#Urban_roads

Üdv:
B.

szegedbicaj 2010.07.04. 17:06:29

@Sir Galahad:

Hogy Magyarországon mi a jellemző, azt megintcsak statisztikával lehetne bizonyítani valahogy. De pl. a szegedi Belvárosi-hídra állandóan az lett mondva, hogy azon össze-vissza közlekednek a hülye biciklisek, aztán kiderült, hogy 100-ból 97-en véletlenül teljesen normálisan, és megfelelően használják a kialakított megoldást. A pszichopatáknak mindegy mit csinálsz, de aki úgy tervez utakat, hogy nézzük, a pszichopaták köré építi majd őket, az maga sem normális.

Vess össze nyugodtan statisztikákat, azt is, hogy ki volt a részes, és ki az okozó. Mert nekem az nem kielégítő, hogy bicikliút előtt volt 10 baleset, abból 8-at a biciklis okotorr, 2-t autós, a bicikliút megépülte után meg felére csökkent a balesetek száma, de akkor 4-ből 4-ben a biciklis elszenvedő részese volt a balesetnek. Ebben az esetben ti. a normális biciklisekkel csesztek ki.

Az említett Tompai kapu úton a rendőrségi statisztika szerint 2004.jan. 1-től 2007. dec. 31-ig 2 baleset történt, az egyiknél egy ittas bácsi tanyált el, a másiknál egy agg néni nem adott elsőbbséget biciklivel ott, ahol most sincs bicikliút. Amúgy nem történt baleset (legalábbis amihez rendőrt kellett volna hívni), és arra hivatkozva építették meg a bicikliutat, hogy rengeteg baleset történt az elmúlt években... Az elmúlt két év statisztikáját még nem sikerült kikérni, azt sem tudom, ezek mennyire nyilvánosak.

CSI

szegedbicaj 2010.07.04. 19:44:07

@CsImi: Bocsánat, 2003. jan. 1-től volt a statisztika, 2004-ben, és 2007-ben történt baleset, ami nevetségesen elenyésző.

CSI

ex-dr. vuk 2010.07.05. 09:41:16

@Sir Galahad: Demostkomolyan. Idiota soforokhoz akarsz idiota infrat igazitani, vagy inkabb epiteni kene normalis infrat, aztan hozzaigazitani a soforokat (hatha kevesbe lesznek kesobb idiotak)? Szerinted hosszu tavon melyik a jobb megoldas? (inkabb ne is valaszolj)

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.07. 16:15:35

@Sir Galahad: Az átlag nem rossz. Érdekes módon ma is mindenki tüchtig 50-nel ment át a Bertalan hídon, amikor kint mértek a zsaruk. Az autósnak is egyszerűbb, ha az orra elé van rakva a biciklis, hogy "na azt kell kikerülni", mint amikor bozótharcosat kell játszani, hogy "igen, amögött a tuja mögött van egy járda, ami kerékpárút, de a tábla se látszik, a kocsi orrától meg nem látom, hogy jön-e valaki, szóval előre küldök egy gránátot...".
Macskát gondolom láttál már. Olyan négy lábú, és előre felé lát, de azt akár térben is. Ha beülsz bármilyen vasdobozba, kb ugyan ez a helyzet. Lehet birizgálni a tükörrel, de ami nincs kitéve az első szélvédőre, az úgyis holttér.
Ha láttál már macskát, akkor tudod, milyen a nyúl, mert az lát minden irányba, még majdnem hátra is. Ilyen lenne a biciklis, amelyik nem akarja leüttetni magát.
No, ha feltesszük, hogy nem az a cél, hogy a macska megzabálja a nyulat, csak annyi, hogy ne ütközzenek össze, akkor a nyulat nem teszem be a susnyásba, mert tutira összedurrannak.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.19. 16:51:17

Azoknak, akik dél felől kerülnék meg keróval Vásárhelyt és nem akarnak belterületi keróttal veszkődni: midnight-rider.blog.hu/2010/07/19/vasarhelyen_keroval_kerekparut_hasznalata_nelkul

rye824 2010.09.22. 00:15:32

Nagyon jó, hogy ezeket így lefényképezted. Gratula a bejegyzésért!!

A Mártélyra vezető kerékpárutat sokan használják, de ehhez mérten irtó rossz állapotú. Főleg Mártélyon belül, ahol gyalogtempóval lehet csak kritikus sebződés nélkül végigjutni rajta.

A vásárhelyi kerékpárutak közül messze a legveszélyesebbnek tartom a Lázár utcai megoldást, ahol télen bárki szerencsétlen pillanatában elécsusszanhat egy teherautónak és már lehet is rendezni a gyásszertartást. Ugyanez érvényes az Andrássy utca elejére is. És vannak, akiket nem izgat ez a halálos veszély, pedig nagyon is izgatnia kéne.
A többi út "csak" rossz.
A Damjanich utca és a Kossuth téri áthajtás esete meg mélységesen felháborító (ez utóbbi helyen a "kijelölt kerékpárutat" meg a gyalogosok nem tisztelik - mondjuk ezt nem közvetlenül nekik kell felróni). Mindkettő helyen lenne elég hely a kerékpárosoknak.
süti beállítások módosítása