A Bringázz a munkába! kampány keretében a Magyar Kerékpárosklub aktivistái, és segítők vendégelték meg 1-1 kakaós csigával és ivólével azokat, akik reggel biciklivel közlekedtek munkahelyükre, egyetemükre, vagy iskolájukba. A napsütéses reggelen rengetegen bringáztak át a Dóm téren (ha autóval lettek volna, egy zsúfolt sugárút lett volna a Dóm tér), 5 kg csiga ¾, a vagy kisebb raklapnyi ivólé pedig 1 óra alatt elfogyott, pedig sokan igyekeztek kikerülni az aktivistákat, és ez többnyire sikerült is. Rosszul jártak, mert ilyen kedves és illusztris csapat még sosem osztott bringás reggelit, pláne nem olyan klassz kosarakból, amit még a húsvéti nyúl is megirigyelt volna. Volt olyan is, aki 20 km/h-val haladva kapott el egy ivólevet, hiába, 8 óra, az a bicikliseknek is 8 óra. :)

Az aktivisták megköszönték maguk és a város nevében azt, hogy a téren áthajtók a kerékpárt választották közlekedésük eszközéül. Szegeden kívül egyébként más vidéki városokban, és Budapest több pontján is voltak reggelizések. Ha kíváncsi vagy, hogy mi a Bringázz a munkába! kampány, csatlakoznál, vagy csak érdekel, hogy hány tonna CO2 kibocsátástól menekült meg otthonod azzal, hogy a kampányban résztvevők bicikliztek, a Magyar Kerékpárosklub oldalán mindent megtalálsz róla.


A helyszínen volt a Délmagyar, a Szegedma és a Szegedcafé is, így láthattok szép képeket és videókat a reggeliről.
 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr154471772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása