Ha valami nem válik be, akkor azt gőzerővel terjeszteni kell, vallják némelyek Szegeden. Ilyen a járdára vezetett kerékpárút, ami senkinek sem jó, de legalább drága és balesetveszélyes. Ilyet akarnak építeni újabban a Lugas utcán és a Gábor Áron utcán egészen a Csap utcáig. Mindezt az indokolja, hogy az uniós pénz elköltéséből a helyi képviselő politikai hasznot kovácsoljon, mással ugyanis a városfejlesztési irodán összegyűlt „szakmai” grémium nem tudta megindokolni a „fejlesztést”, ami miatt több, mint 50 fát kell kivágni. A lakosság persze semmiről nem tud, majd megtudják, mikor kinéznek reggel, és nem lesz fa.
 
A szakmai civil szervezeteket és a lakókat „véletlenül” kifelejtették az előkészítésből, és a tervezésből is, a biciklisek csak a véglegesítés előtti terveket tekinthették meg. Ekkor viszont kiderült, hogy megvalósíthatósági tanulmány, statisztika, járműszámlálás nem készült, csakúgy, mint a terv megtekintéséről nem készült emlékeztető, sem jelenléti ív. A tervező a hasára ütött, és kész. A Csillag tértől a Csap utcáig mehetnének a gyalog- és kerékpárútnak kijelölt járdán a biciklisek, hogy aztán egy kereszteződésben véget érjen a közös út.
 
A járda megszélesítése miatt ki kell vágni több, mint 50 fát, a biciklisek buszmegállókon haladhatnak keresztül, a házaik kapuján kilépők máris a biciklisek előtt találhatják magukat. Aki autóval szeretne udvarára beállni, az csak a bicikliúton keresztbeállva teheti ezt meg. A kereszteződésekben a házfalak mögül, takarásból bukkannának föl a tekerők, ami fokozottan balesetveszélyes.
Mégis, milyen ürüggyel építenének ilyet, ami senkinek sem jó? A képviselő szerint, (aki elmondta, hogy nem is biciklizik) a biciklisek nagyrészt most is a járdán mennek. Az úttestet veszélyesnek tartja a biciklis közlekedésre. Ebben voltaképp a város részéről mindenki egyetértett, de kiderült, hogy sajnos semmi nem támasztja mindezeket alá. A Magyar Kerékpárosklub, amely ellenzi a járdára vezetést, utánajárt a valóságnak, ami teljesen más képet mutat.
 
A valóság az, hogy a biciklisek több, mint ¾-e az úttesten, szabályosan teker, főként az idősebb korosztályból. Biztos hatalmas balesetveszély lehet, gondolhatnánk, de ez sem igaz. 2003. elejétől mostanáig mindössze 6 esethez hívtak rendőrt az érintett szakaszon, aminél biciklis is érintett volt, ebből 3 esetben volt csak sérülés, az is könnyű, és csupán két balesetnek volt kerékpáros az elszenvedője. Sem a tervező, sem a képviselő, sem a városfejlesztési iroda nem tudott ezekről a tényekről, amik alapján pedig erre a bicikliútra semmi szükség nincs, sőt, a tapasztalatok alapján (pl. Tompai kapu út) teljességgel káros.
 
 
De hát töltés van, meg kanyarulat… ha mindenképpen növelni akarnák a közlekedők komfortját, azt megtehetnék a szakmai civil szervezet javaslatai alapján. Némi útszélesítéssel csak a kanyargós, lejtős szakaszon kialakíthatnának korszerű, európai megoldást, azaz tényleg jó, bevált, irányhelyes kerékpársávokat az út mindkét oldalára. A képviselő erről hallani sem akar, nyilván mert ő a bicikliút hosszával szeretne kampányolni. A tervegyeztetésen meg is jegyezte az illető: „ha mást akartok, fizessetek 30 millió forintot. Apuci pénzét könnyű elkölteni, de most az állam pénzét költjük”. A részvételi demokrácia már csak így működik minálunk. A tervező meg vélhetőleg azt sem tudja, milyen más megoldások lehetnének még.
 
Így hát szegény gyalogosok osonhatnak a suhanó biciklisek között a tűző napon, a bringások meg várhatják, hogy a járdáról járműre nem számító autósok mikor ütik el őket. A városházán erre is volt megoldási javaslat: vigyázzon a biciklis, építsünk nekik rázókat, és szállítsuk le őket minden sarkon. Mindez a kerékpárosok közlekedését javítani célzó beruházásból. Durva? 2010. Magyarország, Szeged.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr922149364

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikailag korrekt kerékpározás 2011.01.18. 16:37:03

Mit tegyen az egyszeri kerékpáros annak érdekében, hogy megfeleljen a rendszer által támasztott kívánalmaknak? Értem én ez alatt azt a mondanivalót, amely a békéscsabamegyei (SIC!) és szegedi rendőrség valamint Szalai Annamária nyilatkozataib...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.13. 16:41:13

1. Melyik városházi szerencsétlenségnek kéne kifizetni a 30 millát, hogy megtanulják használni a kobakjukban lévő agyacskát?
2. Oszt számlát adnak-e róla?

