Bizonyára közismert, hogy milyen balesetveszélyes a Somogyi utca és az Oskola utca kereszteződése. A nem irányhelyes, egyoldali kerékpárúton sokakat elütöttek ebben a kereszteződésben, hiába van a bicikliseknek elsőbbsége. Hanem most lépett az illetékes bizottság, és úgy döntöttek, megóvják a bicikliseket attól, hogy normálisan tudjanak közlekedni, cserébe megoldották, hogy a gyalogosok és az autósok se tudjanak.

Miután semmi olyat nem akartak tenni a biciklisek érdekében, ami egy kéz felemelésénél, és 2 festékcsík húzásánál több munkát vett volna igénybe, (ld. pl. itt ) így más megoldást kellett keresni arra a problémára, hogy az Oskola utcai kerékpárút két kereszteződése biciklisdarálóként működik. De végül nem az lett, hogy a biciklisek végre az úttest jobb oldalán haladhatnak. Úgy nem csak a láthatóságuk oldódott volna meg, hanem az is, hogy pl. hajmeresztő manőver nélkül jobbra tudjanak kanyarodni a Somogyi utcára. Hanem az történt, hogy egyirányúsították a Somogyi utca Dóm mögötti szakaszát, így azon nem tud autóval érkezni senki a kerékpárúthoz. Meg kerékpárral sem.

Igaz, hogy a Dugó tér irányából továbbra is el tudják gázolni a biciklizőket, ahogyan az már sokszor történt, de ez nem zavarta a döntéshozókat, sem az, hogy nincs kivétel, tehát a bicikliseknek is egyirányú lett ez az utcaszakasz. Aki a Palánkban lakik, és menne a Dugonics tér felé, az meg kell, hogy kerülje az egész Palánkot, vagy a Dóm teret, és még ezen felül 3 teret kell érintenie. A változást szegény közlekedőknek nem jelzi semmi, csak a rendőrök kék villogója. Úgy látszik, nekik szóltak, szemben az újsággal például.

Nem úsztuk meg ennyivel. A Vár utca, és a Belvárosi-híd között már nincs gyalog- és kerékpárút, helyette kerékpárút van. Az egyik zebrát lemarták, és leszerelték a gyalogos jelzőlámpát is. Amire mellesleg sok biciklis is indult, ha a Stefánia felől ment volna a Híd utcára, vagy a hídról. Ha esetleg üresnek éreznénk a kerékpárutat így, kevesebb gyalogossal (azért így is maradtak szép számmal), nos, nem kell aggódni, máris gondoskodtak izgalomról: a kerékpárút közepén lévő oszlop mellett ugyanis újabb csavarok, és aszfaltból kiálló gégecsövek jelentek meg, így van esély, hogy ismét egy tereptárggyal gazdagodik a hídfő akadálypályája. A bizottsági ülésen felmerült, hogy korlátot is építsenek, hogy megakadályozzák, hogy a hídról a biciklisek egyenesen menjenek a Híd utcára, de ez elmarad.
 

Kíváncsiak vagytok, hogy ki döntött róla, hogy ez így legyen? Ki ellenezte, ki támogatta? Olvassátok a jegyzőkönyvet!


Emlékeztetőül néhány baleset az Oskola u. és Somogyi u. kereszteződéséből:

 

Katona Mártát is itt gázolták el

Veszélyben a kerékpárosok

Alattomos kereszteződés

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://szegedbicaj.blog.hu/api/trackback/id/tr34282441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Londoni tavasz 2012.03.06. 08:32:20

Ha egy környezettudatos blogon valaki Londonról ír posztot, a linkre kattintó olvasók talán rögtön azt gondolják, hogy az angolok fővárosát bezzeg-városként emlegetik. Pedig nem tartom annak. 10 millió ember él együtt ezen a gigantikus településen, ezt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.03.02. 00:08:20

Ilyenkor az járda meghosszabbított vonalában át szabad menni az úttesten vagy übereli a közelben távolsággal meghatározott gyalogátkelő?

A járdát át szabad nevezni kerékpárúttá?
A gyalogos használhatja a kerékpárútnak átnevezett járdát,ha a másik oldalon van járda?

A Somogy utca egyirányúsításával akkor most az is körbepöfögi a Dóm teret aki a SZAB székház elé parkol?

Bringahirek · http://bringahirek.posterous.com/ 2012.03.02. 03:58:45

@tízpercbringa:

1) Gyalogosként lehet menni, viszont csak a kanyarodó járművekkel szemben van elsőbbséged. Kerékpárral csak akkor, ha tolod. Szemben a felfestett zebrával, ahol a KRESZ szerint minden helyzetben (kivéve megkülönböztető jelzést használó jármű) elsőbbsége van a gyalogosnak (kerékpárosnak csak akkor, ha tolja).

2) Át szabad. Úttestből is lehet sétáló utcát csinálni. A gyalogos nem használhatja a kerékpárutat (ami nem járda, még akkor se, ha úgy néz ki). Innentől teljes a káosz a "járda a gyalogosoké" nézetben, ámbár anno a kerékpár is sporteszköz vagy szabadidős eszköz volt és nem közlekedési résztvevő.
A rend éber őrei ha figyelmeztetné a tisztelt gyalogost/autóst/kerékpárost a szabályokra, akkor lehetne belőle tanulni.

3)-ra nem tudok válaszolni, nem vagyok szegedi :)

2012.03.02. 06:45:37

"Nem úsztuk meg ennyivel. A Vár utca, és a Belvárosi-híd között már nincs gyalog- és kerékpárút, helyette kerékpárút van. Az egyik zebrát lemarták, és leszerelték a gyalogos jelzőlámpát is."

Ha kérhetem, ez a rész ne legyen negatívumként feltüntetve, mert ez igenis jó megoldás!(konkrétan én javasoltam anno)
A gyalogosok így nem kerülhetnek szabályosan a belvárosi híd kerékpárútjára, illetve a hídfőnél kereszt irányú átkelőre.
Tessék észre venni a jó dolgokat is!!!!!

ex-dr. vuk 2012.03.02. 09:06:56

@Dova: nem, ez egyaltalan nem jo. Bar teny, hogy a var melletti jarda mar regota nem jarda (kb. 40 cm), de a Muzeum es a Palan kozotti szakaszon a gyalogosok itt fognak kozlekedni, ha tetszik, ha nem. A kepeket eleg megnezni. En is itt mentem tegnap, a Dom ter felol a jobb oldalon, vegig. Miert is mennek at a tuloldalra, ha utana a Stefania fele fogok menni? Ha a kerekparra igaz az, hogy a legrovidebb uton megy, akkor a gyalogosra meginkabb.
En eleve a hid egyik oldalanak kerekparutta kinevezeset tartom rossznak, minden megoldas, ami ezt segiti, csak ront a helyzeten. Ez is. Nem eletszeru, es sosem lesz az. Ugyanugy, ahogy a hid kerekparutas oldalan is mindig fognak gyalogolni.

kovboj1 2012.03.02. 11:25:49

a belvárosi hídnál a lámpaoszlop és a korlát közé felkerült valami doboz de én reggel majdnem leszereltem az első kerekemmel. ha kicsit tempóval jössz (újszegedről nyilván) akkor nem nagyon látszik és ha a lámpára várókat a karón kívül próbálod kerülni akkor lesz nagy meglepetés!

kovboj1 2012.03.02. 11:32:57

járdán lehet 10-zel biciklizni ha az úttest kerékpározásra alkalmatlan. na innentől kezdve az.

ex-dr. vuk 2012.03.02. 11:58:41

@kovboj1: es ebben mi a meglepo? kerekparutba tenni dizajnelemeket mindigis szokas volt. miert hagynanak fel ezzel eppen most?

nezz el a kalvaria belso szakaszara, ott aztan van minden :)

ex-dr. vuk 2012.03.02. 12:00:53

@kovboj1: nincs ebben semmi meglepo. attol, hogy a jardat atkeresztelik bicikliutta meg nem lesz az. a kutyaszarra is ratuzhetunk egy cimket, hogy "palpusztai darabos kolbasz", de attol meg az kutyaszar marad.

kovboj1 2012.03.02. 12:05:53

@vuk_: ez nem csak meglepő de még fájhat is ha nem figyel vki

2012.03.02. 20:53:02

@vuk_: Nincs igazad Vuk, mert leginkább a zebra lemarásáról és a lámpa leszereléséről van szó, az pedig nem közömbös és nem is ront a helyzeten,sőt! Ugyanis biztosan kevesebb gyalogos fog a hídra felmenni a kerékpárúttal szembe és kevesebb lesz aki nem a vár utcánál megy át a múzeum felöli oldalra a megálló vagy bármi miatt. Szóval a lemarás és a gyalogos lámpa levétele javít a helyzeten.

