Critical Mass Emlékmű kicsi.jpgSzombaton 16 órakor indul az idei szegedi autómentes napi biciklis fölvonulás, amelynek célja a nagy, közös örömbiciklizésen túl, hogy kerékpározható legyen a Zrínyi utca. A mostani vonulás különlegessége a szokatlan indulási helyszín, és az, hogy a főrendező aznap házasodik. :) A CM-mel kapcsolatos fontos infók alant, a post folyamatosan frissül.

 

 

Megközelítés

Mivel idén a Bortér, és a Somogyi Könyvtár rendezvénye is a Dóm téren lesz, a vonulás a Rerrich Béla tér – Aradi Vértanúk tere helyszínről indul 16 órakor. (a gyülekező 15 órától lesz) A belváros felújítása és a rendezvények  miatt Újszeged, és az északi városrészek felől érkezők az Oskola utca, Somogyi utca, Dóm tér (hátsó szervizút) útvonalon érhetik el a starthelyszínt, az eligazodásban táblás rendezők segítenek majd. A terelőútvonalról ld. a térképet.


DSC00785.JPGMúltkoriban még rendőrök szállították le kerékpárjáról aki a forgalommal szembe behajtott a Bercsényi utcába. Ennek vége! A kerékpárosok számára kétirányú lett a Bercsényi utca, így a Nagykörutat pótló fontos biciklis gerincútvonal jöhet létre. Az utóbbi idők egyik legértelmesebb, és leghasznosabb biciklis beruházása Szegeden. Köszönjük!


Tegnap írtuk, hogy a Magyar Kerékpárosklubbal való egyeztetés után hajtották végre a többek által üdvözölt KRESZ-módosítást, ám a Klubtól jelezték, hogy ilyen egyeztetés nem volt, vagyis a kerékpáros álláspont meghallgatása nélkül hozta meg döntését a kormány. A biciklis érdekvédők az új szabályozás több pontjával nem értenek egyet sem tartalmában, sem módszerében.

A legtöbb aggály az alkoholfogyasztás korlátozásával van, ez ugyanis létjogosultságát tekintve is megkérdőjelezhető, a jogszabály fogalmazása pontatlan. A KRESZ ugyanis csak arról szól, hogy a biciklis fogyaszthat alkoholt, hogy mennyit, és hogy pontosan mi számít főútvonalnak, az nincs meghatározva. Az sem világos, hogy ki, és miként állapíthatja meg, hogy a fogyasztott alkoholmennyiség befolyással van-e a kerékpáros vezetési képességeire.

A módosításnak az alkoholfogyasztásra, valamint a világításra vonatkozó része is alkalmazási problémákat vet föl a Btk. a szabálysértési törvény, vagy például a vonatkozó KÖHÉM rendelet kapcsán is.

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a dehirnek nyilatkozott az alkoholfogyasztásról.


bringás.jpgTöbb ponton is módosult a KRESZ, ami a kerékpárosokat is érinti. Eszerint már nincs zéró tolerancia a kerekezőkre az alkoholfogyasztás tekintetében (főútvonal kivételével), és immár villoghat is a biciklilámpa. A világításnak nem kell a bringán lennie, lehet a kerékpároson is. A módosítást a Magyar Kerékpárosklubbal folytatott egyeztetés (nem, mégsem volt ilyen) előzte meg, a szabályozás életszerűbb lett.


szinke1.jpgTartóvasak, sátor, őrző önkéntesek és több ezer bicikli, ezek uralták a Torontál tér látványát a Szegedi Ifjúsági Napok idején évek óta. Bár az idei SZIN-en is népszerűsítik a környezettudatosságot, van Zöldplacc, és a fesztivál honlapján kiszámolják nekünk, hogy mennyi CO2-től mentjük meg a bolygót, ha bringázunk; idén nincs kerékpártározó. Megkérdeztük, miért.


A Rongy kocsmában a sportot és a zenét kötik össze most hétvégén, biciklis póló, közös városi bringázás is lesz, szeptemberben pedig Mártélyon lesz teljesítménytúra. Bringás programajánló nyár végére, ősz elejére.

Piknik Fest augusztus 17-19. (most hétvége!)piknikfest kicsi.jpg

Gördeszka, fixi, bike polo, tollas, pingpong, azaz sportprogram, és mindeközben zenei program várja az érdeklődőket a Rongy kocsmában (Kossuth Lajos sgt. 72/D, a ruhagyárnál) A közös városi biciklizés vasárnap, 16 órakor indul, esténként Dova jóvoltából Szabad – Tér – Mozi filmvetítések is lesznek. A belépés az aug. 18. esti program kivételével ingyenes.

A programokat részletesen a plakáton, vagy a kocsma honlapján láthatjátok.

