Örvendetes, hogy városunk egyik legnagyobb turistavonzó rendezvénye a Dóm téren található Szabadtéri Színház. Azonban minden örömben  akad olyan üröm, ami egy kis odafigyeléssel megoldható lenne, akárcsak előző cikkemben megemlített Rókusi krt-tal kapcsolatban.

 
A Dóm tér gyakorlatilag összekötő kapocsnak számít Alsóváros és az északi városrészek között, a legnagyobb kerékpáros forgalmat bonyolító útvonal része, az Oskola utcával és a Stefániával egyetemben. Azonban mégsem leányálom ez a szakasz, ugyanis nyaranta a Szabadtéri miatt lezárják. Kívülálló azt hinné, hogy amilyen profin szervezik meg a színházat, ugyanúgy megszervezik a kerékpárosok számára a kerülőt. A helyzet azonban kiábrándító, itt is mostohán kezelik a kerekezőket. Az előadások előtt több órával már lezárt útszakasz miatt dél felé nem lehet szabályosan átbiciklizni a szegedi városközponton.
 

 

Nézzük csak először a problémákat, aztán felsorolok pár megoldást is. Alsóváros felől valamivel jobb a helyzet, de azért az arról érkezőknek is jókora kerülőt kell tenni: az eredetileg cirka 200 méteres utat a Jókai utca – Toldy utca – Somogyi utca útvonalon kell megtenni, ami 500 métert jelent. Megjegyzem, lesznek, akik az Eötvös utcát javasolnák, de azért lássuk be, a szép kerítésnek köszönhetően szűk helyen lehet csak bevenni a kanyart a Somogyi könyvtár felé.

 
Javasolt útvonalak
 
Az Oskola felől már más a szitu: a Zrínyi utcán tilos biciklizni, a Jókai utcára behajtani tilos, így, ha szabályosak akarunk lenni, akkor a Somogyi utcán haladva (vagy Dugonics tér oldalán lévő, gyakran parkolónak használt mázolmányon) egészen a kettős körforgalomig kell elgurulni, és a Tisza Lajos körúton haladni tovább. Noha a forgalom nem számít félelmetesnek, a kerülő azért egy egyszerű kerékpáros számára sokkoló: 900 métert kell menni 200 helyett.
 
Legszabályosabb alternatív útvonal mindkét irányban a Rakpart. De egyrészt árvíz idején használhatatlan, másrészt az egyszerű kerékpáros nagyon félelmetesnek tartja, ez valahogy érthető. Mégis rövidebb, mint a Dóm tér környékén keringőzni: cikkcakkozás miatt lassú 1,8 km helyett szép nyílegyenes 1,7 km, folyamatos sebességgel, időben is látható az előny. Hátránya viszont, hogy aki a Belvárosból vagy Újszegedről indul, az csak lépcsőn érheti el.
 
Lássuk a megoldásokat.
 
A legolcsóbb és legegyszerűbb: egy kis „kivéve kerékpáros” kiegészítőtábla a Jókai utca két végén. Semmi több.
 
A legeurópaibb: a Dóm térrel szomszédos Zrínyi utcában feloldani a kerékpáros tilalmat. Azonban a városüzemeltetés erről hallani sem akar, noha  itt a villamosokra hivatkoznak, valójában mindkét megoldásnál az a baj, hogy parkolóhelyeket kellene felszámolni, erre meg igen érzékenyek. Pedig ezekre is van megoldás: Parkolóházak építése.
 

 Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Nyugat-Európában nem ritka, hogy a villamossínek közt kerekeznek, de a Zrínyi utcában azért nem kellene tartani ettől, mert a sín és a járda között egy autónyi hely van, így a villamos biztonságosan haladhat a kerékpáros mellett. Csak ne lennének azok a parkolóhelyek…


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr682224598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szegedbicaj 2010.08.16. 12:41:33

Hozzáteszem, semmilyen tábla, figyelmeztetés nincs, hogy a tér le van zárva, és zsákutcába jutnak akik behajtanak. Ez különösen kellemetlen.

CSI

ex-dr. vuk 2010.08.16. 12:47:46

Egyszer volt, hogy a Zrinyin letakartak a tilto tablat. Ismetlem: egyszer. Soksoksok ev alatt.

Lehet, hogy egyenileg kellene mezt megenni valakinek? :D Biztos csak elfelejtik, segiteni kell nekik.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.08.16. 14:45:29

@vuk_: A letakaras eleg tiszavirag eletu volt. Pedig minden nyaron igy kene.

kacsa65 2010.08.16. 14:54:27

Elég könnyű kimondani: a megoldás parkolóházak építése. Azért ez nem csak egy "kis odafigyelés"! Lesz aki megfizeti? Csak azért, hogy 1 hónapig a zavaró szabadtéri játékok miatt nyugodtan lehessen bringázni?
Szegeden legalább tényleg történt valami, ott 11 hónapig OK, szerintem ezt inkább meg kellene köszönni és nem további milliárdokat számonkérni azokon, akik ezt gyönyörű és drága fővárosunknál jobban megoldották.

Stefun626 2010.08.16. 14:54:31

mennyi bajotok van. Azért biciklizel mert szeretsz biciklizni. Mivel kerülnöd kell így többet kerekezel, tehát a szabadtéri alatt több szórakozás jut neked, mint sima hétköznapokon. Ha 700 m kerülés sokkoló, akkor vegyél helikoptert.

ex-dr. vuk 2010.08.16. 18:59:09

@Stefun626: te azert jarsz autoval, mert szeretsz autokazni? Aki buszozik az azert, mert buszozni szeret?..
Gondolkozz! A kerekpar kozlekedesi eszkoz. Van, aki azert jar azzal mert tenyleg szeret, van, aki meg azert mert nincs neki mas.

A megoldas nem parkolohazak epitese szerintem, hanem nemi akarat a varos reszerol: vissziranyusitani a Jokait, vagy (legalabb erre az idore) engedelyezni a Zrinyit bringanak. Ennyi kene es nem tobb.

bbandi 2010.08.16. 20:05:01

@CsImi: Nekem is ez a fő bajom. Az, hogy kerülni kell nem érdekel, de nagyon utálok betekerni a Dóm térig, hogy rájöjjek fordulhatok vissza (Mert ugye vannak praktikusabb kerülők is, ha az ember messzebre megy, pl rakpart)

szegedbicaj 2010.08.16. 20:23:20

@kacsa65: Azon az utcán az év többi napján is tilos kerékpározni, pedig sokan tennék. Az utca inkább van közlekedésre, mint a járművek tárolására. Tehát a parkolóház nem a szabadtéri miatt kell. MEgjegyzem a szabadtéri alatt az utca pokolivá változik, tele van parkoló autókkal, amik ugye félig a járdára állnak, különben nem férnének el, az emberek, akik kiszállnak meg nem férnek a járdán. Ennél a parkolóház sokkal kulturáltabb lehetne. Turizmus, ilyenek...

Mellesleg a parkolót folytonos sárga vonal választja el a járda megmaradt részéről, holott ha nem ideiglenes burkolati jel, vagy nem kerékpáros létesítményt jelöl, akkor az ilyen vonal épp megállási tilalmat jelent.

CSI

szegedbicaj 2010.08.16. 20:25:29

@Stefun626: Vélhetőleg fogalmad sincs, hogy Szegeden a kerékpárt 9% mindennapos közlekedési eszközéül használja. Nem teljesítménytúrázni akarnak a városban, hanem elérni céljukat minél gyorsabban. Ezért ülnek kerékpárra, és ezt szeretik benne.

CSI

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2010.08.19. 14:04:18

Németországban olyan megoldásokat láttam a villamossínekre,hogy a bringatilost kihelyezők sokkot kapnának tőle. Még a parkolás sem volt tilos.
Amikor fotóztam egyből a nesze neked Zrínyi utca jutott eszembe.
picasaweb.google.hu/10percbringa/FrankfurtbanAKerekparosIsCsakEgyKozlekedo#5507090178008282130

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.08.19. 20:39:04

@tízpercbringa: Kar, hogy nem lehet a kommenteket lajkolni, de erre megy egy nagy gigalike.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.11.20. 09:47:50

Engem nemcsak a szabadtéri tud zavarni, hanem minden, a Dugonics téren rendezett happening (paprikafesztivál, koncertek, stb.). Ilyenkor lényegében lezárják az egész Dugonics teret, színpadot építenek, bódékat, előtte-mögötte nem hagynak helyet, vagy telerakják építési maradékkal, szeméttel, és az Oskola utca felől a Petőfi Sándor sgt-re lényegében lehetetlen átjutni. Nemhogy nyeregben, de tolva is, a sok bódé előtt hömpölygő tömegben tolni is alig lehet a bringát. Alternatív útvonal nem igazán van, esetleg a Dóm téren keresztül, majd a Szentháromság felé lehet kerülni. De az akkor is a belvároson keresztülmenő egyetlen kerékpárút. És, ami abszolút pofátlanság, hogy az Eötvös utca elejére, vagy a Somogyi könyvtár mellé ilyenkor kibökhetnének egy táblát, hogy 'ne menj arra, hülye bringás'. de nem. Már átkelsz a villamossínen, és akkor látod, hogy szopni fogsz.

És ilyen rendezvény van egy évben féltucatnyinál több.

Az a vendéglátóipari egység, amelyik pedig a Dugó téren kint tartja a sátrát több, mint 6 hónapon keresztül (ami ott a sarkon van, a kanyarban, a szökőkútnál), az meg rohadjon meg, hogy folyton ott az a nyavalyás vízvezetékük, és 'ugratót' csinálnak. Ennyi év alatt már be lehetett volna süllyeszteni. Miért engedik nekik meg?

(Már felszedték, erre most a Rektorihoz visznek valamit, az van ott több hete. Éljen. Nem tudom, autósok hogy állnának hozzá, ha forgalmas főútvonalon hónapokig, rendszeresen ilyen mesterséges bukkanók lennének. Mert csak.)

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.11.20. 12:13:57

@bonifac: Es akkor meg nem emlitettunk a Szechenyi teri fesztivalokat (bor, hungarikum(?)*, meg mi szokott meg lenni), es aztan a karacsonyi vasar mindharom helyen. Mig a gepjarmuvek szamara egyszer tortenik: hidi vasar.

En ugy oldottam meg a problemat, hogy egyszeruen ignoralom az ilyen helyeket telen-nyaron, inkabb a kozutakat valasztom: Somogyi utca, TLK, Hid - Nagy Jeno.

* Bocs, hogy nem tudom pontosan, melyik fesztival hol van, jo dolog, vonza a turistakat meg ilyenek, de egyszeruen gyulolok tomegben lenni, igy meg se latogatom.
süti beállítások módosítása