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.13. 16:49:37

1. Melyik városházi szerencsétlenségnek kéne kifizetni a 30 millát, hogy megtanulják használni a kobakjukban lévő agyacskát?
2. Oszt számlát adnak-e róla?

ex-dr. vuk 2010.07.13. 17:15:33

Az allam penzet?.. Blahh. Az EN penzemet (is), bazmeg.

ex-dr. vuk 2010.07.13. 17:54:02

Amugy szerintem az van, hogy a belvarosban lakok irigylik a sok zoldet, ezert lobbiztak (sikeresen), hogy a kertvarosban lakoknak is annyi betonjuk es fajuk legyen, mint nekik. Dogoljon meg a szomszed tehene is alapon.

Csak ez lehet.

beked 2010.07.13. 17:59:41

Ez igen szomorú történet. Ammikor az ember nap mint nap egy több kerékpárost lát néha elfelejti, hogy odafent még továbbra is barbok ülnek.
Az szegeden nem törvény, hogy a zöldterület, meg a faállomány nem csökkenhet? A beruházáshoz nem kell egy civil szervezet beleegyezése is?
Remélem nem kap. De kaphatna arckönyv csoportot, lehetőleg képviselő, meg tervező nevével a leirásban, hogy tudjuk és emlékezhessünk rá.

szegedbicaj 2010.07.13. 19:12:31

@beked: Nos, a zöld terület, azaz a fák pótlása kötelező, de nem biztos, hogy a közművek miatt itt van erre lehetőség. Akkor pedig, úgy tervezik, hogy más utcákban pótolják a fák számát. Ami ugyan darabra oké, de az árnyék nélkül maradt utcán nem segít, ugyebár... majd meglátjuk, hogy mi lesz. Ez a tervező már sokmindent ügyködött a városban, rácsos villanyoszlop a nemzetközi bicikliút közepére, 480 m bicikliút a semmiből a semmibe, meg ilyenek. Ez az újabb.

Lehet, hogy kell a civilek beleegyezése, de erre megvan a megfelelő házi civil szervezete az önkormányzatnak. Ugye milyen egyszerű?

CSI

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2010.07.13. 19:33:54

A kepviselot es a tervezot szeretnem kerdezni: ez a kerekparut, amit onok terveztek, es vegre szandekoznak hajtani, mennyibe kerul? Ha jol emlekszem, a tervezo masik botranyos remekmuve, a Tompai kapunal levo, szinten balesetveszelyes kialakitas 60 millioba kerult. Szerintem itt is kb annyiba kerul, sot, talan tobbe, mivel tobb foldmozgatasra lesz szukseg, hogy elferjen a gyalog-es kerekparut.

Tehat azt javasolom, hogy ne epuljon fel, sot, az arra szant penzosszeget csoportitsak at a biztonsagosabb megoldasra, vagyis kerekparsavokra. Meg is van a 30 millio ft, es sokat maris megsporoltunk.

Nagyon orulnek, ha a kepviselo rajonne, nem azzal nyerheti el a lakossag szimpatiajat, hogy minel nagyobb szamokat mondjon. Csak akkor lehet nyerni, ha a komfortjukat es biztonsagukat helyezi elso helyre. Ertse meg, a tervezo nem biztonsagos infrastrukturat tervezett, es ezzel a maga johiret is rontja. Gondolkodjon el ezen...

A tervezoasszonynak meg, aki mindig mondogatta a "borzasztoan draga" szoveget, azt uzenzem, hogy inkabb hagyjon fel a matematikaval es tervezessel. Szerintem nem maganak valo.

viva_espana 2010.07.13. 22:56:02

beszarás, hogy manapság ilyen erőből nyomják le az emberek torkán az ilyen kétesen előnyös dolgokat...

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.13. 23:00:45

3. Az a baj, hogy a 30 millió nem fér be a nokiás dobozba. Most akkor rakjam kettőbe, vagy mi van?

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.07.14. 11:55:09

Hát Imi, ebből nem lesz Index címlap, bele kellett volna szőni, hogy az a 30 milla a képviselő-tervező-polgármester mellnagyobbító/agykisebbítő műtétére kellett volna, meg, hogy a "kerékpárutat" (bingagyáász) majd a Nemzeti Együttműködés Programját szavaló meztelen kerékpárosok felvonulása fogja felavatni. A Győzikével. :P

CavanyuSukor 2010.07.14. 12:39:34

Régen egy ilyen "tervezőt" botokkal kergettek volna el..

A képviselőnek is benne van a nevében, hogy képviselnie kéne azokat, akik őt ezzel felruházták, szóval rá is ráférne egy lincselés!

Reméljük sikerül nagy hírverést csapnotok, és nem fogják megvalósítani ezeket a terveket!

CM-et oda, és kitartás!;)

szegedbicaj 2010.07.15. 01:30:29

@sirdavegd: Tudtam, hogy kimaradt valami. Sajna mellnagyobbításról nem esett szó. Max agyzsugorításról. :)

CSI
süti beállítások módosítása