 


vásárhelyi.jpgA Vásárhelyi Pál utcán folytatódik az aszfaltsivatag építése (gigantikus 4 sávos utakon zúgó gépjárműforgalommal az élhető, emberi városért uniós százmilliókból). Ennek folyományaként, az építési munkálatok miatt átmenetileg egyirányú lett az utca Móraváros irányába. Mivel nem ajánlott senki kerülőutat a közlekedőknek, megnéztük, merre lehet bringával elkerülni az egyirányú szakaszt.

 

Szerencsénkre viszonylag rövid, és végig egészen jó minőségű kerülőút áll rendelkezésre. Elég a lezárás előtt lefordulni jobbra a Leányszállás közbe, majd a Kátay, a Kismartoni, és a Bakay Nándor utcán keresztül el lehet érni a Vásárhelyi Pál utca folytatását. Szemléltetésül képek alant.


El tudjuk képzelni, hogy hétköznap délután terelőút és előzetes figyelmeztetés nélkül lezárnak egy sugárutat? Szegeden éppen ez történik. A szegedi Dóm téren ezerszám haladnak át a kerékpározók délutánonként, most ezt a forgalmat húzzák csőbe, majd szívatják meg a Szabadtéri Játékok próbái és előadásai ürügyén. A menekülőúton olykor rendőrök vadásznak a biciklizőkre.


19 komment

Címkék: belváros

Több olvasónknak is föltűnt, hogy valami-féle építményeket kezdtek fölhúzni a trolibuszok, villamosok végállomásainál, pl. a Makkosházi végállomáson, vagy a Lugas utcában. Nos, az építmények fedett kerékpártározók lesznek, amelyek a tömegközlekedési nagyprojekt finanszírozásában készülnek, és az úgynevezett B+R rendszer részei lesznek.


Emlékeztek még a játékra? Egy papírra felírunk számokat, majd összekötögetjük azokat úgy, hogy a korábbi összekötéseket nem szabad a ceruzával, vagy tollal érinteni. A végén mindenféle fura, kacskaringós vonal lesz a lapon. A szegedi polgármesteri hivatali „szakirodák” munkatársai továbbra is a girbe-gurba vonalak bűvöletében élnek, gyerekes játszadozásukat közlekedésszervezésnek hívják.


DSC09798.JPGLassan megszokottá válik, hogy július helyett már június közepén beköszönt a kánikula, és ez nagyon megviseli a szervezetünket. Célszerű a déli, kora délutáni időszakban minél többet árnyékban tartózkodni, és a tekerést átütemezni késő délutánra, és estére. És persze ne hagyjuk otthon egy palack vizet. Vagy álljuk meg bármely ivókútnál.


Változékony időben zajlott a vasárnap 10-kor elrajtoló első Árkád kerékpártúra, amelyen egyik olvasónk adata szerint 783-an vettek részt. (köszönjük a számlálást) A menet a Rigó utcából indult, és az áruház tetőparkolóján ért véget, ahol a kialakított „tetőstrandon" fogadták a résztvevőket. A regisztrált résztvevők között ajándék okostelefon-tartót és egy kerékpárt sorsoltak ki. Akik bírták a tumultust, láthatósági pántokat, pólót, ásványvizet és pogácsát szerezhettek. Az eseményen készült képeket alant láthatjátok.

Szolgálati közlemény: Akik konkrétan tudják, hogy több fényképen szerepelnek (mert beszéltünk róla), és szeretnének a képekből a szegedbicaj@gmail.com címre írva kérhetik a felvételeket.


3 komment

Címkék: programok

A kerékpárok száma töretlenül növekszik, és ez előbb-utóbb megoldandó problémát okoz a társasházak esetében is. A "babakocsis" tározók ugyanis sokszor mással vannak tele, vagy szűkösek, pincében vannak, és a biciklinek nem jut hely, csak a lépcsőházban, vagy a folyosókon, ahol viszont egy esetleges tűzeset esetén nehezítenék a menekülést, vagy az oltást. Így hát helyet kell találni a bicajoknak, de nem mindegy, hogy milyet, és hol. Egyik olvasónk, Anita küldött nekünk levelet (és képeket) az Ő társasházának megoldásáról. A biciklitározó előnytelen, és fedetlen, a folyosón tárolásért bírságot kaphat a társasház. Mi a megoldás?

 


Amint arról bizonyára értesültetek, a Biopolisz beruházás keretében felújítják a Dugonics teret, az Árpád teret, a Toldy utcát, az Eötvös utcát, az Apáthy utcát és a Somogyi utcát. Ez időszakosan érinti a kerékpáros közlekedést is. Kellemes meglepetés, hogy ezúttal gondoltak arra is, hogy a városban kerékpáros közlekedés is van! A beruházás több ütemben zajlik majd, érdemes figyelni a változásokra, és az napi útvonalat szükség szerint változtatni.


Az igazi jó idő nem akar beköszönteni, ám reménykedjünk benne, hogy ez a nyár első hónapjában megváltozik. Több biciklis túra is lesz júniusban, a legközelebbi 3-án, a homokháti kerékpártúra, majd Árkád-túra is lesz, egyelőre ennyi biztos.

 


Igen, tudjuk, hogy sokan nem tudtatok aludni mostanában, hiszen alig vártátok, hogy végre átadják a kerékpáros pihenőhelyet a Kálvária téren. Nos, elkészült, ezért ha valaki örömmámorban szeretne biciklijével pihenni a Kálvária téri biciklis mega-csomópontban, az megteheti. Ha valaki inni szeretne vizet, vagy tovább biciklizni, az már bajosabb.


A párizsi Biciklis Póló EB-re juthatott ki a hétvégén városunkban megrendezett selejtező torna első három helyezettje. Összesen 18 hazánkból és a környező országokból érkezett csapat mérte össze tudását a Hattyas sori egyetemi sportközpont aszfaltján, a szegedi pólósok által elképesztő profizmussal megrendezett tornán, melynek végén a győztes magyarok, illetve a második és harmadik helyezett lengyel csapatok örülhettek leginkább.


1 komment

Címkék: programok

A hét végén nemzetközi érdeklődésre is számító esemény lesz a városunkban, ugyanis a szegedi bikepolo művelőinek köszönhetően nálunk kerül sorra a Bike Polo Európa bajnokságának közép-kelet európai selejtezője, a Hattyas sori Egyetemi Sportközpontban.



2 komment

Címkék: programok

Hét fő hétfő 9 órakor indult el a Széchenyi térről, hogy 124 km-t teljesítve elbiciklizzen Szabadkára és vissza. 11 óra mozgás és nézelődés, rekkenő hőség, szembeszél, olcsó burek, szabadkai kávézók várták a részvevőket. A túrákról nálunk jóval érzékletesebb beszámolókat szokott hozni sirdaveGD blogja, így a nemsokára ott megjelenő postot érdemes olvasgatni.
A túráról készült fényképeket megnézhetitek itt.
 

A túra során készült néhány olyan fénykép, amivel semmiképp sem terhelnénk a nyilvánosságot, ezeket a résztvevők a szegedbicaj@gmail.com címre írva kérhetik.


szegedbicaj 2012.04.28. 12:47

Irány Szabadka

A hosszú hétvégén igencsak barátságos, mondhatni nyári időjárás várható. Mindez arra ösztönöz, ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy biciklire pattanjunk, és elmenjünk kirándulni. Április 30-án, hétfőn, 9-kor, a Széchenyi térről indul a csapat, odafelé a Tiszasziget – Magyarkanizsa útvonalon, visszafelé vagy ugyanezen, vagy Palics-Horgos-Röszke útvonalon halad, mindkettő bő 100 km-t jelent. Burekezés, biciklis infrastruktúra-bejárás (a városnézés ál-tudományos fedőneve), és esetleges "kultúrprogram" vár a vállalkozó kedvűekre.


Innivalót, naptejet, és személyi igazolványt(+lakcímkártyát), vagy útlevelet érdemes hozni. Szabadkán nem a forint a fizetőeszköz, ezért a burekezéshez pénzt kell váltani. A tiszaszigeti átkelőn csak magyar és szerb állampolgárok kelhetnek  át.


Aki a otthoni majális helyett a palicsira nézne el, és részt venne a Trimbin, az pedig kedden csatlakozhat a Szegedről induló csoporthoz, amely a röszkei útvonalon megy majd.
 


Olvasóinktól kaptuk a jelzéseket, hogy a város több pontján is javítgatni kezdték a kerékpárutak burkolatát. A Szabadkai úton a fák gyökerei tették járhatatlanná a nemzetközi túraútvonalnak is számító szakaszt, ami így már 10 km/h helyett már akár 20-szal is járható. Majdnem végig teljes szélességében kapott új burkolatot a Stefánián futó bicikliút körforgalom és a Radnóti közötti szakasza.

 

Közben szintén olvasói jelzésre tudtuk meg, hogy a Pulcz utca Mars tér felé eső egyirányú szakasza minden jármű számára kétirányú lett, így immár végig lehet rajta hajtani kerékpárral is. A Mars tér műszaki egyetem előtti kövezett részén gyalog- és kerékpárút került kijelölésre, így itt is átgurulhatunk biciklivel, az Olajbányász téren pedig gyalogos kerékpáros övezetet jelöltek ki, így ott is a teljes burkolt felületen osztoznak a gyalogosok és a biciklisek. Mindezen változásokat csak üdvözölni tudjuk.
 

Képeket itt láthattok az újdonságokról.


A Bringázz a munkába! kampány keretében a Magyar Kerékpárosklub aktivistái, és segítők vendégelték meg 1-1 kakaós csigával és ivólével azokat, akik reggel biciklivel közlekedtek munkahelyükre, egyetemükre, vagy iskolájukba. A napsütéses reggelen rengetegen bringáztak át a Dóm téren (ha autóval lettek volna, egy zsúfolt sugárút lett volna a Dóm tér), 5 kg csiga ¾, a vagy kisebb raklapnyi ivólé pedig 1 óra alatt elfogyott, pedig sokan igyekeztek kikerülni az aktivistákat, és ez többnyire sikerült is. Rosszul jártak, mert ilyen kedves és illusztris csapat még sosem osztott bringás reggelit, pláne nem olyan klassz kosarakból, amit még a húsvéti nyúl is megirigyelt volna. Volt olyan is, aki 20 km/h-val haladva kapott el egy ivólevet, hiába, 8 óra, az a bicikliseknek is 8 óra. :)

Az aktivisták megköszönték maguk és a város nevében azt, hogy a téren áthajtók a kerékpárt választották közlekedésük eszközéül. Szegeden kívül egyébként más vidéki városokban, és Budapest több pontján is voltak reggelizések. Ha kíváncsi vagy, hogy mi a Bringázz a munkába! kampány, csatlakoznál, vagy csak érdekel, hogy hány tonna CO2 kibocsátástól menekült meg otthonod azzal, hogy a kampányban résztvevők bicikliztek, a Magyar Kerékpárosklub oldalán mindent megtalálsz róla.


A helyszínen volt a Délmagyar, a Szegedma és a Szegedcafé is, így láthattok szép képeket és videókat a reggeliről.
 


Előzetes becslések szerint kb. 1500-an lehettek a mai Föld napja alkalmából tartott biciklis felvonuláson Szegeden. A szervezők elintézték, hogy vasárnapra essen április 22. és azt is, hogy ne essen az eső, így minden adott volt egy családias, össznépi biciklizéshez, aminek lehetőségével sokan éltek. „Benzinről le, bicajra fel!” volt a szegedi CM idei mottója.

A felvonulást a rendőrség, és az önkéntes rendezők csapata biztosította ezúttal is, valamint egy CM-es medve a Széchenyi tér zebráján, a fajközi együttműködést ezúton is köszönjük. Aki matricát szeretett volna, annak igyekeznie kellett, mert ezek már a vonulás elején elfogytak.


Sokak kívánságát váltottuk valóra. Hosszú, kemény lobbizással elértük, hogy április 22. idén vasárnapra essen. Ha ez nem lenne elég, a Föld napján tartott biciklis felvonulás végig hidrogén magfúziós világítás mellett zajlik majd. Április 22-én 14 órától gyülekező a Dóm téren, és 15 órakor indul a a kerékpárosok szegedi fölvonulása, a Critical Mass. Az üzenet egyszerű, de aktuális: benzinről le, bicajra fel!

Az útvonalat alant láthatjátok. Az út 14 km, amit családok számára is kényelmesen tartható tempóban teszünk meg másfél, legfeljebb 2 óra hossza alatt. Tervezett bicikliemelések lesznek a Dóm téren, és a hidakon. A menet rendőri felvezetéssel vonul, A kereszteződéseket rendőrök, és a CM rendezők elit csapata zárja. A menetirány szerinti jobb oldali sávban maradást is rendezők segítik majd néhol, valamint szükség esetén a rendezőség megállítja a menetet, és átengedi a villamosokat. A megkülönböztető jelzést használóknak (mentő, rendőr, tűzoltó) azonnal utat kell engedni.


A hét elején a Budapéesti Közlekedési Központ (BKK) két olyan lépést tett meg, ami elnyerte a budapesti biciklisek tetszését: A Margit hídon felfestették a kerékpáros nyomokat, mely megerősíti, hogy nem kötelező a szeparált, járdán futó kerékpárúton tekerni, illetve az Andrássy úton megcserélik a kerékpársávot a parkolósávval, és még biztonsági zónát is kijelölnek.

Szeged város vezetői megirigyelték a BKK hirtelen népszerűség növekedését, illetve belátták, hogy így is lehet, ezért a Magyar Kerékpárosklub szegedi tajgaival tárgyalásokat kezdeményeztek. A pénteki, éjszakába nyúló megbeszélés után arra jutottak, hogy felhagynak az eddigi elavult és balesetveszélyes szeparált megoldásokkal, láthatóan cikinek találták a Szegedre ragasztott "Magyar Amszterdam" jelzőt.


süti beállítások módosítása