Az egy másik kérdés, hogy annak a kerékpárúttá avanzsált járdának nincs létjogosultsága, nem lett volna szabad elvenni a gyalogosoktól, de most sajnos ez van.
...és az is igaz, hogy az egyenesen (Híd utca irányába) tovább haladni szándékozó kerósoknak is kevesebb a lehetősége, de ha jól belegondolunk eddig se sok biztonságos volt. :(

szegedbicaj 2012.03.02. 21:29:52

@Dova: Ne feledjük, hogy ez egy nagyobb intézkedés része lett volna. fölmerült biciklis jelzőfejre cserélés, és kerékpáros nyom is, ami a Híd utcára vezet, kezelvén a helyzetet. És ugye a kerékpársávosítás is, ami tiszta helyzetet teremtett volna. A gyalogosközlekedés a túloldalon táblával egy forgalmat takaró elem eltűnt volna, és lehetővé vált volna, hogy a biciklisek egyenesen is hajtsanak. Nomost ez mind elhagyásra került, egyedül ez valósult meg, és nem látom, hogy a prioritási rangsor érvényesülne. 1. gyalogos-biciklis, 2. tömegközlekedés, stb. stb, végül jön az egyéni gépjárműhasználat.

Ma megnéztem a hídfőt, a korlát mögött lévő távközlési dobozt fogták, és áttették, bele a bicikliútba. Így már hajmeresztő mutatvány tényleg jobbról kerülni az oszlopot, balra meg rendre várakozó biciklisek vannak.

CSI

2012.03.03. 03:00:27

@CsImi: Kell tenni egy feljelentést ismeretlen tettes(ek) ellen a közúti közlekedés rendjének veszélyeztetése miatt és várni, hogy bárki is intézkedjen.

ex-dr. vuk 2012.03.03. 15:13:18

@Dova: Ma jartam arra, az eszaki oldalon kb 15-en gyalogoltak ujszeged iranyaba, a delin (jarda) 4-en.

Nos ennyit er.

Az, hogy eltunt az atjaro a hidrol a Hid u fele annyit ertek el, hogy a kerekparosok nem tudnak egyenesen menni a hidrol (illetve tudnak, ha lemennek az utra vagy korabban allnak meg). Ennel semmivel nem tobbet. Ha valami nem logikus, akkor rosszul fogjak hasznalni. A var utca hid utca kozotti jarda atcimkezese kerekparutta csak ront a helyzeten: kriminalizal, semmi tobb.

kovboj1 2012.03.03. 17:55:16

@Dova: ez nem annyira jó ötlet mer gondolom ezt megterveztették és jóvá is hagyták, márpedig ha ezt valami szakember bácsi tervezte és hozzáértő illetékes hagyta jóvá akkor már hivatalból se ismerhetik el hogy ez balesetveszélyes. esetleg annyit érsz el hogy fölpattintanak egy 10 k/h sebességkorlátozó táblát oszt jónapot.

kovboj1 2012.03.03. 17:57:00

@CsImi: a lámpára várakozó biciklisek előtt a betonra van festve hogy elsőbbséget kell adni, tehát ez el van intézve.

szegedbicaj 2012.03.03. 18:06:17

@kovboj1: Igen, de kinek? A kereszteződ útnak, vagy a kanyarodó gépjárműveknek? Ne feledjük, hogy elvileg védett úton halad a bringás, és az Oskola-Stefánia tengely vonatkozásában értelmezhető az elsőbbségadás kötelező, mivel ott kerékpárút van, de utána már az úttest külön van.

kovboj1 2012.03.03. 18:38:47

@CsImi: szerintem aki az oskola utca felől megy a stefánia felé az védett úton van a hídról lehajtókkal szemben. nyilván az is aki a stefánia felől megy az oskola felé hehe

szegedbicaj 2012.03.03. 18:54:47

@kovboj1: A bicikliőt vonatkozásában ez így is van, de mi van a hídról jobbra lehajtó autósokkal, és a hídról a Híd utcára menő biciklisekkel? Oskola-Stefánia keróútnak ekkor piros van.

kovboj1 2012.03.04. 09:46:24

a hídról nem igazán lehet egyenesen a híd utcába hajtani. elmész jobbra a vár utcáig, és vissza a deák ferencen. vagy balra át az oskolára és ott a járdán.

szegedbicaj 2012.03.04. 19:24:14

@kovboj1: Ez a baj, hogy nem lehet. Vagyis lehet, csak macerás. A járda nálam nem játszik, keringőzni meg nem nagy élmény, főleg, hogy a Vár utcánál átjutni sem gyerekjáték.

CSI

kovboj1 2012.03.05. 11:15:51

@CsImi: tudom én se úgy megyek :)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.04.04. 13:36:11

"egyirányúsították a Somogyi utca Dóm mögötti szakaszát, így azon nem tud autóval érkezni senki a kerékpárúthoz"

Nem hát, csak mindennap jön valaki arról. Kicsit kiállhatnának a rend derék őrei.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.04.04. 13:42:24

@Dova: Ez csak elméletben jó dolog.
Mindennap megyek arra kétszer bringával, és még nem volt olyan, hogy ne találkoztam volna gyalogossal a bringaúttá nyilvánított szakaszon. Vagy a Stefánia felől jött, vagy a hídon lefelé (természetesen a kerékpárúton, tilosban).

Én azzal kezdeném, hogy a hídra, a déli oldal közepére, a kerékpárútra kiállítanék két rendőrt (tudom, tilosban áll, dehát intézkedik), és az ott sétáló gyalogosokkal közölném, hogy választhat a büntetés (mert kerékpárúton sétál), a büntetés (ha átszalad a hídon az északi oldalra) és aközött, hogy visszasétál a déli oldalon a híd elejére, ott átkel az északira, és újra elindul gyalog, ezúttal szabályosan a járdán. Lenne nagy morgás, de így talán lehet. Aztán, ha leszoktak a déli oldali kerékpárúton gyaloglásról, mindjárt kevesebb gyalogos lesz azon a rövid szakaszon, ami most csak kerékpárút lett.

Amúgy meg a híd lábánál lévő lámpánál soha nem is volt zebra tudtommal, ott a gyalogosok mindig is szabálytalanul keltek át. (Én is tudom, hogy szép nagy kerülő három zebrán átkelni egy helyett, de nem én találtam ki.)

Elméletben valóban nem rossz döntés, egyetértek, gyakorlatban meg a hajunkra kenhetjük.

2012.04.04. 21:33:39

@bonifac: Én úgy gondolom, hogy egy idő után kényelmetlenül fogják ott érezni magukat a gyalogosok, látva hogy az kerékpárút, s szinte csak kerósok vannak akiket még akadályoznak is. Le fognak szokni róla.
Ez olyan lesz mint az út közepén sétálni (hosszában).
Sajnálom, hogy ezt így kell csinálni, mert inkább a gyalogos lehetőségek, zöld területek növelése és a gépjárműves felületek csökkentése mellett vagyok.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.04.04. 21:56:34

@Dova: Irigylésre méltó optimizmus.

"látva hogy az kerékpárút" - Nem látják. Nem nézik. Nem is izgatja őket.

De legyen neked igazad.

atomboy · http://szegedbicaj.blog.hu 2012.04.04. 23:00:42

@bonifac:
Szerintem a felkor alaku nyulvanyon, ahol a vambode volt egykoron, megfelelo hely lenne a rendoroknek erre. (Amugy nem kevered az eszaki oldalt a delivel? Eszakin van kerekparut, delin sima jarda es kerekparsav.)

Amugy meg gyalogosok zaklatasa helyett kicsit radikalisabb megoldas mellett voskolnek: gepjarmuvek kitiltasa a hidrol, kiveve tomegkozlekedes. Ez esetben az eszaki jardat vissza lehetne adni a gyalogosok, es Szeged iranyban is uttesten mennenek a kerekparosok. Csakhat mindig hozzak a harmadik hidat, de sztem ettol fuggetlenul meg lehet es meg is kell lepni, mert tarthatatlan a helyzet, folyamatosan bedugul a belvaros.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.04.05. 07:55:21

@atomboy: Látod, még jó kis helyük is lenne. :-)

(De, lehet, hogy keverem. Térképre ránézve meg végképp.)
süti beállítások módosítása