Közel 800-an vonultak föl az idei Föld napján rendezett biciklis fölvonuláson, Szegeden. A demonstrációként bejelentett Critical Mass rendőri felvezetéssel haladt végig a kb. 11 km-es útvonalon, ami a Dóm téren kezdődött, és ott is ért véget. A biciklizők megemelték kerékpárjukat a Bertalan-hídon, a Belvárosi-hídon, a Városháza előtt, és a Dóm téren. A Kossuth Lajos sugárúton egy városálló terepjáróról derült ki, hogy a villamost mégsem állja.

„Vissza az utakra!” volt a felvonulás mottója, a kerekezők a kényelmes, gyors és biztonságos városi kerékpározásért vonultak. A kereszteződéseket rendőri segédlettel láthatósági mellényes rendezők zárták le. Kétszázan lila CM-es matricát is szerezhettek biciklijükre, sisakjukra, vuvuzelájukra, vagy fényképezőgépükre. Többek a rendezőknél érdeklődtek, majd menet közben csatlakoztak biciklijükkel. A vonulás előtt, és után az érdeklődők kipróbálhatták a városunkban meggyökerezni készülő új sportágat, a biciklis pólót is.


Ezúton is köszönjük egymásnak a részvételt, és a jó hangulatot, a rendezőknek a rendezést, Kiss Gábor Dávidnak a főrendezést, és a rendőröknek a szakszerű és hathatós segítséget. És persze az időjárásnak a 25 fokot, és a napsütést.


Kíváncsiak vagytok az eseményről készült képekre, videókra, cikkekre? Ti is készítettetek? Sajtómegjelenések, és anyagok gyűjtőhelye a criticalmass.szeged.hu-n.
 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr322848861

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A CM szervezés ádminisztrátív oldala – 2. epizód („A Birodalom visszahány”) 2011.04.27. 23:45:55

A józanész ugyebár azt diktálná, hogy első lépésként a honpolgár készít egy egy, egy oldalas tervet arról, merre menne („térkép”), majd befáradván a karhatalom hajlékába az arra illetékes személlyel tökélyre csiszolja az alkotást.  Hat...

Trackback: Hogyan szervezzünk Critical Mass-t? (I. rész) 2011.04.27. 18:37:17

 Most, hogy lezajlott életem első 200 főre tervezett, ámde végül 600-ra sikeredett tömegrendezvénye, ideje átadni a tudást az ifjonti generációknak – „hadd okuljanak ebből az okonáim, ha valamitül egyszer majd megszaporodok”. A ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.04.23. 20:56:46

That was biiig!
Szerda délelőtt, amikor a bürokráciával vesződtem, még nem hittem volna, hogy ezt mondom: lesz szervezett CM ősszel is. A rendezők istenkirályok voltak, meg a rendőrök is. Rendezőből azonban több kell, mert szegényeknek most nagyon sokat kellett tekerni - sikerült kombinálnom az alleycatet a critical massal...
süti beállítások módosítása